Étcsokoládé és a stroke
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az epicatechin egy antioxidáns, ami a fekete csokoládéban különösen nagy ennyiségben található meg. A kutatás során a kísérleti egereket kis adag epicatechinnel etettek meg, majd 90 perc elteltével mesterségesen idéztek elő stroke-ot az állatoknál. Arra a felismerésre jutottak, hogy azok az egerek, amelyek szervezetébe előzőleg epicatechint juttattak, sokkal kisebb mértékű agykárosodást szenvedtek, mint azok, akik nem kaptak a vegyületből.
Míg a legtöbb stroke elleni kezelés csak a roham kezdetétől számított 2-3 órán belül adható eredményesen, addig az epicatechin még 3 és fél órával a stroke után is korlátozta az egerek idegsejtjeinek károsodását. 6 órával a roham után, viszont már ez sem nyújtott védelmet.
A tanulmány szerzője, Dr. Sylvain Doré, a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem aneszteziológus docense szerint az epicatechin két olyan enzimet aktivál, ami köztudottan megvédi az agyban található idegsejteket a károsodástól. A tanulmány a Cerebral Blood Flow and Metabolism című online folyóirat oldalain olvasható. Doré reményei szerint a kutatás eredményei a jövőben olyan betegségek esetében is hasznosíthatóak lesznek, mint például az Alzheimer-kór vagy az időskori érelmeszesedés.
Egyelőre nem tisztázott, hogy mennyi étcsokoládét kell elfogyasztanunk, ahhoz, hogy élvezzük jótékony hatását, mivel klinikai teszteket még nem végeztek ezzel kapcsolatban. A tanulmány senkit ne bátorítson fel a csokoládé habzsolására, mivel zsír- és kalóriatartalma nagyon magas. Ezért csak egészséges és kiegyensúlyozott étrend részeként együnk az édességből.
A tudósok az epicatechin jótékony hatásaira a Kuna indiánok tanulmányozása során figyeltek fel, akik a panamai szigetvilág egyik legtávolabbi szigetén élnek. A szigetlakók körében nagyon alacsony a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A kutatók a genetikai vizsgálatok során semmi magyarázatot nem találtak erre, de észrevették, hogy akik elköltöztek a szigetről, azoknak megszűnt a védettségük a szívbetegségekkel szemben. Rájöttek, hogy a válasz a környezetben keresendő. Az indiánok naponta nagy mennyiségű keserű, szirupszerű kakaóitalt fogyasztanak. Ennek az italnak nagyon magas az epicatechintartalma.
„Az epicatechin nem közvetlenül védi meg az agysejteket a károsodástól, hanem azt sugalmazza, hogy védjék meg magukat”- mondja Doré – „Epicatechinre azért van szükség, hogy beindítsa azokat az enzimeket, amelyek egyébként is jelen vannak a sejtekben. Az epicatechinből már egy kis mennyiség is hatásos lehet.”
„A csokoládék különféle eljárásokkal készülnek. Mivel az epicatechin nagyon érzékeny a hő- és fényhatásokra, ezért a csokoládé-készítés során nagyon kell vigyázni arra, hogy ne pusztuljon el. Ezért mondjuk, hogy nem minden étcsokoládé hatásos a stroke ellen”- figyelmeztet Doré.
Forrás: Medipress
John Hopkins Medicine: https://www.hopkinsmedicine.org/
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.
A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.
Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).
Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.
Az ischaemiás stroke és az agyi vénás thrombosis női nemre jellemző sajátosságai
Van-e különbség az ischaemiás stroke előtt vagy után észlelt pitvarfibrilláció halálozási arányában?
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás