Hírvilág

Drámai veszteséget okoz a dohányzás

2012. MÁJUS 31.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) számítása szerint a dohányzás évente mintegy 80 milliárd forintos veszteséget jelent a magyar társadalom számára - közölte Vokó Zoltán, az OEFI főigazgatója csütörtökön Budapesten, a dohányzásmentes világnapon tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: 2010-ben a dohányzással kapcsolatos állami bevételek meghaladták a 360 milliárd forintot, míg a társadalom ezzel kapcsolatos kiadásai 441 milliárd forintra rúgtak. A főigazgató azt is elmondta: a kiadások jelentős részét a dohányzással kapcsolatos egészségi problémák kezelésére fordították, az az Egészségbiztosítási Alapot terhelte. Ezzel együtt 2010-ben 20 ezer ember halálát okozta közvetlenül a dohányzás. Ez az összes haláleset egyhatoda - emelte ki Vokó Zoltán. A főigazgató elmondta: a dohányzó férfiak 16, míg a nők 19 évvel élnek rövidebb ideig. Ennek ellenére a legfrissebb felmérések szerint Magyarországon a férfiak 32, a nők 23 százaléka dohányzik minden nap. A dohányzó férfiak száma lassú csökkenést, a nőké viszont stagnálást mutat. Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője kiemelte: a dohányzás előfordulási gyakorisága Európában a legmagasabb. Ráadásul a dohányzók körében kiemelten magas (22 százalék) a nők aránya, ezért a kontinensen a dohányzás elleni fellépés új célcsoportjai a fiatal lányok és nők lettek. A kormány döntése alapján ez év szeptemberétől csak "képes" egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba. A sajtótájékoztatón néhány ilyen csomagolás mintáját is bemutatták. Demjén Tibor, az OEFI Dohányzás Fókuszpontjának vezetője elmondta: jelenleg 14 féle figyelmeztető felirat olvasható a cigarettás dobozokon, ennek kiegészítéséhez az Európai Bizottság 42 képet ajánlott. A magyarországi csomagoláson ezek mellett a dohányzásról való leszokásban segítő internetes oldal címét (www.leteszemacigit.hu), illetve az ugyanezt a célt szolgáló, valamint a dohányzási szabályszegések bejelentésére létrehozott telefonszámot (06-40-200-493) is feltüntetik. A fókuszpont vezetője kiemelte: minden országban, ahol bevezették a képpel kombinált figyelmeztetéseket, a fiatalok körében kevesebben szoktak rá a dohányzásra, a már dohányzók körében pedig többen tették le a cigarettát. MTI 2012. május 31., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.