Hírvilág

Alig találtak szabálytalanságot a dohányzási tilalom terén

2012. MÁJUS 07.



Csaknem negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a bírságolásra vonatkozó türelmi idő lejárta után - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn.

Mint kifejtették, míg a 2012. január 2. és március 31. közötti ezer ellenőrzés során átlagosan 53 szabálytalanságra hívták fel a figyelmet a közegészségügyi felügyelők, addig áprilisban már csak 14 kifogás jutott ugyanennyi vizsgálatra. A jogsértések miatt várhatóan 3,7 millió forint bírságot szabnak ki a hatóságok.

A népegészségügyi szakigazgatási szervek kistérségi intézeteinek felügyelői az elmúlt hónapban több mint 6700 egységet kerestek fel az országban - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: ebből 1150 ellenőrzést a türelmi időszak lejártát követő első napon, április elsején tartották.

Kiemelt figyelmet fordítottak a szórakozóhelyek, vendéglátó-ipari egységek és a közforgalmú intézmények vizsgálatára, de a legtöbb alkalommal munkahelyeken vizsgálták a nemdohányzók védelméről szóló törvény szabályainak betartását.

A legtöbb szabálytalanságot a közterületeken tapasztalták, ezer ellenőrzésre átlagosan 125 kifogás jutott. Emellett az átlagosnál több volt a probléma a szállodákban, valamint a szórakozóhelyeken és vendéglátó-ipari egységekben is. Ugyanakkor a büntetés-végrehajtási intézményekben, az egészségügyi szolgáltatóknál és a pszichiátriai intézetekben gyakorlatilag nem találtak szabálytalanságot a felügyelők - hangsúlyozták.

Kiemelték, hogy az áprilisi tapasztalatok szerint a közösségi közlekedési eszközökön alig találkozni szabálysértéssel, a megállókban, pályaudvarokon viszont még mindig sok problémát okoz a tiltott helyen történő dohányzás. Gyakori szabálytalanság továbbá, hogy hiányoznak a tilalmat jelző táblák, és az, hogy egyes közforgalmú intézményekben, munkahelyeken, szórakozóhelyeken, vendéglátó-ipari egységekben nem jelöltek ki dohányzóhelyet.

Úgy fogalmaztak: tapasztalataik azt mutatják, hogy "a közforgalmú intézmények tulajdonosai, üzemeltetői és az állampolgárok is megértették a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás fontosságát és alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak".

Az ÁNTSZ közleményében arra is kitért: a fejlett országokban, így Magyarországon is, a dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek pedig "90 százaléka a dohányzás számlájára írandó". Ennek ellenére a magyar lakosság 38 százaléka dohányzik, a napi átlagos cigarettafogyasztás az uniós átlagnál is magasabb.

Mint kiemelték, a passzív dohányzás jelentős népegészségügyi és gazdasági terhet jelent, ennek csökkentése a dohányzás visszaszorításának fontos területe. Ezt a célt szolgálja a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, amelynek értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás a közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében.

A dohányzási tilalom betartását január elseje óta ellenőrzi az ÁNTSZ, de bírságot a 3 hónapos türelmi idő alatt nem szabhattak ki. Április elseje óta viszont a szabályszegést magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik a népegészségügyi szakigazgatási szervek.



MTI 2012. május 7., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.