A NASA, az USA űrhajózási hivatala napokkal ezelőtt bejelentette, hogy fontos közlésre készül a földön kívüli élet lehetőségeit illetően. A sajótájékoztatóra magyar idő szerint tegnap, csütörtökön esete nyolc órakor került sor, és sokak számára meglepetésként nem valamelyik műhold vagy a naprendszer bolygóit vizsgáló szonda által küldött adatok elemzése alapozott meg egy tudományos szenzációt, hanem a Kaliforniában található Mono nevű tó élővilágának vizsgálata. A felfedezés lényege az, hogy míg az eddig a tudósok által megismert összes földi élet átörökítő anyaga, a DNS ugyanabból a hat kémiai elemből áll - hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, foszfor és kén – addig a most felfedezett baktériumban a foszfort arzén helyettesítheti. Ez azt bizonyítja, hogy az élet az eddig ismerttől eltérő biokémiai alapokon is, s ezért valószínűsíthetően a földiétől szélsőségesen eltérő körülmények között is kialakulhatott, más égitesteken. A felfedezés egyrészt változást hoz az élet földön kívüli előfordulásának kutatásában, hiszen olyan égitesteken is érdemes lesz vizsgálódnunk, ahol eddig valószínűtlennek tartottuk, hogy bármit is találhatunk, másrészt adalékokkal szolgál a földi evolúciós folyamat újragondolásához. A tudósok már régóta tudják, hogy a foszfor – a másik öt alpvető kémiai anyaggal egyetemben – lényegi funkciókat lát el a sejtek működésében: azon túl, hogy részt vesz a DNS és az RNS szerkezetének kialakításában, lipidekkel kombinálva főszereplő a sejtfalépítésben, a sejten belüli energia szállítást pedig az ATP molekula végzi (a P a foszfor kémiai jele az adenozin trifoszfát rövidítésében). Az arzén mérgező nem csupán az ember, de az eddig ismert élő szervezetek számára is. Az arzén a periódusos rendszerben a foszfor alatt foglal helyet, és mint ahogy az egy oszlopban elhelyezkedő elemek viselkedése néhány szempontból hasonlít egymásra, úgy az arzén kémiai sajátosságai is sok vonatkozásban hasonlítanak a foszforéra. Éppen ezért mérgező, mert szervezetünk egyes folyamatokban „összetévesztheti” a foszforral, helyettesíti vele a foszfort, s ez a sejtfolyamatok összeomlásához vezet. És most kiderült, hogy amit addig méregként ismertünk, az élet egyik építőkockája lehet: Felisa Wolfe-Simon geo-mikrobiológus, a NASA kutatója kimutatta, hogy a halomonadaceae baktériumcsalád GFAJ-1 jelű törzsének egyedei képesek anyagcseréjükben, sőt örökítőanyaguk felépítésében foszfor helyett arzént használni. Sok sci-fi író gondolt ki már alternatív elemi építőköveket használó életformákat, gyakran helyettesítették például a szenet szilíciummal, de mindez csupán a fantázia műve volt. Wolfe-Simon kezdetben csupán feltételezte (egy, az elmúlt évben megjelent tanulmányában) az arzénnel való foszforhelyettesítést, és hypotézisére igazolást keresett az élő természetben. Így jutott el a kaliforniai Mono tóhoz. A Mono-tó annyiban különleges, hogy vize nagyon sós és lúgos, valamint magas arzéntartalmú. A Wolfe-Simon vezette kutatócsoport a tó üledékéből vett mintákat, ebben találták a GFAJ-1 baktériumat. Ezt a törzset aztán laboratóriumban tovább tenyésztették úgy, hogy a tápoldatban a foszfátot fokozatosan arzenátra cserélték. A baktériumok befogadták az új elemet, s a különféle anyagcseretermékekben, de még az ATP-ben is az arzén felváltotta a foszfort, és a DNS-elemzés kimutatta, hogy az arzén a GFAJ-1 DNS-ébe is beépült. „Ha ezt a viszonylag közönséges halomonadaceae mikrobák meg tudják csinálni, miért ne tudnák mások is. Ez pedig olyan világok létezésének feltételezését teszi indokolttá, amilyeneket nem látott még senki sem.” – mondta a kutatónő a sajtótájékoztatón. Valóban, ha figyelembe vesszük, hogy az élethez alapvető vegyületekben az arzén alacsony hőmérsékleten stabilabban tudja helyettesíteni a foszfort mint magas (azaz földi körülmények között tipikus) hőmérsékleteken, akkor olyan élettel rendelkező világok jelenhetnek meg lelki szemeink előtt, ahol mínusz száz foknál is hidegebb a hőmérséklet, s a tavakban víz helyett például folyékony etán s metán fodrozódik (a Szaturnusz holdja, a Titán éppen ilyen – a Titán tavain látták először megcsillanni a Nap fényét földi tavakon kívül, 2008-ban). A felfedezés apropóján nem csupán képzeletbeli űrhajóba érdemes beszállnunk, de időgépbe is. Az alternatív összetevőt tartalmazó DNS léte azt jelenti, hogy az élet az evolúció során létrejöhetett akár kétszer is a földön. „Ha pedig az élet kétszer is létrejöhetett egyetlen planétán, bizonyosan létre kellett jönnie más égitesteken is az Univerzumban,” mondta Paul Davies, aki Felisa Wolfe-Simonnal annak a tanulmánynak a társszerzője, mely a felfedezésről a Science tudományos folyóiratban beszámolt. Az evolúciós szemlélet számára az „Élet 2.0” léte nem túlzottan nagy meglepetés, hiszen bár a DNS létrejötte után a különböző DNS alapú létformák versengtek egymással, mutálódtak és válogatódtak ki, nem feltételezhetjük, hogy a DNS egycsapásra jött létre, s hogy a DNS előtt nem volt evolúció. Minden bizonnyal a különböző biokémiai replikátorok versenye az utolsó előtti felvonáshoz: az átörökítő anyagok, az élet kódjainak versenyéhez vezetett, melyek közül csupán egy – igaz, az abszolút győztes – volt a DNS. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https:// www.astrobio.net