Csak összefogással érhetünk el eredményt
2011. DECEMBER 22.
2011. DECEMBER 22.
Szöveg nagyítása:
Várjuk, hogy a rezidensek kikaparják nekünk a gesztenyét – ezzel a címmel fogalmazta meg felhívását a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) tagja, dr. Papp Szidónia. A levél hangvétele nem mentes a szemrehányástól sem, a fiatal orvosnő azonban azt mondja, első sorban buzdításnak szánta a levelét. – Aggódnak, hogy nem jön össze évvégéig a 3000 ügyvédi letétbe helyezett felmondás, amelyeket az „Élhető Magyar Egészségügyet!” mozgalom keretében fél éve gyűjtenek? – A nyilatkozatokat utoljára december 3-án számolták össze, addig 2577 kollégánk csatlakozott a mozgalomhoz, a következő összesítés karácsony után lesz. Az MRSZ vezetősége még most, a napokban is az országot járja, hogy buzdítsák az orvosokat az összefogásra, hiszen csak közösen sikerülhet eredményt elérnünk. Úgy éreztem, az utolsó hajrához nekem is csatlakoznom kell, ezért írtam meg a felhívásomat. – Ami azért szemrehányástól sem mentes… – Igen, volt bennem elkeseredés, hiszen nem látom, hogy a kollégáim feltétlen odaadással állnának mellénk. Sokan úgy gondolják, hogy mi csak önmagunkért folytatjuk ezt az akciót, holott a teljes orvostársadalom fizetésemeléséért, és a túlórára, és az önként vállalt többletmunkára vonatkozó jogszabályok betartásáért küzdünk. Felhívásunkban január 1-től legkevesebb 200.000 forint alapbért kérünk a rezidenseknek, míg 300.000-t a kezdő szakorvosoknak, amelyet a tapasztalatszerzés arányában kellene növelni. – Akkor miért érik támadások a mozgalmat még szakmai körökből is? – Vannak, akik rosszul értelmezik a követeléseinket, és kijelentik, hogy nem lesznek hajlandóak együtt dolgozni azokkal a rezidensekkel, akik többet visznek haza hónap végén mint ők. A levelemben ezt az információs csorbát is igyekeztem kiköszörülni, s azt hangsúlyozni, mi most valamennyi gyógyítóért kiállunk, nem a magunk malmára hajtjuk a vizet. Ez egy olyan történelmi lehetőség az orvosok helyzetének javítására, amit ha elszalasztunk, akkor a mozgalomhoz nem csatlakozó kollégák többet nem panaszkodhatnak és mutogathatnak másokra, hanem magukat okolhatják, hogy továbbra is ilyen alacsony az orvosok megbecsültsége. – Az egyéni érdekek mentén széthúz az orvostársadalom? – Vannak az országnak olyan régiói, ahol egész osztályok, intézmények csatlakoznak a mozgalomhoz, rezidenstől a főorvosig. A veszprémi kórház orvosainak 70 százaléka már letétbe tette a felmondó nyilatkozatát. Most van itt mindannyiunk számára az alkalom az összefogásra, eljött a lehetőség arra, hogy közösen változtassunk a megalázó munkakörülményeinken, fizetésünkön. Nem egyéni partizánakciókra, hanem a mozgalmunkhoz való csatlakozásra van szükség. – Eközben sokan azzal vádolják az MRSZ-t, hogy a jelenlegi politikai vezetést gyengítené az akciójával. – Erről szó nincs, szövetségünk évek óta keményen kiáll az érdekeink mellett, az előző ciklusban is felléptünk a rossz ágazati döntések ellen. A helyzet azonban mára kritikussá vált. Hosszú évekig tűrtük a megalázó béreket, a rossz munkakörülményeket, azonban nem lehet mindig a lelkiismeretünkre, a hivatástudatunkra, vagy a Hippokratészi eskünkre hivatkozva elvárni tőlünk, hogy felelősséggel gyógyítsunk. Sőt éppen ezért kötelességünk, hogy jelezzük a vezetőség felé, hogy nem áll módunkban az esküben foglaltakat maradéktalanul teljesíteni, hiszen például egyik munkahelyről a másik ügyeletbe rohanva nem lehet magas színvonalú betegellátást végezni. – Az ágazatért felelős államtitkár sokszor hangsúlyozza, hogy egy világgazdasági válság közepén nincs forrás a bérek emelésére. Önök mégis látnak erre lehetőséget? – A versenyszektorból szerintem át lehetne csoportosítani bizonyos forrásokat, hiszen állami megrendelések kapcsán és vissza nem térítendő támogatások révén rengeteg pénz folyik el. Az állam által kiírt közbeszerzések értéke két évvel ezelőtt mintegy 1600 milliárd forintot tett ki, és így 25százalékkal túlárazott volt, s ez a fajta állami dotálás ma is működik. Ez a 400 milliárd forint elegendő lenne ágazati béremelésre és a hazai egészségügy nyugati színvonalúvá tételére. Mindez csak politikai prioritás kérdése, és rajtunk, gyógyítókon is múlik, hogy milyen nyomást gyakorlunk a döntéshozókra. Erőt adhat cseh és szlovák kollégáink sikeres akciója. A jelen válsággal és görög helyzettel való példálózást azért nem tartom jogosnak, mert világviszonylatban is nagyon alulfinanszírozott a magyar egészségügy, a hazai GDP alig több mint 4 százaléka fordítódik az egészségügyre, míg az Egyesült Államok esetében ez az arány 17, de Görögországban is 10 százalék. – Mi történik, ha nem gyűlik össze a 3000 felmondó nyilatkozat? – Én abban reménykedem, hogy az utolsó nekifutásunk sikeres lesz, és vállalják a kollégák a kockázatot, hiszen senki sem azt kapja, amit megérdemel, hanem amit kiharcol magának. 2011-12-22 eLitMed.hu, Tarcza Orsolya Kapcsolódó anyag Felhívás orvosoknak A Magyar Rezidens Szövetség honlapja
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.
Malignus meningeomák szisztémás kezelésének lehetőségei
Az életmódváltáshoz mások támogatására és reális célokra van szükség
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás