Hírvilág

Célkeresztben a Semmelweis Terv

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ősszel nyilvánosságra hozott Semmelweis Terv napjainkig is a viták kereszttüzében áll. Az elképzelések bemutatásának adott teret a héten az Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziuma. A betegek perspektívái elveszni látszanak a menedzsment és a struktúra technikai átalakítása között, nem tudni azt sem, hogy lesz-e egészségnyereség, s hogyan gyorsul a gyógyulási folyamat – mondta összefoglalójában dr. Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor szemben azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az ágazati vezetés túl lassan látott neki az átalakításnak, szerencsésnek tartotta, hogy az egészségügyi kormányzat nem kapkodja el a dolgokat, s a kormánypolitika fő áramaihoz igazította a terveit. Azonban figyelmeztetett: a nehéz intézkedéseket nem lehet megspórolni, ezért nem lesz mindig mindenben konszenzus. Az egykapus modell koncepcióját mutatta be a sürgősségi ellátórendszer tervezett fejlesztésének és működésének tükrében Mártai István, Országos Mentőszolgálat főigazgatója. A Semmelweis Tervben megfogalmazott koncepció a közös irányításra helyezi a hangsúlyt. A jelenleg még csak elméleti szinten meglévő modell bevezetésével rövidülnének és egyértelművé válnának a betegutak, s kevesebb lenne az ellátórendszer felesleges igénybevétele. Rosszullét esetén a beteg jelenleg bárhol felbukkanhat a rendszerben: a háziorvosnál éppen úgy, ahogyan a kórházban. Gyakori eset, hogy a páciens nappalijában egyszerre jelenik meg a mentő, az ügyeletes orvos és a beteg háziorvosa. Ezzel szemben az egykapus modellben a betegek csak az OMSZ központjaihoz fordulhatnának sürgős esetben, ahol egységes szakmai elvek alapján a megfelelő ellátási szintre irányítanák őket. Ugyanezen elv alapján működne a hospitális egykapus modell is. Az egészségügyi intézményekbe is csak a sürgősségi osztályon keresztül lehetne bejutni, innen irányítanák tovább a betegeket a megfelelő ellátási szintre, osztályra. Fontos lenne mihamarább meghatározni, hogy az alapellátást ki finanszírozza, mi a feladata és mi a kötelezettsége – szögezte le dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. Az alapellátásban a legtöbb az orvos-beteg találkozás, ezért mindenképpen kapacitásbővítésre vár a terület, de nem csak anyagi, hanem szakmai- és humánerőforrás tekintetében is. A humánerőforrás hiányát orvosolni lehetne, ha a rezidensek számára megkönnyítenék a pályára lépést, jelenleg ugyanis a képzés és a munkába lépés között nincs átjárás. A főigazgató örömmel konstatálta, hogy a Semmelweis Tervbe bekerültek a javaslataik, bár a Terv maga elkésett egy évtizedet. A Semmelweis Tervben meghatározott feladatok világosak, az átalakítások ütemezését azonban szeretné jobban ismerni a Magyar Kórházszövetség választott leendő elnöke, dr. Velkey György. Lényeges, s üdvözlendő változásnak nevezte a kapacitáskorlátok 2011-es lazítását, és a kézből osztogatott tvk mennyiségének csökkenését. Azonban szerinte feltétlenül szükség van forrásbevonásra, amelyre a népegészségügyi termékdíj bevezetése megfelelő módszernek tűnik. Az új rendszer kialakításával keletkező hatékonysági tartalékokat meg kell tartani az ágazaton belül, ugyanakkor az előző évek teljesítményére épített intézeti finanszírozásnak feladatarányosnak kell lennie. Csupán egyetlen rövid bekezdés foglalkozik az átláthatósággal a Semmelweis Tervben, ennél lényegesen több konkrétumra volna szükség, különösen annak ismeretében, hogy egyes felmérések szerint 50, mások szerint 120 milliárd forint tűnik el a rendszerben hálapénzként. Ezt már dr. Tausz Péter a Transparency International Magyarország Alapítvány kommunikációs és fejlesztési vezetője mondta. Felméréseik szerint hazánkban az elmúlt 3 évben nagyon elharapódzott korrupció, s az egészségügyben minden negyedik ember kenőpénzt fizet. Szerinte a hálapénz ellen az orvos-beteg közötti kapcsolat, bizalom javításával, megerősítésével lehetne küzdeni, de erősíteni lehetne ezt egy hatékony monitoring rendszer felállításával. Pesti Imre, korábbi egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes megkezdett munkáját folytatja posztján frissen kinevezett utóda, Szentes Tamás. Az új vezető azonban már nem kórházholdingról beszélt, csupán az intézmények integrációját vázolta fel a konferencián elhangzott előadásában. A 12 fővárosi tulajdonú kórház gazdasági és humánerőforrás integrációjától várnak megtakarításokat. A rövidtávú gazdasági integráció már megkezdődött, bár jelentős része még hátravan. A szakmai integrációt hosszútávon kívánják végrehajtani, a különféle ellátási szintek működésének összehangolásával. A gazdasági konszolidációból nyert plusz forrás a stabilitást biztosítja majd. eLitMed.hu – Tarcza Orsolya

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.