Hírvilág

Alkohol és amfetamin

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Egy új tanulmány szerint, azok, akik több alkoholt fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel használnak amfetaminokat is, azaz olyan stimuláló szereket, amelyek növelik az ember energiáját és koncentrálóképességét. Amerikai kutatók harminchárom önkéntessel végeztek kísérletet, amely során két csoportra osztották őket aszerint, hogy több vagy kevesebb alkoholt fogyasztanak, majd mindegyikőjüket megkínálták alacsony (8-10 mg) és magas (16-20 mg) dózisú amfetaminnal is. Az első adag után a részvevők - ha megoldottak egy számítógépes feladatot - további kapszulákat is kaphattak, olyanokat, amelyek az előző adag 12,5 százalékát tartalmazták. A magas dózisú amfetamin, mind az alacsony, mind a mérsékelt alkoholfogyasztók között növelte a drogfogyasztás iránti vágyat, de az alacsony dózisú csak a nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztókban. A rendszeresebben ivók a számítógépes feladatokat is elvégezték, hogy megkaphassák a magas dózisú amfetamint. Ez az eredmény arra utal, hogy az erősebb alkoholfogyasztás nyitottabbá teszi az egyént az olyan stimuláló szerek felé, mint az amfetaminok – számolt be a tapasztalatokról Craig R. Rush, a tanulmány szerzője, a Kentucky Egyetem professzora. Ahhoz azonban, hogy az ivás és a stimulánsok használata közötti összefüggéseket jobban megértsük, a szakemberek szerint még további kutatásokra van szükség. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Teljesítményfokozó gyógyszerek és táplálékkiegészítő készítmények használatának veszélyei

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.

Hírvilág

A pihentető alvás fontossága

Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.

Idegtudományok

Pszilocibin-kiváltotta élmények hatása

A referált tanulmány szerzői a John Hopkins Egyetem kutatói, akik számos más intézettel együttműködésben folytatnak kutatásokat a pszilocibin hatásáról egészséges önkéntesek részvételével. A pszilocibin (a hallucinogén gombák hatóanyaga)hosszú távú pozitív élményeket okozó hatásáról régóta ismerünk anekdotikus beszámolókat, a tudományos vizsgálatok száma azonban elenyésző.

Klinikum

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Sami és munkatársainak a British Medical Journalben megjelent két áttekintő közleménye a 2007 és 2017 közötti tíz év során megjelent tanulmányokat összegezve arról számol be, hogy a háziorvosok, illetve az egészségügyi ellátórendszer egyéb területein dolgozó nem pszichiáter szakorvosok (így a sürgősségi osztályokon dolgozók és a társbetegségek kezelői, továbbá a gyermekorvosok) hogyan ismerhetik fel a korai pszichózis jeleit, és hogyan segíthetik a beteget