Hírvilág

Akut és krónikus alváshiány

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Wisconsin University munkatársa, Chiara Cirelli, a kollégáival együtt patkánykísérleteket végzett, mely során az állatok 5 egymást követő éjszaka mindössze 4 órát aludhattak, és az agyukban ugyanolyan változásokat voltak megfigyelhetőek, mint egy álmatlanul eltöltött éjszaka után. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az alváshiánynak számos negatív pszichológiai és fizikai következménye van, mint például a csökkent kognitív (megismerési-tanulási) funkciók, labilis érzelmek, megnövekedett vércukorszint, súlygyarapodás, nagyobb kockázat a szerhasználatra és a szülés utáni (postnatális vagy postpartum) depresszióra. Cirelli elmondta, hogy még a néhány éjszakán át tartó, viszonylag enyhe alváskorlátozás is hatással lehet az ember kognitív feladatok megoldóképességére."Embereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy öt nap négyórás alvásokkal halmozott hiányosságokat eredményez az éberséget és a tanulási-megismerési folyamatokat illetően, és ezeket nem tudja pótolni még egy teljesen átaludt éjszaka sem, még ha valaki 10 órát alszik is." - tette hozzá. Ahhoz, hogy megvizsgálják a patkányagyakban végbement akut és krónikus alváshiány hatásait, Cirelli és csapata 5 napon keresztül napi 20 órán át tartották ébren a patkányokat. Ezalatt az idő alatt elektrocefalogramm (EEG) segítségével folyamatosan rögzítették az agyhullámokat. Az EEG az agy elektromos aktivitását méri. Ebben a kísérletben az EEG-t kifejezetten az alacsony aktivitású hullámok (slow wave activity, SWA) mérésére használták, amely arról ad információt, mennyire mélyen alszik az állat, és mekkora az egyén alvásigénye: minél magasabb az alany SWA szintje, annál nagyobb az alvásigénye. "Nagyon fontos, hogy az SWA szintek az ébredési idő alatt is rögzítve legyenek, mert csak így kapunk teljes képet a dologról." - mondta Cirelli. "Mind az alvási, mint az ébrenléti fázisban rögzített magas SWA szintek azt jelzik, ideje aludni menni!" A patkányokon végzett SWA-mérések alapján elmondható, hogy minden egyes ébrenléti fázis után intenzív pótalvások kompenzálják az alvásmegvonást. Ezek a pótalvások hosszabbak és mélyebbek. Minél hatékonyabban sikerült ébren tartaniuk a kutatóknak 20 órán keresztül az állatokat, annál hosszabb volt az úgynevezett sleep rebound (kompenzációs idő, különféle agyi mechanizmusok játszódnak le közben) ideje az ébrenlétet követő 4 óra alvásidő alatt. Még a patkányok ébrenléte alatt is magas SWA szintet mértek az agyukban, ami arra utal, hogy agyuk még az alvásmegvonás hatása alatt állt. "Ezt egy indirekt, ám nagyon fontos jelzése az agynak, mely megmutatja, mennyire álmos az állat" - mondta Cirelli. A kutatások során azt is megállapították, hogy az agy különböző területein az SWA szintek is eltérőek voltak, és elméletileg ez attól függ, hogy az ébrenléti időszak folyamán az agynak mely részei voltak használat alatt. Az alacsony aktivitású hullámok azt a tényt tükrözik, hogy az alvást a homeosztázis szabályozza: általában elmondható, hogy minél tovább vagyunk ébren, annál magasabb lesz az SWA szintünk az elkövetkezendő alvásidő alatt. Az a jelenség eddig már ismert volt az akut alváshiányos állapotot ( például amikor egész éjszaka nem alszunk) követően, most azonban felfedeztük, hogy az SWA-szint akkor is magas lesz, ha krónikus alváskorlátozásban részesül az agyunk." - összegezte Cirelli. Cirelli eredményei csak hozzátesznek annak bizonyítékához, hogy az alváskorlátozás negatív hatásokat vált ki az agyban és a testben egyaránt. Cirelli szerint tudván azt, hogy az alváskorlátozás ugyanazt a hatást idézi elő, mint az alvásmegvonás, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kutatók jobban megértsék az alvászavarok káros hatásait. Hozzátette: "A tudósok rengeteget tanulhattak az elmúlt 40 évben összegyűjtött, totális alvásmegvonásról szóló irodalomból, ám a jelenlegi eredményeink meglehetősen aktuálisak, jelenlegi társadalmunk életmódját tekintve." A tanulmány eredményei a Proceedings of the National Academy of Science nevű szaklap augusztusi számában olvashatóak. Forrás: Medipress Eredeti közlemény: Sleep homeostasis in the rat is preserved during chronic sleep restriction - PNAS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Klinikum

Csökkentett dózisú szisztémás thrombolysis masszív tüdőembóliában

A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.