Idegtudományok

Agysérült gyermekeknél gyakoribb a roham

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A megfigyelt gyermekek 1 hónapostól 16 évesig terjedő életkorúak voltak, s agysérülést szenvedtek például motorbalesetben, egyéb traumás esetben, elesés, tompa tárgy okozta ütés, vagy más esemény következtében. Megfigyelték epilepsziás rohamaikat, és cEEG-vel rögzítették a kisebb görcsös epizódokat a sérülést követő 7 napon át. A gyerekek több mint felénél (55,6 százalék) tapasztaltak EPTS-t. Ezekre a két év alatti gyerekek, és a nem baleseti sérüléssel küzdő gyerekek voltak a legfogékonyabbak. Ez a roham azonban nem befolyásolta a kórházi tartózkodás idejét rövid távon, sem az intubáció szükségességének időtartamát. Nagyon magas százalékban jelentkezett epilepsziás státusz, hosszú és sérülésveszéllyel járó roham (a gyerekek 44,4 százalékánál). A rohamok lehetőségét jelző abnormális EEG aktivitás ötször gyakrabban fordult elő gyerekeknél, mint felnőtteknél. "A cEEG nélkül nem kimutatható enyhe rohamok magas aránya, különösen a kisebb gyerekeknél és a nem baleseti eredetű sérüléseknél igen elgondolkodtató " - mondta el Daniel Arndt, a tanulmány fő szerzője. "A tanulmány rámutat a cEEG használatának előnyeire a gyermekkori közepesen súlyos és súlyos agysérüléseket követő időszakban. További kutatások szükségesek, hogy igazolják az eredményeket, és hogy kiderüljön, az EPTS befolyásolja-e a későbbi gyógyulást, illetve, hogy ezek kezelése és megelőzése javít-e a sérülés kimenetelén. A jelentést az Amerikai Epilepszia Társaság 64. éves ülésén terjesztették elő a kutatók. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: cikk címe

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Klinikai döntéshozatal MOG antitest-asszociált betegségben

A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Klinikum

Közegészségügyi figyelemfelhívó kampány hatása a páciensek gyógyszerészi szolgáltatással kapcsolatos tudására

Még egy mérsékelt intenzitású kampány is elősegíti, hogy a cukorbetegek igénybe akarják venni a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott terápiamenedzsment-szolgáltatást.

Klinikum

Legújabb eredmények az epilepszia kapcsán

A 2023-as év végéhez közeledve a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban az epilepsziával kapcsolatos legújabb eredményeket mutatjuk be.