A zsarnokság mindent átfogó hatalma
2013. MÁJUS 15.
2013. MÁJUS 15.
Szöveg nagyítása:
Eörsi István Sírkő és kakaó című zenés "komitragédiáját" mutatja be pénteken a Szegedi Pinceszínház. Kancsár Orsolya elmondta: már régóta szerették volna a darabot színpadra vinni, de eddig nem volt rá lehetőség. Ebben az évadban még nem volt magyar szerző a repertoárban és olyan darabot szerettek volna bemutatni, amely komoly tartalommal bír, mégis könnyed formában. A történet szerint a 99. évét taposó Toronyné gazdag vénasszony. Felfogadja Pitiéket, hogy ápolják, gondozzák - a majdan örökölendő lakás ígéretével. Lajos és Lujza végzi is a munkáját becsületesen, gondosan és odaadóan, a lakás reményében. A társadalmi szatíra műfajához állnak közel Eörsi István darabjai; egyaránt merítve a brechti technikából, a dürrenmatti szatíra eszközeiből és az abszurdoktól. A Sírkő és kakaó az író legsikeresebb műve – brechti songokkal tűzdelt, groteszk játék egy zsarnok öregasszonyról és a zsarnokságot készségesen kiszolgáló kispolgári házaspárról. Kapóra jön az orvos tanácsa: csak a véletleneket kell megfelelően csoportosítani, és akkor minden más lehet. Egykor Egerben találkoztak a produkcióval, ahol nagy sikert aratott a férfi főszereplő által alakított Toronyné története. Ezért Szegeden is férfi főszereplővel, Megyeri Zoltánnal láthatják a nézők a darabot. Mellette a Szegedi Pinceszínház művészei - Varga Bálint, Papp Gabriella, Rácz László és Petró Annamari -, valamint Bánföldi Szilárd, a Kelemen László Szakközépiskola és Színitanoda diákja játékát élvezhetik a nézők. A darab rendezője Kancsár József. Eörsi István Kossuth-díjas író és költő több mint 35 önálló mű szerzője. Meghatározó alakja volt a magyar kulturális közéletnek, szóban és írásban is karakteres, véleményformáló, akár a múltban, akár napjainkban - mondta Kancsár Orsolya. A szerző saját bevallása szerint szerelmi bánat ellen öngyógyításból írta meg 1965-ben a Sírkő és kakaót. A fekete kétségbeesésből a fekete humorba menekült. Született egy játék a zsarnokság minden átfogó hatalmáról, az elnyomottak szolgává zülléséről, a lázadások kilátástalanságáról, az emberi együttélés képtelenségéről. 2013. május 15., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Ember és környezet
Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.
A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok
Az emberi kapcsolatok gyógyító ereje – az Egyesült Államok tiszti főorvosának új kötetéről
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás