Hírvilág

A xylitolt használó anyák gyermekeinek egészségesebbek a fogaik

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Még egy jó pont a xylitolnak: azok az anyák, akik használják, csökkentik gyermekük esélyeit a fogszuvasodás kialakulására. Finn kutatók tették közzé a bombahírt, miután ismét felvették a kapcsolatot a 10 éve befejezett, fogszuvasodás megelőzésével kapcsolatos tanulmányuk résztvevőivel. „Meg akartuk vizsgálni, hogy a streptococcus mutans (fogszuvasodást okozó baktériumtörzs) kolóniáktól való korai mentességnek lesznek-e hosszabb távú hatásai” – mondta el a kutatás vezetője, Marja-Liisa Laitala. „A legfontosabb eredmény az, hogy az első lyukas fog megjelenése három évvel kitolódott.” Dr. Laitala a Nemzetközi Fogászati Kutató Szövetség ülésén mutatta be az eredményeket, 2011. márciusában, San Diegoban. A fogszuvasodás szempontjából erősen veszélyeztetett gyermekek esetében a lyukas fogak aránya leesett a referenciacsoport szintjére. Az előző tanulmány összehasonlította a mutáns streptococcus anyáról gyermekre történő átkerülésének arányát. Ott a xylitol hatásosabbnak bizonyult a klór-hexidinnél és a fluoridos anyagoknál. „A streptococcus mutans az anyáról a gyermekre a nyáluk érintkezése útján terjed” – magyarázta Dr. Laitala. „Ha az anya xylitolt szed, az gátolja az átterjedést.” Az anyákat véletlenszerűen három csoportba osztották, mindegyiküknek megmérték a nyálban található streptococcus mutans szintjét. Az intervenciós csoport 5 gramm xylitolt tartalmazó rágógumit rágott naponta háromszor gyermekük 3-24 hónapos kora között. A két kontrollcsoport kétévente részesült fluoridos illetve klór-hexidines kezelésben. Az új tanulmány keretei közt Dr. Laitala ezeket a gyerekeket követte nyomon 10 éves korukig, az Ylivieska Közegészségügyi Központ nyilvántartásainak segítségével. 195 gyerekből 148 adatait még mindig el tudták érni. Referenciacsoportként azok az anyák szolgáltak, akiknek a nyálában kevés streptococcus mutanst találtak. A fogromlás mértékét a szuvas, hiányzó és betömött fogakból kiszámított index adta (DMFT), az ép fogsor megőrzésének idejét pedig a Cox regressziós modellel becsülték meg. A tejfogaknál a xylitolt szedő csoportnál mutatkozott a leghosszabb szuvasodás nélküli időszak: 8,17 év. A fluoridos csoportnál ez 5 év lett, a klór-hexidinesnél 6,5, a referenciacsoportnál pedig 8,14. „A jelentős különbség a szuvasodásmentes időszakban nagyon meglepett minket. Majdnem 3,5 év csúszás mutatkozott a magas kockázatú gyermekcsoport esetében. Ugyanolyan szintre kerültek, mint a kisebb kockázatúak” – mondta el Dr. Laitala. Ez jó hír a szülőknek. Könnyen megelőzhető a gyermekek fogszuvasodása, ha rendszeresen rágnak xylitolos rágógumit. „A finn fogorvosok javasolják a xylitol rendszeres használatát a kisgyerek első fogainak előbukkanásakor. Így elkerülhető a fogszuvasodás, a fájdalom és a kellemetlenség, így pedig javul az életminőség is. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Kora gyermekkori súlyos fogszuvasodás

Bevonat a tejfogon

Rendkívül vékony a fogon lévő fluorid réteg

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A politika érdemben nem foglalkozik az egészségüggyel, helyi szinten ugyanakkor nagyon is

KUN J Viktória

Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.

Egészségpolitika

2024 LEGYEN A NŐK MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉNEK ÉVE

Európai uniós prioritás lett a mentális egészség megelőzésre és a korai beavatkozásra összpontosító új stratégia, miután felismerték, hogy a mentális egészség nem csupán az egészségről szól. Erre reagálva a Make Mothers Matter (MMM) arra szólítja fel az EU Bizottságot, hogy vegye kiemelten figyelembe a nők és az anyák érintettségét. A nők testi és lelki egészsége gyakran másképp alakul, mint a férfiaké, ezért személyre szabott megközelítést igényelnek.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.