Hírvilág

A szülők tabuként kezelik a témát

2014. SZEPTEMBER 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

A vajdasági középiskolák többségében októbertől bevezetik a szexuális nevelés elnevezésű tantárgyat, amelynek célja, hogy a diákok még a szexuális élet megkezdése előtt ismereteket szerezzenek a védekezés fontosságáról, a nemi betegségek veszélyeiről, de párkapcsolati kérdésekről is. A 2014/2015-ös tanévben 66 vajdasági középiskolában vezetik be a szexuális nevelés tantárgyat, de hamarosan törvénymódosítást is kezdeményeznek, hogy minden szerbiai iskolában bevezessék - jelentette ki Marinika Tepic vajdasági ifjúsági titkár. Az előző tanévben tíz iskolában vezették be kísérleti jelleggel a "reproduktív egészségről szóló neveléssel" foglalkozó tantárgyat, idén pedig már 70 iskola jelentkezett azzal a szándékkal, hogy részt vegyen a programban - tette hozzá a titkár. Szakértők szerint azonban a szexuális nevelést már az általános iskola végén meg kell kezdeni, mert "a modern életvitel a szexuális élet korábbi kezdéséhez vezetett, vannak, akik ezt egészen 10-11 éves korra teszik, a szülők pedig továbbra is tabuként kezelik ezt a témát". A felmérések szerint minden nyolcadik középiskolás aktív nemi életet él, kérdéseikkel azonban nem fordulnak sem a szüleikhez, sem a tanáraikhoz. Egészségügyi szakembert mindössze 4 százalékuk keres fel. Az órákat kéthetes képzést követően eddigi munkanélküli tanárok, illetve azok a pszichológusok és pedagógusok tartják majd, akik korábban is az adott iskolában dolgoztak. A program elindításakor az volt a cél, hogy csökkentsék a fiatalkori terhességmegszakítások számát, amely a tartományi kormányzat hivatalos adatai szerint eléri az évi ötvenezret, de egyes becslések szerint akár ennek a kétszeresét is. A szakorvosok szerint Szerbiában a párok 16-18 százaléka meddőséggel küzd, ennek egyik oka lehet a korábbi terhességmegszakítás is. Szerbia lakossága évente több mint 30 ezer fővel csökken, az állam és a különböző szervezetek is népességnövekedést serkentő programot indítottak a természetes fogyás megállítása érdekében. Ezekhez kapcsolódik a középiskolai szexuális nevelés is. MTI 2014. augusztus 31., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.

Egészségpolitika

Óriási felzúdulást hozott a méltányossági kassza alapítványi kézbe tétele

KUN J Viktória

Szakmai szervezetek és fogyatékossággal élők érdekvédői is ledöbbentek a méltányossági támogatásról hozott legutóbbi kormánydöntésen. Megkérdeztünk egy szakértőt, és válaszolt lapunknak a BM is.

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.

Klinikum

Az élet szoftverének átprogramozása

SZEMLE eLitMed

Az elektrogyógyszerek a neuronális jelátvitelt manipuláló eszközökön túlmutatva transzformatív alkalmazásokat ígérnek többek között az ízületi gyulladás és a rák kezelése, vagy a szövet- és szervregeneráció területén is.