Hírvilág

A stroke utáni három óra elteltével is érdemes thrombolysist végezni

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Új megfigyeléses eredmények támasztják alá, hogy akut ischaemiás stroke esetén a thrombolysis elvégezhető a szokásos 3 órás időablak után is. A Lancetben közölt vizsgálatban a stroke-ot elszenvedett és az irányelveknek megfelelően kezelt betegek adatait tartalmazó egyik nemzetközi nyilvántartásában szereplő eseteket tanulmányozták retrospektíven. A gyártó által támogatott vizsgálatban alteplassal (0,9 mg/ttkg) kezeltek 660 beteget a stroke tüneteinek kezdete után 3–4,5 órával, 12 000 beteget pedig 3 órán belül. Egyformának adódott a két csoport három hónapos halálozása, a kezelés utáni vérzés gyakorisága és a betegek funkcionális állapota (módosított Rankin-pontszám) is. A korrigált elemzésben a 3 óra után kezelt betegek csoportjában némileg nagyobbnak bizonyult a tüneteket okozó vérzés kockázata (kockázati hányados 1,32) és a három hónapos halálozás (kockázati hányados 1,15), de ez a különbség nem érte el a statisztikai szignifikanciát. A Journal Watch Emergency Medicine szemléző folyóirat szerkesztője szerint megérett a helyzet az eredmények gyakorlati alkalmazására: „Azokban a központokban, amelyekben elvégezhető a thrombolysis a stroke utáni 3 órán belül, érdemes megfontolni, hogy ugyanezt a beavatkozást elvégezzék akár 4,5 órával a stroke után is, ha a beteg erre alkalmas – főleg a fiatal, súlyos tüneteket mutató betegek esetében.” Idézet: Lancet 15 September 2008 (előzetes elektronikus közlés) Szemlézte: dr.Kern Dávid

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Klinikum

Csökkentett dózisú szisztémás thrombolysis masszív tüdőembóliában

A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.

Klinikum

Az akut ischaemiás stroke diagnosztikája

Az akut ischaemiás stroke (AIS) egy fontos és relatíve gyakori –egyes tanulmányok szerint arányuk a sürgősségi osztályon megjelenő komatózus betegek körében a 14%-ot is elérheti – oka az akutan jelentkező hipnoid tudatzavarnak (reduced level of consciousness, RLOC).