Hírvilág

A rendszeres nemi élet emeli a tesztoszteron szintet

2012. JÚNIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

A férfi nemi hormon, a tesztoszteron szintjének visszaesése a kor előrehaladtával sokkal inkább az életmódtól és az egészségi állapottól függ, semmint az öregedéstől - állítják ausztrál kutatók, akik eredményeikről az amerikai Endokrinológiai Társaság éves találkozóján, Houstonban számoltak be. "A tesztoszteronszint csökkenése nem törvényszerű velejárója az öregedési folyamatnak, ahogyan azt sokan hiszik" - mondta Gary Wittert, az Adelaide-i Egyetem kutatója. Wittert szerint a tesztoszteron szintjének változásai főként a dohányzással és az egészségi állapottal, különösen az elhízással és depresszióval magyarázhatók. Sok idős férfinak alacsony a tesztoszteronszintje, ám az ok nem ismert, mert igen kevés olyan vizsgálatot végeztek eddig, amely ugyanazoknál a férfiaknál követte nyomon a hormonszint időbeli változását. Tanulmányukba az ausztrál kutatók több mint 1500 férfit vontak be, akiknél öt év eltéréssel mérték a tesztoszteron hormon szintjét. A vizsgálatba bevont férfiak életkora 35 és 80 év között volt, átlagos életkoruk pedig 54 év. Kiderült, hogy az öt év alatt nem csökkent jelentősen a mért tesztoszteronérték, évente csupán 1 százalékos visszaesésről volt szó. Amikor azonban alcsoportok szerint is elemezték a változást, más képet kaptak a szakemberek. Úgy találták, hogy bizonyos tényezők megléte esetén a második méréskor jóval alacsonyabb volt a tesztoszteron szintje, mint öt évvel korábban. Akiknél csökkent a tesztoszteronszint, azok nagyobb valószínűséggel tartoztak az elhízottak csoportjába vagy depressziósak voltak. A dohányzásról éppen leszokott férfiaknál is csökkent a tesztoszteron mért szintje, ám mint Wittert hangsúlyozta, a dohányzás elhagyása sokkal több előnnyel jár, mint amennyi hátránnyal. A tanulmányban részt vevő nőtlen férfiaknál nagyobb visszaesést tapasztaltak a tesztoszteronszintben, mint a nős férfiaknál. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy a párban élő férfiaknak más kutatások által igazoltan jobb az általános egészségi állapotuk, a rendszeres nemi élet pedig általában emeli a tesztoszteron szintjét. A tesztoszteron hormon számos testi funkcióhoz szükséges, például az egészséges testösszetételhez, a termékenységhez és a megfelelő szexuális késztetéshez. "Fontos, hogy az orvosok megértsék: a tesztoszteronszint hanyatlása nem természetes része a korosodásnak" - mutatott rá Wittert, akit a LiveScience című tudományos portál idézett. MTI 2012. június 26., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Hírvilág

Kevesebb stressz: jobb egészség a szívnek és a vesének

Világszinten minden tizedik ember krónikus vesebetegséggel küzd, 13-ból 1 pedig szív- vagy keringési problémákkal. Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 74%-a érezte az adott évben, hogy nem képes megküzdeni egy adott élethelyzettel.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.