Hírvilág

A barna zsír szerepet játszhat az optimális testsúly megtartásában

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A barna zsír, az az energiafogyasztó zsírféle, ami melegen tartja a csecsemőket, nemcsak a legkisebbeknek tehet jó szolgálatokat. A felnőttekben is megtalálható zsírféle, rendkívül fontos metabolikai szereppel rendelkezik, és azt is meghatározza, mennyi túlsúllyal rendelkezünk majd öregkorunkra. Egyes tudósok szerint, ha megtalálnánk a módját, miként tegyünk szert még több barna zsírra, vagy hogyan aktiváljuk a már meglévő mennyiséget, örökre elfelejthetnénk az elhízást. „Ez a felfedezés arra ösztönzött minket, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyekre egy évvel ezelőtt még gondolni sem mertünk” - nyilatkozta Jan Nedergaard, a Stockholm Egyetem kutatója. „A barna zsírt korábban csak az újszülött emlősök esetében vizsgálták, és inkább csak a tudományos kíváncsiság miatt, semmint az emberi egészségre gyakorolt hatásáért” - írják Nikla Emambokus és Charlotte Wang, a Cell Metabolism című szaklap szerkesztői. Ez azonban teljesen megváltozott, amikor kiderült, hogy a felnőtt emberek nyaki részein is találhatók barna zsírsejtek. Ezek a zsírsejtek a kémiai energiát alakítják hővé, és hideg időben megszaporodnak. A kutatók szerint a barna zsír sok tekintetben jobban hasonlít az izomszövetre, mint a fehér zsírszövetekre, és egyedülálló szerepet tölthet be az egészséges testsúly megtartásában. „A barna adipociták bizonyos körülmények között sokkal több kalória elégetésére alkalmasak, mint a többi sejt” - nyilatkozta Leslie Kozak, a Pennington Bioegészségügyi Kutatóközpont munkatársa. A tudósok szerint a barna zsír segíthet megoldani a túlsúlykérdést, és a megelőzésben is nagy szerepe lehet. „Reméljük, hamarosan megtaláljuk a módját, hogyan fejlesszünk ki olyan gyógyszereket, amelyek a hidegre adott válaszreakciókat küldenek a központi idegrendszernek, és ezzel ösztönzik a barna zsírsejteket a kalóriaégetésre” - nyilatkozta Mr. Kozak. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(01) A metabolikus szindróma koncepciójának változása

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Klinikum

Csökkentett dózisú szisztémás thrombolysis masszív tüdőembóliában

A tüdőembolia potenciálisan életveszélyes kórkép, mely korai diagnózist és terápiát igényel. A thrombolyticus terápia gyakran alkalmazott masszív tüdőembóliával jelentkező betegek esetében.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Idegtudományok

Gondolattal működtetett gépek

A neuralis aktivitást dekódoló, koponyába implantált agy – számítógép-interface nemcsak a paralízisben szenvedők mozgását és beszédét segíti, de új felfedezések is születnek általa az agy anatómiájával és működésével kapcsolatban.