. Alberto Pincherle néven született 1907. november 28-án egy gazdag római zsidó családban. Apja keresett építész volt. Kilencéves korától csontízületi tuberkulózisban szenvedett, több évet szanatóriumban töltött, ahol ideje nagy részét olvasással, nyelvtanulással töltötte. Első verseskötete tizenhárom éves korában jelent meg, első regénye, A közönyösök 1929-ben szinte azonnal híressé tette. Az írás mellett avantgárd folyóiratokat is szerkesztett, élt Párizsban, Kínában, Görögországban. 1936-ban ismerkedett meg Elsa Morante írónővel, akit később feleségül vett. A második világháború alatt, a zsidóüldözések idején el kellett menekülniük Olaszországból, csak 1945 után tértek haza. Írói módszere, az általa tudományosnak nevezett realizmus volt, műveiben (Boldogtalan szeretők, Elhibázott becsvágyak) nagy hangsúlyt kapott a szexualitás, hőseinek képtelensége a tartós érzelmi kapcsolatokra. A megalkuvó (1951) és A megvetés (1955) című regényében a fasizmus alatti és a háború utáni olasz társadalom mély és valósághű képét adta tömör, szókimondó stílusban, erotikával fűszerezetten. 1952-ben a Vatikán indexre tette műveit, ám ez nem ártott népszerűségének. A háború embertelenségéről szóló Egy asszony meg a lánya című regényét (1957) többször megfilmesítették. Az 1960-as Vittorio De Sica rendezte változata hozta meg a kiugrást a 27 éves Sofia Loren számára, aki a főszerepet, az anyát alakította. A színésznő 1961-ben megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, mégpedig úgy, hogy elsőként diadalmaskodott nem angol nyelvű alkotásban a legjobb színésznő kategóriában. Loren nagy vetélytársa, Gina Lollobrigida a Moravia-regény alapján készült A római lány (1947) főszerepében domborított 1954-ben. 1963-ban Jean-Luc Godard, a francia újhullám élő legendája A megvetés című regényét vitte vászonra. Művei alapján Bertolucci, Bolognini, Damiani is készített sikeres filmeket. Az olasz kulturális életben mindig eseményt jelentettek kritikái, tanulmányai és publicisztikai munkái, évtizedeken keresztül írt riportokat a legnagyobb lapoknak. Hosszú ideig a szerkesztője volt egy baloldali folyóiratnak (Nuovi Argomenti), 1959 és 1962 között a nemzetközi PEN Club elnöke is volt. Részt vett a politikai életben, sohasem titkolta rokonszenvét az Olasz Kommunista Párt iránt. 1983-ban függetlenként, de a párt listáján választották meg az Európai Parlament képviselőjévé. Rómában hunyt el, halála után nem sokkal jelent meg önéletrajzi interjúkötete.