Andrea Ciucci atya, Bibliakutató tudós és Paolo Sartor teológus húsz fejezetben hatvan receptet sorakoztatott fel az Edizioni San Paolo, egyházi kiadónál a közelmúltban megjelent A tavola con Abramo című könyvben. Klasszikus receptkönyvről van szó, amelynek a forrása számít rendkívülinek. Az első, Mózesnek szentelt fejezetben a megfelelő bibliai részben fellelhető ételek találhatók: zöldséges csirke, csőben sült hagyma, grillezett bárány, fürj sivatagi módra, mandulás édes kenyér. A Dávid címszó alatt többek között rántott túró, bárány lencsével és almás szarvas szerepel. Az utolsó fejezet a Jézus korabeli evangéliumi recepteket tartalmazza: egyebek mellett hús sókéregben, tavi hal grillezve, fahéjas pisztráng és hagymás tengeri hal. A szerzők a bibliai időkben követett főzési technikákat is leírták, valamint minden fogáshoz történelmi és filológiai magyarázatot fűztek, az általuk el is készített étel fotójával. Mint ismeretes,a búzát, árpát, rozst, kölest már a bibliai Palesztinában is ismerték és ez idő tájt nagy becsben tartották a pörkölt gabonát, amelyet kenyér helyett vagy kenyérrel ettek. Főként tönkölybúzából, rozsból és árpából sütöttek kenyeret, de babot, lencsét és kölest is tettek bele. Isten tanácsolta Ezékiel prófétának: "Végy magadnak búzát és árpát, babot, lencsét, kölest, tönkölyt és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret... És ételedet árpalepény formájában egyed..." A kenyeret főleg lepényként megsütve ették, ilyen lepénykenyeret fogyasztottak az utolsó vacsorán is. A melegtől a kovásztalan kenyér gyorsan kiszáradt, ezért folyadékba, például levesbe mártogatva ették. A kenyérfélék mellett kedvelték a mézes pogácsát, a szolos- és olajos kalácsot, s a szezámmagos süteményeket. A bibliai időkben élők sok hüvelyest, babot, lencsét, borsót fogyasztottak, a zöldségfélék közül pedig gyakorta ettek salátát, hagymát és tököt, ám akkoriban még nem tudhattak a kukoricáról és a burgonyáról. Ételízesítésre mustárt, majoránnát, babérlevelet, sáfrányt, fahéjt, köményt, savanyításra erjesztett ecetet, sózásra Holt-tenger vizéből párolt sót használtak, a bors azonban ismeretlen volt számukra. Az Egyiptomba települt Izráel népe már a Nílus országában ismerte és kedvelte meg az uborkát, a vörös- és fokhagymát. De bőven termett, dinnye, egres, gránátalma, alma, füge szőlő és mandula. Nem ismerték viszont a citromot a narancsot, , datolyát, banánt, kókuszdiót, körtét, szilvát, a kajszi- és őszibarackot, a diót és mogyorót. A szőlő levéből mustot és bort készítettek. A köznép az étkezések alkalmával rendszeresen és szívesen ivott bort; Isten azonban az ószövetségi papoknak megtiltotta, hogy szolgálatuk alatt alkoholt fogyasszanak: "Bort és szeszes italt ne igyatok, hogy különbséget tehessetek a szent és a közönséges között, a tiszta és a tisztátalan között." Sem Krisztus, sem tanítványai nem ittak részegítő italokat, az utolsó vacsorán sem bort, hanem erjedetlen mustot fogyasztottak és az Apostolok "édes bora" is must volt. A gabona- zöldség- és gyümölcsfélék mellett a Biblia nem említi a húst táplálékként. A földet elárasztó, s a növényzet nagy részét elpusztító özönvíz után Isten megengedte a húsfogyasztást, de már korábban is megkülönböztetettek az egészségre nem ártalmas "tiszta" és fogyasztásra alkalmatlan "tisztátalan" állatot. Noé a bárkájában a tisztákból hetet-hetet, a tisztátalanokból pedig a faj fennmaradása miatt kettőt-kettőt vitt. Jézus a szegény emberekhez hasonlóan halat és kenyeret evett, az utolsó vacsorán a tanítványaival pedig bárányhúst fogyasztott. A táplálkozásban a mértékletességre, jótékonyságra és vendégszeretetre intette az embereket. Ez utóbbiról Pál apostol ekként vélekedett: "A testvéri szeretet maradjon meg bennetek. És ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert ez által egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. NZS