Gondolat

„Megtanulhatnánk a nyelvüket”

2013. ÁPRILIS 18.

Nagy Viktóriát, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet pedagógiai fejlesztőjét, egy budapesti középiskolás leánykollégium nevelőtanárát kérdeztük a pedagógiai folyamatokban rejlő generációs és kommunikációs kérdésekről. Az eredeti végzettsége szerint tanító, majd később a Pécsi Tudományegyetemen másoddiplomázó művelődésszervező 9 éve dolgozik a kollégiumban. Véleménye szerint nagyon érdekes ebből a szemszögből figyelni az újabb és újabb korosztályokat, és megélni a változásokat.


– Ön élete mely szakaszában találkozott először az internettel? Melyik "digitális generációhoz" sorolná magát?

– Fiatal felnőttkoromban találkoztam az internettel, pályám elején, így az úgynevezett X generációhoz sorolnám magam, tehát napi munkám során, illetve az életvitelemben is jelen van az internet.

– Beépült-e munkavégzésébe az internethasználat oly módon, hogy radikális változást hozzon?

– Természetessé vált, hogy a mindennapok része legyen, bár nem érzem ezt annyira radikálisnak. Ahogy az eszközök fejlődtek, és napi szinten elérhetővé vált a világháló, úgy épült be fokozatosan, szinte észrevétlenül az életembe. Az elmúlt években az információszerzést befolyásolta a legnagyobb mértékben. Bármilyen program, útvonalterv szervezése esetén elsőként az internetet használom. A diákjaim tanulmányi előmenetelét is neten követem, hisz a legtöbb iskola már rendelkezik digitális naplóval – ez megkönnyíti a munkámat, mind idő, mind energia tekintetében, hisz a tanulók sokféle iskolából érkeznek a kollégiumba. A kapcsolattartás, illetve az információcsere is eltolódott ebbe az irányba, az osztályfőnök kollégákkal és a szülőkkel inkább email-en, míg a diákokkal sok esetben a közösségi oldalakon keresztül is zajlik a kommunikáció.

– Mint gyakorló pedagógus, érzékel-e olyan jellegű zavart a gyerekekkel történő kommunikációban, ami visszavezethető a digitalizációval kapcsolatos generációs különbségekre?

– Alapvetően más a kommunikációjuk, mint nekem. Szeretik a rövid, tömör instrukciókat, az egyértelmű meghatározásokat. A hosszabb, logikailag összefüggő szóbeli interakció nem köti le őket, nehezen figyelnek rá. A mindennapi szóhasználatukban és beszédstílusukban megjelennek az internetes fordulatok, főleg az egymás közti kommunikációban, amit nekünk, tanároknak, néha dekódolni kell, illetve nekünk is tanulnunk kell ezt a „nyelvet”. A sokfelől érkező, gyors impulzusokra jól reagálnak, a vizuális ingerekkel megerősített szövegre jobban emlékeznek, de a nagy adathalmazból nehezen szelektálnak.

– Az információszerzés tekintetében hogyan jellemezné az Ön által oktatott gyerekeket?

– Kollégiumi nevelőtanárként azt a folyamatot látom, ahogyan az iskolai feladataikra készülnek. Szinte kizárólagos forrásuk az internet, legyen az anyaggyűjtés, kiselőadás készítése, tételkidolgozás vagy kötelező olvasmány elolvasása. Fontos nekik, hogy gyorsan megleljék az információt. Tapasztalatom szerint a keresés eredményeit nem vizsgálják meg részletesen, hanem az első, esetleg második megjelenő forrás alapján dolgoznak; amint találnak valamit, azt felhasználják. Szívesen dolgoznak olyan anyagokkal, amelyekben szövegen kívül más, vizuális információ is van. Újra hangsúlyozom, hogy a hatalmas információhalmazban nehezen tájékozódnak, a lényeg kiemelése sokuknak gondot okoz.

– Véleménye szerint a jelenleg Ön által oktatott generációra a későbbiekben milyen munkavállalói tulajdonságok lesznek jellemzőek a jelenlegi ismeretszerzési és feladatteljesítési jellemzők alapján?

– Úgy látom, hogy megfelelő irányítás mellett tudnak pontosan dolgozni, de az önálló munkavégzésre jobban fel kellene készíteni őket. A döntések meghozatala, és az azokért vállalt felelősség terén is lenne hová fejlődni. Sokuknak problémát okoz a tervezőfolyamat is, mindent az „éppen most” határoz meg. Előre készülni céltudatos lépéseken keresztül, és előre gondolkodni néhány lépést; ez nagy kihívás a számukra; és ez minden bizonnyal a munkapiaci szerepvállalásukat is meghatározza.

– A kutatások szerint a digitális bennszülött tanulók számos multimédia-forrásból, gyorsan kívánnak információt szerezni. A szövegnél szívesebben dolgoznak kép-, hang- és videóinformációkkal. Véleménye szerint az adott keretek között eleget tud-e tenni a jelenlegi oktatás ezeknek a kívánalmaknak, ön az információátadásnak milyen formáit részesíti előnyben?

– A jelenlegi oktatás csak nehezen veszi fel azt a ritmust, amit a gyerekek igényei diktálnának ezen a területen. Mindig vannak jó példák, és olyan tanár kollégák, akik ezzel lépést tartanak, de az egész rendszer nem tudja ezt követni. A középiskolai kollégiumban jól megfigyelhető, hogyan oldják meg az iskolai feladatokat, hogyan keresnek információt, és hogy a szabadidejükben mire és hogyan használják az internetet. Mivel nálunk nincsenek 45 perces tanórák, más a helyzetünk. Sok esetben odaülünk a gép elé velük, és segítünk a feladatok megoldásában, bár náluk a segítségnek is más az értelme, mint nálunk, tanároknál. Azt jelenti az ő olvasatukban, hogy helyettük végezzük el a feladatot, fogalmazzuk meg a mondatokat. Így ebben is koordinálni kell őket.
A kollégiumi programok is hatékonyabbak, ha a digitális eszközök nyújtotta előnyöket mi is kihasználjuk. A projektheteinken, a csoportfoglalkozásokon rendszeresen segítségül hívjuk az internetet.

– Okoz-e zavart Ön szerint a jelenlegi oktatási keretek között a tény, hogy a mai tanulók a párhuzamos információfeldolgozást és a több feladattal való egyidejű foglalkozást kedvelik? Okoz-e zavart mindez a folyamatokban, és hogyan lehetne áthidalni, ha igen?

– Az, hogy a mai diákok több csatornán, egyidejűleg érkező ingerekre is jól reagálnak, nap, mint nap tapasztalom. A kollégiumban, az esti szabadidőben rendszeresen egyszerre használják a chat-et – akár több személlyel való, párhuzamos kommunikációra –, néznek tévét, és még beszélgetnek is egymással. Sokszor a tanulási időben is a fülükben zene szól. Kollégiumi környezetben ezt nem tartom annyira problémának. Iskolai helyzetekben viszont okozhat fennakadásokat. Hogy mire gondolok? Például arra, hogy annyira hozzá vannak szokva a fent említett kommunikációhoz, hogy a 45 perces tanórán, amikor esetleg az óra nagy részében a tanár beszél, és egyoldalú az ismeretátadás, az számukra unalmas. Ezért a változatos munkaformák alkalmazása, a digitális eszközök adta lehetőségek kihasználása, a diákok aktív részvételére alapozó tudásátadás véleményem szerint mindenképp hozzájárulna a sikeresebb tanulási-tanítási folyamathoz.

– Elképzelhető-e, hogy a hagyományos oktatási formák már nem képesek eleget tenni a korunk kihívásainak? Mi a véleménye, személyes tapasztalata a következő kijelentésről: a mai iskolások az azonnali megerősítést és azonnali jutalmat kedvelik?

– Korunk nagy kihívása a digitális eszközök elképesztő gyorsaságú fejlődése, ami befolyásolja az információáramlást is. Ez alapvetően hatással van a kommunikációra és a tanulás-tanítás folyamatára is. A hagyományos oktatási formákkal nehéz megfelelni ezeknek a gyors változásoknak, így valóban érezhető egyfajta nyíló vagy mélyülő rés a kettő között. Annyira felgyorsult az információk áramlásának sebessége, illetve kibővült a lehetőségek köre, hogy a tanulók iskolai szituációkban is azonnal várják a reakciókat, megerősítéseket, visszajelzéseket. Így egyetértek a fenti kijelentéssel.

– Személyes tapasztalatai alapján a tanulás szempontjából, illetve pszichés jellemzők szerint hogyan jellemezné a jelenlegi középiskolás diákságot?

– Nevelőtanár lévén, a mostani középiskolás diákságot én egy kicsit más szemszögből látom, mint a tanórákat tartó kollégáim. Kevésbé látom őket iskolai szituációkban, inkább a felkészülésüket követem nyomon. Általában az utolsó pillanatban tanulnak, a következő napra. Az utolsó pillanatban készülnek a dolgozatokra, olvassák el a kötelező olvasmányokat (vagy azok rövidített változatát). Sokuknak szükséges valamilyen mankó, vázlat, önmaguktól ez problémát okoz. Ahogy a virtuálisan rájuk ömlő információáradatból, így a tananyagból is nehezen emelik ki a lényeget. Ha valaki megmondja, mit csináljanak, azt teljesítik. Persze nem lehet általánosítani, nem minden diák ilyen, de én úgy látom, ez a tendencia.

– Személyes tapasztalata alapján milyen sikereket könyvelhet el sajátos módszerek bevezetésével, illetve elmondaná-e, milyen jellegű kihívásokkal találkozik mindennapi pályája során, ami esetleg az információszerzés generációs problémáira, különbségeire vezethetők vissza?

– A generációs problémák adottak, és nemcsak információszerzési szempontból. Szerintem, ami ebben a plusz kihívást jelenti, hogy nekünk is meg kell tanulnunk az ő nyelvüket használni, és nem csak tőlük elvárni, hogy beszéljék a miénket. Ahhoz, hogy megértsük egymást, ez mindenképpen szükséges. A digitalizációs fejlődésre nekünk, pedagógusoknak is reagálnunk kell, és a kulcsszó – véleményem szerint –, az egymástól tanulás. A közeledés és nem az elzárkózás.

eLitMed
NZS.
2013.04.18.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Titkos kapocs

Gyimesi Ágnes Andrea interjúja H. Ákos gondozóval

Hírvilág

Létezett-e a közös ősnyelv?

Elkészült az ősi anyanyelv "szótára"