Gondolat

Magával ragadó tűz - Rubinstein betegsége

2014. NOVEMBER 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egyéves volt, amikor Moldovából származó zsidó családja áttért a keresztény hitre, és Moszkvába költözött, ahol ceruzagyárat alapítottak. A rendkívül tehetséges Anton tízévesen adta első nyilvános koncertjét, egy évvel később pedig már európai körútra indult. Párizsban megismerkedett Liszt Ferenccel és Chopinnel, Londonban fogadta Viktória királynő, majd Berlinben folytatta tovább zenei tanulmányait. Egy ideig Bécsben élt szerény körülmények között, zongoraórák adásából tartotta fenn magát. Apja halála után visszatért Oroszországba, ahol Jelena Pavlovna nagyhercegné, I. Miklós cár unokatestvére vette pártfogásába, zenei esteket szervezett számára, és kineveztette a cári udvar zongoristájának. Rubinstein szédületes karrierje 1854-ben kezdődött, amikor hatalmas sikerrel turnézott Európa-szerte, többször járt Magyarországon is. 1859-ben az ő kezdeményezésére jött létre az Orosz Zenei Társaság, három évvel később pedig ő alapította Szentpéterváron az első orosz konzervatóriumot, amelyet öt éven át vezetett is, és ahol egyik első tanítványa Csajkovszkij volt. 1867-ben lemondott tisztségéről, újabb koncertkörútra indult, ekkor már a karmesteri pálcát is a kezébe vette, több alkalommal saját műveinek bemutatóját is ő dirigálta. 1872-73-ban az Egyesült Államokban hét hónap alatt 215 fellépést vállalt, és a következő években a világ egyik legkeresettebb zongoraművésze lett. Játékát magával ragadó tűz, szenvedélyesség, ugyanakkor páratlan elegancia jellemezte, s mindez kiváló technikai tudással párosult. Fellépésein nem kímélte sem magát, sem a nézők türelmét, nemegyszer maratoni hosszúságú, négyórás programot adott, egy párizsi fellépésén annyira elfáradt, hogy koncert közben eszméletlenül bukott a zongorára. A zenei nevelést mindennél fontosabbnak tartó Rubinstein az 1880-as évek második felében"történelmi koncertsorozatot" szervezett: zenében és szóban is megismertette a közönséggel mintegy hatvan zeneszerző több száz művét, a barokktól a klasszikusokon át a kortárs orosz darabokig. A rendezvény bevételét - ahogy pályafutása során oly sokszor - jótékony célra fordította. Élete utolsó éveiben családi problémái miatt depresszióban szenvedett, majd szembetegség gyötörte, emiatt arra kényszerült, hogy fejből dirigáljon. Népszerűségét a maga korában előadóművészként csak Liszt múlta felül, bár Rubinstein maga Nyikolaj öccsét virtuózabbnak tartotta. Komponistaként a német romantikusokat követte, és számtalan zenei műfajban alkotott. Operái közül a legismertebb a Lermontov nyomán született Démon, amely a kiváló basszista Saljapin kedvenc szerepe volt. Legnagyobb szabású műve a Krisztus oratórium, írt még öt zongoraversenyt, hat szimfonikus művet (az Óceán címűt Lisztnek dedikálta), zongoradarabokat, vonósnégyeseket és egyéb kamarazenét. 1894. november 24-én halt meg Peterhofban. 2014. 11. 20

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

A nem fertőző betegségek és az éghajlatváltozás

Az American Journal of Human Biology szaklapban megjelent, Hotter and sicker: External energy expenditure and the tangled evolutionary roots of anthropogenic climate change and chronic disease című tanulmány a két probléma gyökerét ugyanabban a jelenségben azonosítja: a külsődleges energiaforrások, különösen a fosszilis energia használatában.

Ember és környezet

Kisebb a kullancsok okozta agyhártyagyulladás veszélye ott, ahol nagyobb az élőhelyek változatossága

SZEMLE eLitMed

A kullancsencephalitis Eurázsia egyik legsúlyosabb kullancs okozta betegsége. Évente több mint háromezer megbetegedés ismert Európában, és jelentős mértékben emelkedik ezek száma – növekvő közegészségügyi kockázatról van tehát szó.