Hogyan döbben rá valaki arra, hogy agydaganata van? Milyen kiszakadni az életből, majd visszatalálni belé? A világirodalom egyik legnagyobb betegségmemoárja, az Utazás a koponyám körül sebészi pontossággal elemzi az agydaganat felismerését és gyógyítását. Az egyszerre lírai, önironikus, kíméletlen és magával ragadó szövegben Karinthy Frigyes fantasztikus írói teljesítménnyel számol be a betegség drámájáról és katarzisáról. Mindez most már színpadon is látható, a szöveg nagyszerűségéhez méltó, felkavaró és igen szerethető előadásban. A Nézőművészeti Kft. 2021. október 7-én bemutatott darabjáról a rendező-főszereplővel, Scherer Péterrel beszélgettünk. Karinthy a kisregényében egyes szám első személyben meséli el a betegsége történetét. Nagyon pontos és nagyon magányos ez a szöveg. Hogy alakult, hogy mégsem monodrámaként adod elő, hanem zenét is bevonva két színésztársaddal játsszátok? Az Utazás a koponyám körül ötletét Gyulay Eszter dramaturg vetette fel, én pedig egyből lecsaptam rá, mert Karinthy régi barátom. Elolvastam újra a kisregényt, és azt éreztem, hogy nagyon jó, de annyira erős, nehéz és nyomasztó, hogy valahogyan fel kell könnyíteni. Karinthy esetében adná magát a humor, de ez pont nem az a műve, amihez illene az extra szellemeskedés. Egyből eszembe jutott viszont a zene. A mű első részében Frici elutazik Bécsbe a fiával Arankához, a feleségéhez. Este lemennek egy lokálba, amit Karinthy pontosan leír a könyvben, és azt is, hogy az ott fellépő férfi és nő micsoda blődlizést csapott, intelligensen, tehetségesen és fölényesen, de az egészben volt valami megfoghatatlan durvaság. Ez megtetszett, rögtön láttam magam előtt. Eszembe jutott a Kabaré című film: ahogy a fasizálódó Németországban egy kis kocsmában úgy tesznek az emberek, mintha minden rendben lenne, de már egyáltalán nincs. Az Utazás a koponyám körül-ben ugyanez van: a tehetséges zsidó lányt kiutasították a hitlerista Németországból, ezért csinálja abban a bécsi pincében a Duett à la Cabaret című műsorát a fiújával. Mondtam is Eszternek, hogy ez nagyon jó, még azt is el tudnám képzelni, hogy ez a Duett à la Cabaret végigvonul az egész darabon, és így élőzenével játszott monodráma lehet belőle. Ez mindenkinek megtetszett. Ki szerzett zenét az előadáshoz? A zenét Marton Róbert írta és játssza, régi barátunk, egy csodálatos ember, aki zongorázik, dalt szerez, szövegeket ír, énekel, de színész is… És kivételesen együtt lépnek fel a feleségével, Parti Nórával, aki a Duett à la Cabaret nőtagja mellett Karinthy feleségét, Böhm Arankát is játssza. (A Nő szerepét a bemutató óta lekettőztük, a másik színésznő Kőszegi Mária.) A duettben előadott dalok mellett több helyen a zongora effektként is belefolyik a szövegbe, reflektálva az addig elhangzottakra. Szépen összecseng a bécsi lokálhoz kapcsolódó társadalmi világégés és a karaktered belső világégése, ahogyan a betegsége miatt kezd kicsúszni alóla minden. A dalszövegek mind Karinthy-szövegekből származnak, ugye? A halottas kocsi című szám, a Duett à la Cabaret fő száma valóban egy Karinthy-vers, de csak az az egy, a többinek leginkább Marton Róbert a szerzője. A Valami más baj van itt, kérem című számot Robi például kifejezetten arra, a darabban elhangzó mondatra írta, amikor Karinthy először észleli a vonatokat, amik „indulnak” a fejében, és azt mondja: Itt valami más baj van. Valami más baj van, de nem tudom, hogy mi… Nahát, én teljesen „bedőltem”, végig azt hittem, hogy minden dalszöveg Karinthy-szövegekből áll össze. Nagyon jó stílusérzékkel íródtak a dalok! Igen, az például, hogy „Tegnap elütött a villamos a Blahánál / nem mondtam el, mert úgyis csak blamálnál”, tényleg olyan, mintha Karinthy-tréfa lenne. Robi szenzációs munkatárs egyébként is, finoman és érzékenyen reagált végig a próbák során a szövegre és minden ötletünkre. Ott van az a szám, amit ketten énekelnek, a Nyúlik a perc, valaki rám köszön, annak a fele Marton Robi, a másik fele egy Ady-vers. Ady ennek nem biztos, hogy örülne, mert ő és Karinthy különösebben nem voltak jóban, Karinthy csúnyán beleszállt Adyba az Így írtok ti-ben. De odafönt lehet, hogy már megszépültek az emlékek, a szívemben pedig mindenképpen jóban vannak, mert hát mindkettejüket szeretem. Karinthynak különös jelentősége volt eddig is az életedben, régi barátod, ahogy említetted… Igen, gyerekkoromban vele kezdtem a „színészi pályafutásomat”, mert ötödikes koromban Karinthy-prózával nyertem meg az iskolai, később a városi Ki mit tud-ot, és innentől kezdve minden évben Karinthy-novellát mondtam. Mindegyik szöveg olyan volt, hogy röhögsz rajta, de közben sírnivalóan szép. Felnőtt fejjel alakítottam is Karinthyt egy felolvasó színházi előadásban, amely a Karinthy – Böhm Aranka – Déry Tibor szerelmi háromszögről szólt. De az Ady/Petőfi című előadásunk is ezzel a korszakkal foglalkozott, és ehhez egy hónapon keresztül kutattuk Adyt. Ezek a „fiúk” máshogyan vannak meg bennem amiatt, hogy darabot csináltam róluk, velük. Az Ady/Petőfi újraértelmezi a két klasszikust, és közelebb viszi őket a fiatalok hétköznapi életéhez. Az Utazás a koponyám körül szövegéhez is bátran hozzá mertetek nyúlni. Sokat húztatok belőle, hozzá is írtatok, mégis önazonos maradt. A színházi adaptáció önálló érvényű dolog kell, hogy legyen. Ez a Karinthy-mű egy 220 oldalas kisregény, és noha rá lehetne mondani, hogy olyan tökéletes, hogy egy sort se lehet húzni belőle, de a színház, az egy másik dolog. A színháznak élnie kell, el kell varázsolnia, a néző fejében kell megtörténnie. Ebben tud segíteni a világítás, a zene, a színész, de mindennek szervesen együtt kell működnie a szöveggel. Ha ez azt igényli, hogy helyenként húzzunk vagy épp dalokat tegyünk bele, az nem „szentségtörés”, hanem egyszerűen önálló műfaj születik. Ezt amúgy régi idők óta megteszik. Nincs az a színház, amely húzás nélkül játszaná Shakespeare-t. Fiatalabb koromban Duró Győző, az ismert és nagyszerű dramaturg tanított minket. A Macbethet elemezte velünk, és azt mondta, hogy szerinte Shakespeare-nél szinte minden darab túl van írva, a Hamlettől a Rómeó és Júliáig, a Szentivánéji álomtól a III. Richárdig, de a Macbethből egyetlen árva sort sem lehet húzni, annyira tökéletes. És valóban, ez Shakespeare legrövidebb drámája. Mégis, mi Kiss Csabával később csináltunk egy Macbeth-változatot, ami elképesztően sikeres lett. Négyen játszottunk, az összes többi szereplő ki lett húzva belőle, csak Macbeth, Lady Macbeth, Macduff és Banquo maradt. Még a boszorkányok is ki voltak húzva, képzeld. És nagyon jó Macbeth-előadás volt, tehát tulajdonképpen meg is tört az állítás. Hogyan alakítottátok a Karinthy-szöveget, hogyan döntöttétek el, hogy az eredeti 220 oldalból mi maradjon? Gyulay Eszterrel közösen hoztuk létre a színpadi változatot. Még a pandémia elején elkezdtük olvasni a szöveget, mindenki otthon magában, és én úgy olvastam, hogy ha erősen megfogott valamelyik rész, azt megjelöltem ceruzával. Nem gondolkoztam azon, hogyan fog kapcsolódni a többihez, csak bejelöltem, hogy nagyon jó. Így mentem végig a könyvön, majd ezeket elmondtam Eszternek, illetve elolvastam még egyszer, de akkor már arra is figyelve, hogy ha ezek a passzusok vannak kivéve a könyvből, akkor össze lehet-e fűzni őket. Milyen mondatok hiányoznak még ahhoz, hogy bakugrások nélkül kapcsolódjanak a részek? Így állt össze egy bő kétórás anyag, de tudtuk, hogy még rövidebbnek kell lennie. Húztunk belőle, majd csináltunk egy online, streamelt felolvasást, amelybe már Robi is bele-belezenélt. Annyira jó visszajelzések érkeztek, és olyan sokan nézték meg, hogy eldőlt: meg kell csinálni az előadást. Viszont még mindig éreztük, hogy hosszú. Egyszerűen amiatt, hogy nagyon fájdalmas az egész, vannak részek, amikor csikorog a néző foga. Melyik a legnyomasztóbb fázisa a műben leírt betegségnek? A műtét, illetve az, ahogy a műtét után Karinthy 41 fokos lázban egyhetes lázálmot él át. Azt érzi, hogy ő egy hosszában kettévágott, fél kutya, amiből folyik a vér, a vonat vágta ketté, és fut a sínek mentén, el kell érnie Trelleborg városát, amíg még nem késő, és megtalálni az elveszett másik felét. Ezt álmodja egy héten keresztül, amíg élet-halál közt ingadozik. Ezt mindenképp szerettem volna megmutatni, de már a műtét leírása is olyan, hogy az embernek ökölbe szorul a gyomra tőle, a lázálom pedig egyszerűen brutális, és Karinthy két-három oldalon keresztül írja. Mondtam Eszternek, hogy ez iszonyú fájdalmas, de benne kell, hogy legyen az előadásban valahogy. Megpróbáltuk úgy, hogy rögtön utána jön a feloldozás, amikor az ágyban fekvő Karinthy meghallja a Für Elise-t. Magához tér, kiderül, hogy zongoráznak a szomszédban, és elkezd zokogni, hogy életben maradt. Beethoven meghalt, de ő él. Csodálatos pillanat az az előadásban, igazi katarzis. Hála és megkönnyebbülés önti el a nézőt, pedig előtte még a legkiszolgáltatottabb állapotokban járunk, a test és a tudat legmélyén… Ez a kisregény nem nélkülözi sem a pátoszt, sem a kétségbeesést. Minden benne van, amit az ember életében megjárhat, az érzelmi szélsőségek: a düh, a félelem, az ijedtség, a kétségbeesés. Elképesztő skálája van ennek a szövegnek. Olvastam valahol, hogy pár évvel ezelőtt lefordították angolra ezt a kisregényt, és New Yorkban megkapta a legjobb klasszikus regénynek járó díjat. Erről sajnos valószínűleg már Karinthy Marci sem értesült. A díj kapcsán leírták, hogy ez a mű egészen unikális. Nemcsak egy csodálatos emberi történet egy súlyos betegség túléléséről, hanem orvostörténeti szempontból is rendkívüli. Ugyanis egy nagy író pontos és precízen elemző módon leírja az agydaganatát a betegség legelső tünetétől egészen a gyógyulásig, még a műtétet is. Úgy, ahogy egy civil ember ezt nem tudná se leírni, se elmesélni. Remélem, te sose voltál olyan helyzetben, mint Karinthy. Színészként hogyan tudtad megközelíteni az agydaganat súlyos testi tüneteit, amelyek a szövegben szerepelnek? Egyrészt azért nekem is vannak ilyen-olyan nyavalyáim. Másrészről a színész ilyenkor előbányász magából mindenféle történetet.... Az édesapámnak rengeteg baja volt. Asztmás volt, le is százalékolták. Abban az időben nem léteztek még azok a szteroidok, amiket be lehet lélegezni, hanem véráramba bekerülő szteroidtablettákat szedett, emiatt tönkrement a bőre, a mellékveséje stb. Apu rosszul van, apu kórházban van, gyerekkoromban folyamatosan valamilyen betegség körül zajlott az életünk. Kilencszer vagy tízszer operálták, még a szemét is műteni kellett, mert a retinája is levált. Komoly és kemény történet volt ez a mi életünkben, ide is vissza tudok nyúlni. Egyébként apu mindehhez képest szép kort élt meg, 84 évet. Természetesen mondhatom a pandémiát is, ami szintén átalakította a betegséghez való viszonyunkat. Ráadásul eleve megvan az a „perverzióm”, hogy vonz a betegség-egészség témája a színpadon is. Ott van A kézmosás fontosságáról című darabunk, amit évekkel a pandémia kirobbanása előtt rendeztem. Már akkor érdekelt minket ez a téma, a fertőzések megelőzése és a kórokozókkal való együttélés. Két szereplő játssza azt az előadást: egy ÁNTSZ-es orvos és egy baktérium. Négy éve mutattuk be, azóta az iskolaszínházi kereteken kívül sokféle orvosi, egészségügyi közegben is játszottuk, és általában óriási sikerünk van vele. Az Utazás a koponyám körül legközelebb 2022. 01. 16-án lesz látható a budapesti B32 Galéria és Kultúrtérben, illetve 2022. 01. 21-én Pécsett, a Zsolnay Központban. A további időpontokról és helyszínekről a Nézőművészeti Kft. honlapján lehet tájékozódni. (Az előadás a jövőben különböző vidéki helyszíneken is látható lesz.)