A Pszichiátriai Világszövetség és az Európai Unió is kiemelten kezeli a stigma csökkentését célzó programokat. Az Ébredések Alapítvány tíz éve vezeti a hazai országos programot. 2010. januárjában megalakult a NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés, melyhez több civil szervezet és magánszemély csatlakozott, s melynek Rigó Mária a koordinátora, Harangozó Judit pedig a vezetője. 2010-ben jött létre az Ébredések Alapítvány által működtetett nyitnikék.hu oldal, melynek elsődleges célja az, hogy megmutassa a pszichiátriai betegséggel élők számára a megbélyegzés, a stigma valódi arcát, és segítséget nyújtson az ezzel való megküzdésben. Újdonság, hogy a NYITNIKÉK önkénteseinek 2010. szeptember 24-én tréninget tart az a világhírű pszichiáter, Norman Sartorius közreműködésével Európai Pszichiátriai Szövetség, - Az egyik hazai napilap nemrég megjelent cikkének címében úgy fogalmaz: „Örülhetnek az elmebetegek…”. Mennyire erősíti az elzárkózást, stigmatizálást a magyar média? - Rigó Mária (RM): Pozitív példákat, eseteket sajnos ritkán említenek a médiában. Talán a rossz állapotukkal sikeresen megküzdők sem merik felvállalni ezt a sajtóban, a tévében, félve a stigmától. Általában abból csinálnak szenzációt, ha valamilyen tragédia történik. Gyakran részletesen beszámolnak a technikai részletekről, minden együttérzést mellőzve, mintegy példát sugallva a további elkövetésekhez. Egy-egy tragikus esemény kapcsán soha nem olvashatunk arról, milyen segítséghez fordulhatnak azok, akiknek mentális gondjaik vannak, segítők, gondozók címeit, telefonszámait sajnos nem közlik. - Harangozó Judit (HJ): A magyar médiának gyakorlatilag nincs etikai kódexe. Az újságírók többsége jót akar, de sokszor nem figyelnek kellően oda arra, hogy akár egy-egy kifejezéssel is mennyit lehet ártani. Fontos minden kisebbségi vagy fogyatékos csoport esetében olyan megnevezéseket használni, amelyeket az illető csoporthoz tartozó emberek is elfogadnak. - Romlott a helyzet a Lipót bezárása után? - RM: A Lipót önmagában nem volt képes és nem is lesz képes megoldani egy ország egészségügyi gondjait. A mentális problémával élők pedig nem tartoztak eddig sem a jó érdekérvényesítők csoportjába. Felelős kommunikáció ritkán hangzik el ez ügyben a médiában, amolyan mostohagyerek, senkinek nincs szüksége arra az érintetteken kívül, hogy megnyugtatóan oldódjék meg a problémájuk.  - HJ: A Lipót bezárása nagy rombolást jelentett a magyar lélekgyógyászat területén, szakmánk „Trianonjává” vált. Nem is annyira az ágyak, hanem a sok szétszéledt szakember, az ágyakat részben kiváltó járóbeteg-ellátás megerősítésének elmaradása és a Lipóthoz kötődő sok más szakmai érték hiányzik. A bezárás technikailag is rosszul sikerült, gyakran inkorrekt bánásmóddal mind a betegek, mind a kollégák felé. Ugyanakkor ma már nem a Lipót újraindítása a legsürgetőbb lépés az ellátás újraszervezésében, ugyanúgy, ahogy a Trianon előtti határokat sem lehet visszaállítani, ma ennek a helyzetnek az orvoslását is máshonnan kell megközelíteni.  - Tudjuk, hogy nincs éles határ, bármelyikünk kerülhet olyan élethelyzetbe, ami akár súlyos zavarokat is okozhat a lelki működésben. Magasabb szintre kellene talán emelni a mentális problémákról való közkeletű ismereteket?  - RM: Jó lenne, ha az iskolában is lenne már kultúrája a mentális egészségnek. Jó lenne, ha a médiamunkások is tanulnának a mentális problémák megfelelő kommunikációjának fontosságáról és következményeiről. - HJ: Nagyon fontos lenne, hogy Magyarország kitörjön a „mentális analfabetizmusból”, ahogyan Kalmár Sándor kollégánk fogalmazott nemrégiben. Az emberek tabuként kezelik, sokszor nem értik, nem ismerik fel ezeket a problémákat. A súlyos helyzetek, az öngyilkosság az odafigyelés, felismerés, megértés révén csökkenhet. Van egy vizsgálat, ahol kiderült, a depressziót a magyar emberek gyakran „jellemhibának” tekintik, ahol „akaraterőre” van szükség, miközben az öngyilkosságot sokan elfogadják bizonyos élethelyzetekben. A társadalmi attitűd mintegy utat mutat az öngyilkosság felé. A szakoktatásban is van teendő: tapasztalatom szerint sajnos az orvosok és pszichológusok is előítéletekkel jönnek ki az egyetemről. A képzés során a legsúlyosabb betegekkel találkoznak legtöbben, és nem látják a felépülés útjait. Alulreprezentált az oktatásban az ambuláns ellátás és gondozás, ahol a hallgató magához hasonló emberekkel, betegekkel is találkozhat. Az orvostanhallgatók a mentális problémákat legtöbbször nem ismerik fel saját magukon, barátaikon, mert főképp pizsamában, ágyban fekvő súlyos betegeket látnak, velük azonosítják a mentális zavart: barátjuk depressziójáról a tanultak „nem ugranak be”. A pszichológusok képzése még mindig a freudi időkben gyakori „neurózisokra” koncentrál inkább, miközben a terepmunka során a pszichózissal, addikcióval, személyiségzavarral élő betegek vannak többségben, akik számukra sokszor „idegenek”. - Sokan meggyógyulnak, vagy kezelés mellett tünetmentesek és sokat adhatnak a társadalomnak, – sok köztük a kreatív, művészi tehetségű, tudós ember is…, Magyarországon mennyire tapasztalható előítéletesség ezen a téren? - RM: Kevés az a hely, ahol nem stigmatizálják a mentális problémákkal élőket. Legyen ez orvosi rendelő, hivatali ügyintézés és az élet számos területe. Ha valakiről nem feltételezik, vagy nem is tudják, hogy gyógyszerekkel és terápiával van sok éve egyensúlyban, amikor ez kiderül, kivételes esetnek gondolják, pedig ma már egyáltalán nem ritka dolog, és az illető sajnos gyakran egy pillanat alatt elveszíti az addig iránta mutatott bizalmat, jóindulatot. - HJ: Gondozó orvosként az a tapasztalatom, hogy sokszor sikeresebbek a betegeim a munkaerő piaci elhelyezkedésben, mint a védett munkahelyeken, ahol kiderül a diagnózis. Szerencsére az Ébredések Alapítványnál gondozott mentális és alkoholbetegeink több mint fele munkába áll, és köztük minden második helyt áll a munkaerőpiacon. Az előítéletek kutatások szerint közepesek Magyarországon, de érezhetően növekedtek a Lipót bezárását követő, sajnos vezető szakmai körökből induló sajtókampány után, ahol a Lipótról kiszabadult „közveszélyes őrültekkel” fenyegették meg a közvéleményt. Sajnos a szakemberek is gyakran hozzájárulnak a stigma fokozódásához. Ezért is örülök, hogy a LAM folyóirat és az Elitmed portál interjút közöl erről a témáról. - Az elmebeteg, elmebetegség egyfajta vészjósló és az elhatárolódást erősítő kifejezések. A korszerű lélekgyógyászati kutatások alapján milyen megjelölések ajánlottak a napi, illetve a szaksajtóban? - HJ: A DSM diagnosztikus rendszer kritikáiból is kiviláglik, hogy a mentális problémákat betegségnek nevezni nem korrekt. A legtöbb mentális zavar sajnos nem rendelkezik a betegségekre jellemző adottságokkal és validitással. Ezért is tehát a mentális zavar, mentális probléma, illetve a mentális problémával élő ember az ajánlott kifejezések. Az elmebeteg, vagy egyszerűen „skizofrén” kifejezés használata egy ember megjelölésére azért is megalázó, mert a személyt a „betegségével” azonosítja: ez olyan, mintha ismerősünket így üdvözölnénk: Szia, te aranyeres! Márpedig a mentális problémákkal élők pont olyan emberek, mint a többiek, vágyakkal, örömökkel, kudarcokkal, küzdelmekkel, tehetségekkel és tehetségtelenségekkel. A mentális zavar nem azonosítható az emberrel. Ezért használjuk inkább a „megváltozott munkaképességű”, vagy a „mozgássérült” kifejezéseket. Nem jó senkit „sántának”, „hülyének”, „elmebetegnek” hívni. Jobb, ha a „mentális problémával élő ember” kifejezést használjuk. Gondoljunk arra, hogy a stigma arra készteti a segítségre szorulókat, hogy elfedjék a problémáikat és ne is vegyenek igénybe segítséget: senki sem akar „elmebeteg” lenni, és főleg elmebetegként örülni, hogy kinyit ismét a Lipót (az idézett cikk szerint).  - A betegek országos érdekvédelmét ellátó Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum már korábban is rámutatott arra, hogy a betegek egyáltalán nem kérik vissza a Lipótot. Milyen egyéb intézményes megoldásokra látnak lehetőséget ma Magyarországon? - RM: Nagyon fontos lenne a gondozó hálózat megfelelő színvonalú működtetése, sok állástalan pszichológusunk bevonásával. A közösségi ellátóhelyeken a foglalkoztatás, művészetterápia alkalmazása. A közösségnek ugyanis komoly megtartó ereje van, különösen a még dolgozni nem tudó állapotú egyének esetében. - HJ: Sok országban csökkentették a nagy intézmények számát, de ezt összekapcsolták a decentralizált, a betegek lakóhelyéhez közeli, a családokat is segítő, úgynevezett közösségi alapú ellátások fejlesztésével. Ez az ellátás az Európai Unió és a hazai irányelvek ajánlása is, mégis, az elmúlt évtizedben kritikus helyzetbe kerültek a közösségi ellátások alapját adó pszichiátriai gondozók. Ma az ő megmentésük és fejlesztésük a legfontosabb mozzanat. Sajnos a hazai pszichiátria a hadi ellátás színvonalára süllyedt az elmúlt 10-15 évben, és ez nem a Lipót bezárásával kezdődött el. Azt, hogy Ózdon pl. egy nap alatt megszűnt sok száz gondozott ellátása, hogy a legtöbb beteg öt perces ellátással és receptírással kell hogy megelégedjen, nem kapott megfelelő publicitást. Szerencsére a szociális ellátásban viszont elindult egy fejlődés, amelynek nyomán a szociális alapellátások közé emelkedett a pszichiátriai és szenvedélybetegek közösségi ellátása. Ez egy új és fejlődő, sajnos még nem mindenütt elérhető szolgáltatás, amely figyelemre méltó lépéseket tett az egészségügyi ellátásban is alkalmazott, hatékony pszichoszociális intervenciók bevezetéséért és az egészségügyben megszokotthoz képest magas szintű minőség ellenőrzéséért. Ez az ellátás sem tud azonban a gondozói háttér nélkül jól működni. - A Magyar Antistigma Kezdeményezés milyen eredményeket tudhat magáénak? - RM: 2010-ben indultunk. A www.nyitnikek.hu honlapot működtetjük, antistigma hálózatunkba tartoznak a stigma ellen harcoló szakemberek, felhasználók, civil szervezetek, magánszemélyek. Figyeljük a negatív, stigmatizáló média-megjelenéseket, ha ilyennel találkozunk, közös tiltakozó nyilatkozatot adunk ki. Persze a pozitív megjelenéseket is számon tartjuk. Konferenciát szervezünk, megjelenünk rendszeresen a Sziget Fesztiválon.

---

Úgy gondoljuk, az ismeretterjesztéssel sokat javíthatunk a mentális problémákkal élők társadalmi megítélésén. Közöljük mentális problémával élő emberek beszámolóit, köztük Balogh József Elmetánc című önéletírását, amely a pszichózisból, alkoholbetegségből való gyógyulást és a hajléktalan-sors leküzdését mutatja be azzal a céllal, hogy segítsen a sorstársakon. - HJ: Nagy eredmény, hogy sikerült egy civil szervezeteket és magánszemélyeket tömörítő hálózatot létrehoznunk, amely belépett a Pszichiátriai Világszövetség hasonló programjába. 2010. szeptember 24-én tréninget tart számunkra az Európai Pszichiátriai Szövetség, a világhírű pszichiáter, Norman Sartorius közreműködésével. Ez a program olyan vonzó, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság is fontolgatja hálózatunkhoz való csatlakozást, vállalva annak kommunikációs irányelveit. Mi pedig minden csatlakozni kívánót örömmel látunk! A tréningen betegek, pszichiáterek, pszichológusok, szociális munkások, újságírók, munkarehabilitációs szakemberek egyaránt részt vesznek majd. - A Sziget Fesztiválon konkrétan milyen tevékenységet fejtettek ki, és hogyan összegeznék tapasztalataikat? - HJ: Az Ébredések Alapítvány által kezdeményezett NYITNIKÉK Magyar Antistigma Kezdeményezés (nyitnikék.hu oldal) egyik célja, hogy tabuk nélkül beszéljünk, tájékoztassunk a mentális problémákról. Ezt tettük a Sziget Fesztiválon is, ahol az ELMECIRKUSZ nevű sátrunkban pszichózist szimuláló filmet, kvízeket, információs anyagokat mutattunk be a fiataloknak.

---

Együtt dolgoztunk mentális problémával élő önkénteseinkkel, akik szívesen beszéltek a problémáikról. A betérőket „Elme-almával” kínáltuk meg, ja és idén még egy kényszerzubbonyt is fel lehetett próbálni – persze rögtön tájékoztatva az illetőt, hogy ma már a betegjogok garantálják, hogy ilyesmivel senki ne találkozzon a kórházakban.

---

- RM: Ismeretterjesztés, szűrés történt a Szigeten, valamint sok esetben segítő beszélgetést folytattak az Antistigma Kezdeményezés pszichiáterei, pszichológusai. Volt, aki meglepődött, amikor mentális problémákkal élő önkénteseinkkel beszélgetett. Nem ilyennek képzelte a mentális problémával élőket. Él az emberekben egy kép -sajnos gyakran a média, másrészt a rossz hagyományok hatására - miszerint a mentális problémával élők félelmetesek, talán nem is tudnak emberi módon viselkedni, kommunikálni, nyugodt szívvel leelmebetegezhetjük őket. Ezért képviselték a pszichiátria felhasználói is a stigma elleni érdekeket, értékeket. A meglepetés ereje, a pozitív hozzáállás elérése volt a cél. Úgy érezzük, eredményes volt a munkánk. Ha csak néhány ember attitűdje változott, már megérte… Nagy Zsuzsanna