– Mi a bűn? – A bűnnel kapcsolatban a lelkiismeretet és a bűntudatot tartom a legfontosabbnak. Ez persze attól függ, hogy milyen súlyos hibát követtem el. – Érdekes, hogy csak magadra vonatkoztatod a kérdést. – Igen, magamra. Az bűn, ahogy mi emberek éljük ezt a bolygót. Az állatok annyira nagy galibát nem okoznak. – Sorszerűség? Véletlen? – Nincsenek véletlenek. Mindenki hordja a saját keresztjét, azaz a sorsát. A saját útját járja mindenki, néha letér egy ösvényre, majd nagy nehezen visszatér. Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy megtalálja a helyes utat, de ez a legnehezebb, mivel farkastörvények uralkodnak. Elanyagiasodtak az emberek. – Teljesen magad alakítod a sorsod? Sose érzed, hogy valaminek ott volt az ideje vagy valami külső segítséget kaptál? – Nem hiszek az ilyenekben. Akkor arra várnék, hogy mikor jön valami csoda. Így nem lehet élni, így nem lehet ébredni. Ismerőseim mondogatják, hogy most már valamilyen nagy dolognak kell történnie, és nem történik. Neked kell a csoda után járnod. – Van csodaélményed? – Mostanában nincsen. Elfáradtam. Elvesztettem a hitem a munkámban, mert nem jön. Valószínű a lelkiállapotom is oka lehet ennek, bevonzom a rosszat. Azért igyekszem optimistán tekinteni a dolgokra. Ezt túlélni úgy lehet, hogy az ember nem törődik azzal, amit mások mondanak. Ha én azzal foglalkoznék, hogy mit ír rólam a sajtó, akkor már rég bekattantam volna. Ha hibázom, azonnal rám ugranak. – Lehet hiba nélkül élni? – Nem lehet. Van amikor iszonyú nagyot hibázok, ha nincs mellettem valaki, nem fogja a kezem senki, és nem térít a helyes irányba. – Megengedheted magadnak, hogy időnként visszahúzódj? – Mindenképpen kell magány, még egy párkapcsolatban is. Magammal is kell lennem. Elfeledkezünk magunkkal törődni, önzőbbnek kell lenni. – Van maradéktalan feloldás? – Nincs. Egyszer nagyon nagy galibát csináltam, azóta is őrlöm magam. Soha nem járok templomba, de akkor elmentem. – Akkor sincs feloldás, ha a másik megbocsátott? – Nálam nincs haragtartás, nincs gyűlölködés. Makacs ember voltam régebben, ha valaki eljátszotta a becsületét, kizártam. Ma már ez nincs így. – Soha nem hánytorgatod fel a múltat? – Mára megtanultam, hogy a múlt, az múlt. A hátam mögé kell dobni, és előrenézni. Azon dolgozom, hogy a ma legyen tökéletes! Persze vannak olyan időszakaim, mikor nem tudom, miért kelek fel. Talán ha ez az erős bizonytalanság, ami az egész életemet áthatja, ha megszűnne, akkor változna a helyzet. 33 éves vagyok, és még mindig ugyanabban járok, ez felőrli az embert. – Szerinted változunk? – Igen. Mindenkinek van az életében néhány olyan dolog, ami teljesen megtöri őt. Ez nem baj, ezáltal egyre bölcsebbek leszünk. – Történet kell a változáshoz? – Nagy történések kellenek. – Van olyan részünk, ami nem változik soha? – Én úgy élem meg, hogy nincs. – Mindent ki lehet billenteni? – Régebben nagyon zárkózott és vad voltam. Időközben rájöttem, hogy nyitnom kell, hiszen némelyek aranyosak, némelyek rohadékok. Ez akkor sem változik, ha bezárom magam. Vannak időszakok, mikor újra bezárulok, akkor segítséget kell kérni, s a segítség ezen átbillent. Természetesen, mint mindent, ezt is gyakorolni kell. – De te azt hiszed, hogy minden rajtad múlik. – Igen. Nem hiszem, hogy vannak segítők. Amiről az előbb beszéltem, az más. A sorsom alakításában maradok egyedül. Én magam jutottam el idáig, segítség nélkül. Anya támogatott, nem anyagilag, lélekben. Nézd meg, egy nevelőotthonban felnőtt kölyök születése óta bizonytalan. Mit kapott? Csak a bizonytalanságot. Én hajlandó voltam ezt az egészet eldobni és nyitni, csak most nagyon eldurvult a világ. Csupa-csupa bizonytalanság van mindenhol, én is az vagyok. Amit a hétköznapokban csinálok, nem hiszem, hogy az emberekre tartozik. A színpad más, ott lélekben kiadhatok dolgokat, megőrülhetek. – Mi az élet értelme? – Már nem tudom. – Volt hogy tudtad? – Volt. – Mi volt? – Az érzésre emlékszem. Egyfajta bizonyosság, egy erős érzés. Jelenleg már nem tudom, mit szeretnék. Álom ez vagy valóság? Én a kettő között vagyok. Jelenleg nem találom értelmét. – Az előadóművészetet lehet úgy csinálni, hogy a magad ura légy? – Szakmán belül is sok csapás ért, de mindig fölálltam. Esélyem sincs megmutatni, valójában milyen ember vagyok, olyan képet alakított ki a média rólam, amit az életben nem fogok tudni helyrehozni. – Téged nem lehet lesöpörni a színről... – De, le lehet. – Azt gondoltam, hogy kapkodnak utánad. – Amikor kijössz egy tehetségkutató versenyről, akkor kapkodnak. Az a kérdés, hogy fenn tudsz-e maradni. A baj az, hogy ezeknek a fiataloknak nem adnak arra esélyt, hogy befussanak. Gyártják a műsorokat, közben emberek sorsa megy tönkre. – Te sosem viselkedtél „termékként”. – Nem. Nem is akarok senkinek sem megfelelni, a magam ura vagyok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy meggyötörjön, idő előtt megöregítsen az élet. Az arcomon minden meglátszik. Az élet egyszerű lenne, ha látnánk az egyszerűségét. Ha mi emberek az egyszerű és tiszta dolgokat részesítenénk előnyben. Nem vagyunk őszinték még magunkhoz sem. – Nem szenvednél, ha nem lennél őszinte. – Olyan helyre kell menni, ahol az emberek jobban odafigyelnek egymásra. Haza kell érni. – Van ilyen hely? – Tiszadobon az emberek szegények, egész Szabolcs megyében azok. Az ott a magyarországi Afrika. Azt hiszik, hogy nekem jól megy. De miért siránkozzak? Még mindig van hova lehajtanom a fejem, és van mit ennem. Ez rajtam is múlik. Az emberek szeretik, ahogy énekelek. Érzik a hangomban a sok-sok keserűséget. Mikor fölállnak és tapsolnak, látom, hogy meghatódnak vagy sírnak, megnyugszom. Még ebből a helyzetből is meg tudok csinálni egy olyan előadást, hogy úgy jönnek oda hozzám, hogy ez egy csodálatos este volt. Skizofrén helyzet. Hiszen amikor lejövök a színpadról, már nem az vagyok, ami ott voltam. Gyimesi Ágnes Andrea