Gondolat

A Nap, a kert és összetört angyalok

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

"A szimbólumok vigasztalják a szellemet, hogy beláthassa: számára nem a földi lét az egyetlen lehetőség" (Paul Klee) A kilencvenes években, Nyugat-Berlinben járva, elvetődtem egy kiállításra. Az ürességtől kongó termekben, kicsit félve, kicsit unottan kóvályogtam, mint amikor egyedül van az ember, és ezt a társaságot már nem tartja különösebben szórakoztatónak. A téblábolásnak hamar vége szakadt. Valami letérített útvonalamról. Láthatatlan hullámok, légköri rezgések érkeztek a szomszédos teremből. Azt is megérzi az ember, ha messziről nézik. Egy kicsike kép nézett messziről. Vonzása plasztikus és egyértelmű volt – egy Klee-kép. Hát itt vagy! – súgtam elébe állva. [klee.jpg] (Klee: Vörös léggömb, 1922.) "A dolgok kitágult és megsokszorozódott értelemben mutatkoznak, látszólag ellentmondva a tegnapi racionális tapasztalatnak. A véletlenszerű lényegivé tételére törekszünk…" (Paul Klee: Alkotói vallomás, fordította: Tillman J. A.) Klee képeivel való minden találkozás, kis túlzással, sorsfordító erejű volt. (Mint ahogy jelzésértékű azt is, hogy mely alkotásaival, s miért nem találkozhattam.) Klee és Eliot művei meghatározó keretei annak a világnak, mely a felszínen túli roppant összefüggéseket tolmácsol. A Botanikus színház című alkotása például jelezte, hogy a dolgok szervesen kapcsolódnak egymáshoz az életben, burjánzásuk korántsem önkényes és véletlenszerű – holott más szempontból mégis az. A dolgok nem egy tőről fakadnak, de lassan beterítenek, benőnek és elviselhetővé puhítanak fel egy alapot, átrajzolják és betöltik a tereket, kerteket alkotnak – megrajzolják egy élhető élet, vagy egy leírható élettér, élet jellegzetességeit, s ami a lényeg: hogy mindebben rejlik egy szervező központ, egy izzó mag és centrum – amit nem veszíthetünk el soha. Ami belső lényegünk. Lényünk. Egy belső, dobogó lényegi Én. Jelen idő és múlt idő A jövő időben talán jelen van, S a jövő idő ott a múlt időben. Ha minden idő örökké jelen, Úgy minden idő helyrehozhatatlan. A lehetett volna elvont fogalom És csak egy kiokoskodott világban Marad meg mint állandó lehetőség. Ami lehetett volna s ami volt Egy célba fut és az mindig jelen van. Léptek visszhangja az emlékezetben A folyosón át, ahol nem haladtunk Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk A rózsakertre. Szavaim Visszhangja lelkedben. (T. S. Eliot: Négy kvartett. Burt Norton, Vas István fordítása) https://mek.oszk.hu/00300/00378/00378.htm (Klee: Botanisches theater, 1924-1934) https://lenbach.gwi.uni-muenchen.de:9044/ Klee élete végén számos angyalt alkotott. Ezek a szubtilis, törött, groteszk kis lények jelezték, egyre vékonyabb szálon kötődik az élethez. De e sebzett, fogyatékos angyalok ereje mintha azt sugallná, fordítva is létező a program: a lényegi véletlenszerűvé tételére törekszünk… NZS Klee képei a LAM Galériában

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.