A Nemzeti Mentális Egészségügyi Program egyike annak az öt stratégiának, amelyet a legutóbbi kormányülésen fogadtak el. Ezt ugyan megelőzte az elmúlt évtizedekben több másik is, ezek azonban leginkább az asztalfiókban landoltak. A „Társadalmi és betegszervezetek a Népegészségügyért” elnevezésű nemzetközi konferencián dr. Németh Attila, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója beszélt a várakozásokról és arról, miben más ez a mostani stratégia.

A LEGOP, vagyis a Lelki Egészség Országos Program volt talán a legígéretesebb olyan népegészségügyi program, amely alapvető és átfogó változásokat hozhatott volna a pszichiátriai ellátásban. A stratégiát még társadalmi vitára is bocsájtották, végül mégsem lett belőle semmi. Nyilván jogos a kisebb szkepticizmus mind a szakemberek, mind a betegszervezetek részéről, vajon ezúttal lesz-e eredménye a sok-sok háttérmunkának, s látják-e végre a betegek, a társadalom is a hasznát. Dr. Németh Attila valamennyi eddig elkészült stratégiának az összeállításának aktív részese volt. Ahogy emlékszik, nagyjából ugyanazok a problémák kerültek mindegyik anyag fókuszába. Vagyis nem is igazán volt új a Nap alatt.

„Amikor még a legelsőnek nekifogtunk, elővettük a pszichiátria 1947-es reformprogramját és lényegében már akkor is ugyanazok voltak a problémák, mint mondjuk a stigmatizáció, a humán erőforrás hiánya, amelyek ma. Ez a most elkészült program a korábbiaknál pragmatikusabb. Részletes elemzések alapján megfogalmazott problémákat tartalmaz és azokra megoldásokat is. Egyelőre a forrásokat nem látjuk, de van egy sor olyan javaslat is, ami nem pénzkérdés. Átszervezésre van szükség, ahol a különböző szereplők között kommunikáció van. Szoros kapcsolat a gondozói, a szociális hálózat és a kórházi osztályok között, összehangolt munka. A kulcsszó, hogy lépcsőzetes és koordinált ellátást szeretnénk elérni. Kulcsfontosságú lenne a területek újragondolása és a profiltisztítás. Olyan ellátórendszerre, ahol pszichiátriai osztályra csakis pszichiátriai beteg kerül. ”—mondta az igazgató, aki pontosan le is írta a stratégiában az ehhez szükséges lépéseket.

„Az akut eseteknek olyan centralizált intézményekbe kell eljutniuk, ahol a teljes szakmai háttér adott, így már az első belépéskor el lehet dönteni, valójában milyen problémával állunk szemben, el lehet dönteni, hogy pillanatnyi krízis helyzet van, ami 24 órán belül orvosolható, nem kell a hospitalizáció, illetve egészen más szervi eredetű tünetekkel sem kerülnének a pszichiátriára betegek. Azoknak az intézményeknek, ahol ez nem adott, a rehabilitációban lenne komoly feladatuk. Egy másik pont a pszichológusok beépítése az alapellátás és a szakellátás közé. Ők egyfajta diszpécserszerepet töltetének be, akik segítenek a háziorvosoknak, hogy kit, hova irányítsanak. Hová forduljanak, gondozóba, kórházba, vagy magánrendelésre és nem kellene azonnal belépniük a pszichiátriába, amit ma is sokan stigmatizációként élnek meg. Emellett az alapellátásban dolgozó kollégákat szeretnénk bevonni képzéssel, licence vizsgával úgy a pszichiátriai ellátásba, hogy nemcsak az egyszerűbb esetek diagnosztizálására, hanem azok kezelésére is alkalmassá válnak. Ennek része a gyógyszerfelírás könnyítése is, amivel szintén egy nagy terhet vesznek le a pszichiáterek válláról.

A programban a betegeknek külön előírjuk a rendszeres megjelenést is, illetve a pszichoterápia megfelelő finanszírozását, hogy a kórházaknak megérje ezt az ellátást nyújtani”—folytatta Németh Attila, aki beszélt arról is, hogy speciális ellátóhelyekre van szükség, olyan esetekre, amelyekre nincs minden intézmény felkészülve. „A stratégiában szerepel a gyermek és felnőtt addiktológia, az öngyilkosság, a demencia, illetve egészen új elemként a várandósság körüli pszichiátriai tünetek kezelése. Ez mind fontosabb egyrészt, mert egyre több pszichés beteg vállal gyermeket, illetve maga a szülés ideje, illetve az azt követő időszak sok esetben vált ki pszichés zavarokat. A gyermek világrahozatalát követően 30-35 százalékban fordul elő hosszabb-rövidebb depresszió, azoknál, akiknél ez azt megelőzően is jelen volt már az életében, 50 százalék az esélye, hogy ebben a periódusban előjön, illetve felerősödik. Ezzel pedig speciálisan kell foglalkoznunk. Akárcsak a felnőttkori autizmussal, vagy az anorexiával. A másik ilyen terület a demencia, ami világszerte nagy kihívást jelent.

Fontos, hogy ezek a betegek tisztességes, megfelelő ellátást kapjanak és semmiképpen se az aktív pszichiátriai ágyakra kerüljenek. Első lépésben szükség van az otthoni ápolás finanszírozásának megoldására, illetve a család felkészítésére. Aztán az időbeni kivizsgálásra, hiszen a korai diagnózissal lassítani lehet a demencia progresszióját. Mindehhez kell egy olyan hálózat, ahol minden páciens valóban a számára megfelelő ellátást tudja kapni.” —tett még hozzá a főorvos.

Kun J. Viktória
eLitMed.hu
2019. 05. 10.