Egészségpolitika

Az UCLA Google Glass alkalmazást fejlesztett ki a diagnosztikai teszt csíkok leolvasására

2014. MÁJUS 30.

Az UCLA (University of California, Los Angeles) Ozcan kutatócsoportja kifejlesztett egy olyan Google Glass alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy értelmezzék a diagnosztikai teszt csíkok állapotát egyes betegségek kimutatása esetén (például HIV, malária és prosztatarák).
Az alkalmazás használatakor - melyet a kutatók RDT (rapid diagnostic test) olvasónak neveznek - , a Google Glass viselők szemüvegükkel fotót készítenek az RDT csíkokról, melyeket előzőleg vér vagy egyéb test-folyadék mintába helyeztek, és amelyek színe megváltozik, hogy jelezze bizonyos körülmények meglétét. A felhasználók ezután mobil internet segítségével feltöltik a képet az UCLA által tervezett szerverre. A kép feltöltése, s a szerver protokolljai által végzett analízis után az alkalmazás biztosítja számukra a minták elemzését, és az eredményt megjeleníti a látómezőben. A kutatók szerint, a Google Glass segítségével végzett eljárás pontosabb és részletesebb jelentést eredményez, mintha a mintákat az emberi szem vizsgálná.
Az eljárást kezdeményező Aydogan Ozcan és csapata először egy okostelefonos változatot fejlesztett ki 2012 áprilisában. Ehhez a verzióhoz egy külön objektívet csatlakoztattak a képek elkészítéséhez.
Ozcan elmondta, hogy az Google Glass hangvezérelt, kézhasználatot nem igénylő felhasználói interfésze előnyös az okostelefonokhoz képest, mert a Google Glass kényelmes, hatékony és gyorsabban diagnosztizál, különösen zsúfolt klinikai körülmények között, ahol mindig számolni lehet újonnan felbukkanó és időigényes problémákkal.
Az RDT olvasó szervere képes egyszerre több eszközről érkező információt értékelni, és a felhasználók megtekinthetik az eredményeket egy internetes portálon is. Az internetes portál ezen felül arra is képes, hogy az RDT olvasók által feltöltött adatokat térgeometriailag ábrázolja, így az egyes betegségek illetve egészségi állapotok földrajzi elterjedése is láthatóvá válik.
Így, az ábrázolási funkciók közvetítésével, az RDT olvasó alkalmazás is fokozza a veszélyes betegségek és járványok ellenőrzésének lehetőségét.
A kutatók megvizsgálták az eljárás pontosságát és hatékonyságát egy otthoni HIV-teszt (melyet az OraSure Technologies tervezett), és egy prosztata-specifikus antigén teszt (melyet a JAJ International fejlesztett ki) alkalmazása során. Több, mint 400 kép vizsgálata során az RDT olvasó és a szerver az esetek 99,6 százalékában sikeresen olvasta le a képeket, és pontos vizsgálati eredményeket közölt. Amikor a kutatók próbát tettek 300 olyan képpel, amelyek foltosak voltak, vagy a "természetes-használat” következtében különböző módokon károsodtak, a pontosság 96,6 százalék volt.
Holomic néven egy cég alakult 2011-ben az Ozcan labor által feltalált technikák kereskedelmi forgalmazására. Ez a cég azt tervezi, hogy egy-két éven belül piacra dobja az RDT olvasó alkalmazást. (Ehhez előbb természetesen a Google Glass-nak is el kell terjednie a normál kereskedelmi forgalomban.)
Azt, hogy az Ozcan labor korábban is milyen eredményesen alkalmazta a mobil telefonok által nyújtott új lehetőségeket az egészségügyben jól mutatja, hogy 2012 decemberében kifejlesztettek egy eszközt, amely az iPhone kameráját használja élelmiszer minták elemzésére. Az analízis célja élelmiszer-allergének kimutatása. A készülék körülbelül 20 perc alatt kap vissza a központi szerverről eredményeket arról, hogy élelmiszer-allergének vannak-e a mintában, és ha igen, mennyi. A készülék alkalmas volt mogyoró, mandula, tojás, és glutén előfordulásának megállapítására.


Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter
Forrás: http:/mobilhealthnews.eu/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Egészségpolitika

A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát

12 hónapból 13,5-et dolgoznak, táppénzre és orvoshoz szinte sohasem mennek. A nagyfokú stressz és a sokszor ember feletti munkaterhelés romboló hatását gyakorta káros szenvedéllyel próbálják orvosolni. A felmérések szerint a szakdolgozóktöbb mint 80 százalékakrónikus betegséggel küzd, sokan akár két-hárommal is.Kifejezetten nagy számban fordulnak elő az ízületi,a szív- és érrendszeri betegségek, a visszértágulat, a migrén, az alvászavarok, valamint a lelki és érzelmi problémák. Az egészségügyben dolgozók lelki és fizikális állapota ironikusmódon gyakorta rosszabb, mint az általuk ellátott betegeké.

Egészségpolitika

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Egészségpolitika

Simon Gergely kilépett a Növényvédelmi Bizottságból

A Greenpeace Magyarország képviselője nyolc éve tagja a Növényvédelmi Bizottságnak. Szerinte ez idő alatt hazánk szinte minden fajsúlyos, növényvédő szerekkel kapcsolatos vitában (glüfozát, neonikotinoidok, légi permetezés) a nagyipari mezőgazdasági és vegyszergyártó lobbicsoportok álláspontját támogatta.

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.

Klinikum

Van-e értelme a HBA1c- érték standardizálásának?

BECHER Péter