Nőtt a klinikai gyógyszervizsgálatok száma és bevétele Debrecenben
2018. OKTÓBER 15.
2018. OKTÓBER 15.
Szöveg nagyítása:
Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot - közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója. Páll Dénes professzor elmondta: a központ öt évvel korábbi megalakítása óta 3000 beteg részvételével több mint 600 klinikai vizsgálatot végeztek el. A professzor szerint a bevezetés előtt álló új terápiák térítésmentes alkalmazása nagyszerű lehetőséget biztosít azoknak a betegeknek, akiknek a hagyományos készítmények nem hoztak megoldást. A klinikai gyógyszervizsgálatokban való részvétel a szakorvosok és a szakdolgozók számára is egyedülálló tapasztalatot és megbecsülést jelent - fűzte hozzá megjegyezve, hogy elsősorban az onkológia (daganatos megbetegedések), a hematológia (vérképzőszervi betegségek), a szemészet, a cukorbetegség, a kardiológia, a bőrgyógyászat és az immunológia területén végeznek nagyszámú gyógyszervizsgálatot. A Debreceni Egyetem az elmúlt öt évben a hazai és nemzetközi szintű gyógyszerfejlesztés egyik vezető szereplőjévé vált: 2017-ben a legnagyobb gyógyszerfejlesztési vizsgálatokat koordináló vállalat, a QuintilesIMS - jelenlegi nevén az IQVIA -, több mint 200 ezer partnere közül a legfontosabb 25 vizsgálóhelyeinek egyikévé választotta az intézményt - jelezte Páll Dénes. Hozzátette: a növekedési folyamat azért is különösen jelentős, mert a Magyarországon engedélyezett vizsgálatok száma az utóbbi években csökkent. "A gyógyszergyárak ugyanis anyagi okokból tőlünk keletebbre, és más kontinensre visznek számos vizsgálatot" - magyarázta a professzor. Debrecenben az elmúlt öt esztendőben 662 klinikai gyógyszervizsgálatra került sor, több mint háromezer beteg, százhúsz szakorvos és kétszázat meghaladó egészségügyi szakszemélyzet bevonásával - összegezte Páll Dénes. Forrás: MTI MTI 2018. október 14., vasárnap 8:53
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Hírvilág
Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Klinikai vizsgálatokról
AIPM: évente több tízezer magyar betegnek jelentenek esélyt a klinikai vizsgálatok
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás