Mottónk: R-Evolúció!
2015. FEBRUÁR 25.
2015. FEBRUÁR 25.
Szöveg nagyítása:
R-Evolúció! mottóval a hazai kortárs képzőművészet "vérfrissítését" célozza a Műcsarnokba március 3-ra meghirdetett kortárs szobrászati szakmai konferencia. "A tavalyi mottónk Elfogadás, nyitottság, művészi szabadság volt, míg az idei R-Evolúció! jelszó arra utal, hogy csak az fejlődik, akit jegyeznek. Ennek érdekében kategorikusan szakítani kell az olyan gyakorlatokkal, amelyek felett eljárt az idő" - közölte Bergman Galéria, az Interart Alapítvány, a Magyar Szobrász Társaság és a Symposion Alapítvány konferenciájának főszervezője. Gajzágó György elmondása szerint a második alkalommal meghirdetett projekt célja a tavalyi hagyományteremtő, gyakorlati, konstruktív kérdésekre és megoldásokra fókuszáló konferencia folytatásaként ismét egy egész évre kiterjedő, folyamatában működő kortárs szobrászati program elindítása. "A fejlődés és a fenntarthatóság érdekében a rendezvényen törekszünk a legkreatívabb szakmai közönséghez közelebb hozni és lehetőség szerint egy generált folyamat eredményeképpen a gyakorlatba integrálni a globális művészeti világ gépezetében elvárt progresszív és kooperatív szemléletet. Új anyagokat és technológiákat vonultatunk fel, hogy ezáltal vérfrissítést vigyünk a hazai kortárs művészetbe, és elősegítsük annak fejlődését. A problémák régóta ismertek, ezért a szervezők kitűzött célja az, hogy itt csak a feladatokkal és azok lehetséges megoldásaival foglalkozzanak" - fogalmazott. Gajzágó György hozzátette, a konferenciára egyaránt várják az aktív képzőművészeket, művészeti hallgatókat és oktatóikat, a téma iránt érdeklődő egyéb alkotókat, kurátorokat, kritikusokat, művészeti menedzsereket, kulturális tisztségviselőket, döntéshozókat, valamint a sajtó képviselőit. A konferencián előadást tart mások mellett Gajzágó György, Kertész László művészettörténész, Császár Szabolcs 3D látványtervező és Polgár Botond szobrász. A látogatói részvétel előzetes regisztrációhoz kötött az ülőhelyek korlátozott száma miatt. A konferencia részletes programja és a regisztrációval kapcsolatos információk a szoborkultura.hu honlapon érhetők el. Forrás: MTI 2015. február 25., szerda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Az emberi agy és intelligencia evolúciója
Cataflam Művészeti Szalon Fotók a fájdalomról
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás