Évente 60 ezer ember életét mentheti meg itthon az új transzlációsmedicina-modell alkalmazása
2021. AUGUSZTUS 06.
2021. AUGUSZTUS 06.
Szöveg nagyítása:
Évente 60 ezer ember életét mentheti meg itthon az új transzlációsmedicina-modell alkalmazása A Szegedi Tudományegyetemről induló új transzlációsmedicina-modell az egészségügyre, az új tudományos eredmények hasznosítására, ezek közérthető összefoglalására, valamint az összes résztvevővel történő kommunikációra fókuszál. Az elmúlt évek eredményeiről szóló cikket az orvostudomány legkiemelkedőbb folyóirata, a Nature Medicine közölte. A PubMed adatai szerint évente 1,4 millió publikáció jelenik meg a szakmai lapokban, ez a tudás azonban nem kerül azonnal vissza a gyakorlatba, tehát nem hasznosul. Magyarországon például 2016-ban 126 ezer ember halt meg, de közel 60 ezer ember élete megmenthető lett volna, ha az addig rendelkezésre álló összes tudományos információ és módszer visszakerült volna a betegekhez. „A 21. század fő kihívásai közé tartozik a transzlációs orvostudomány. Fejlesztése elengedhetetlen a tudományos eredmények közösségi hasznosításához” – olvasható a Nature Medicine folyóirat 2021. július 26-án megjelent cikkében. A Hegyi Péter, Erőss Bálint, Izbéki Ferenc, Párniczky Andrea és Szentesi Andrea által jegyzett tanulmány szerzői közül négy az SZTE egykori, illetve mai polgára. A Szegedi Tudományegyetemről induló új TM-modell az egészségügyre, az új tudományos eredmények megszerzésére, az eredmények érthető és könnyen értelmezhető összefoglalására, valamint az összes résztvevővel történő kommunikációra fókuszál. A közlemény több oldalról is bizonyítja, hogy a tudományos aktivitás egészségügyi ellátásba történő beépítése nélkülözhetetlen a jó minőségű és költséghatékony betegellátáshoz. A Szegedi Tudományegyetem irányításával a „LIVE LONGER – Modern orvostudományi diagnosztikus eljárások és terápiák fejlesztése transzlációs megközelítésben: a laboratóriumtól a betegágyig” elnevezésű projekt 2017 és 2020 között valósult meg. Az SZTE aktívan részt vett a „ STAY ALIVE – Transzlációs medicina a jobb minőségű betegellátásért” projektben. E két pályázat lényege is a magyarországi transzlációs medicina bevezetése volt. Hatásukra a modell egyes részeit már három hazai egyetem – az SZTE, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem –, illetve két kórház – a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, valamint a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház – is használja. „A médiának óriási szerepe van abban, hogy a hiteles tudományos információt közérthetővé tegye, emellett elengedhetetlen a lakosság egészségügyi képzése és a tudományos ismeretterjesztés javítása” – hangsúlyozta prof. dr. Hegyi Péter, az SZTE, a PTE és az SE kötelékében is dolgozó kutatóorvos. „Az orvosképzésbe be kell építeni a tudomány alkalmazásának szemléletét. A szakképzésben el kellene jutni oda, hogy a tudomány szerepe is kiemelt legyen, tiszteletben tartva a betegágy melletti gyakorlat fontosságát. Tehát az egészségügyben paradigmaváltásra van szükség.” A TM-ciklus kiépítése Budapesten is elkezdődik, a modell iránt az Amerikai Egyesült Államok is érdeklődik. A témáról további részletek az SZTE hírportálján olvashatók.
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
A méhnyakrák epidemiológiai mutatói 2000–2019 között Magyarországon megfigyelhető változásának elemzése nemzetközi összevetéssel
Rajtunk is múlhat, hogy mekkora eséllyel indulunk a mellrák elleni küzdelemben
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás