Belga férfi a dél-ázsiai szuperbaktérium első halálos áldozata
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Elhunyt a dél-ázsiai gyógyszerrezisztens szuperbaktérium első áldozata, egy belga férfi – jelentették be a nyugat-európai ország orvosai. Egy másik belga állampolgárnál is kimutatták a fertőzést, őt Montenegróban kezelték egy balesetet követően, majd otthon, Belgiumban lábadozott.
Az első áldozat egy pakisztáni kórházban kapta el a baktériumot és júniusban halt bele a fertőzésbe, közölte Denis Pierard, a férfit kezelő brüsszeli AZ VUB kórház mikrobiológusa. „A férfi pakisztáni útja során autóbalesetet szenvedett, súlyos lábsérülése miatt kórházba került, ezután szállították haza Belgiumba, ekkor azonban már fertőzött volt.” Hiába adtak a betegnek erős antibiotikumot, colistint, mégis belehalt a fertőzésbe.
Az NDM-1 (New Delhi metallo-béta-laktamáz-1) gént hordozó baktériumokat először a múlt évben azonosították egy svéd betegben, aki előzőleg egy indiai kórházban feküdt.
Youri Glupczynski, a Leuveni Egyetem orvosa az AFP-nek elmondta, hogy a második beteg egy antwerpeni kórházban feküdt júliusban, miután állapota javulásával hazatérhetett Montenegróból. „A baktérium főként Indiában és Pakisztánban honos, azonban a kontaktus és az utazás révén távolabbra is elterjedhet” – mondta el a bakteriológusként dolgozó Glupczynski.
A brit orvosi folyóirat, a Lancet a múlt héten arról számolt be, hogy 37 olyan brit betegben mutatták ki az NDM-1 gént hordozó baktériumokat, akik korábban Dél-Ázsiában részesültek egészségügyi ellátásban. Ausztráliából további 3 esetet jelentettek.
A belga kórházak a jövőben különleges figyelmet fordítanak a szuperbaktériumra, különösen a korábban külföldi kórházban kezelt páciensek esetében.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó link Emergence of a new antibiotic resistance mechanism in India, Pakistan, and the UK: a molecular, biological, and epidemiological study - The Lancet
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Egészségpolitika
Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.
Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás