Egy 5 millió beteg adatain alapuló – The Lancet-ben megjelent - elemzés azt mutatta ki, hogy az ACE-gátlóval indított antihipertenzív kezelés kevésbé hatékony, és több mellékhatást eredményez, mint a thiazid diuretikumokkal kezdett vérnyomáscsökkentés. Bár az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gátlása a legnépszerűbb első vonalbeli antihipertenzív kezelés (a vizsgálatban szereplő 5 millió beteg 48%-a számára írtak fel ACE-gátlót első vonalban), a The Lancet big data elemzésen alapuló tanulmánya kimutatta: a thiazid diuretikumokkal kezdett kezelés hatékonyabb és kevesebb mellékhatással jár (a betegek 17%-a számára írtak fel thiazid diuretikumot első vonalban). Mint kiderült, a vizsgált betegcsoportban 3100 major kardiovaszkuláris esemény (szívinfarktus, szívelégtelenség miatti kórházi kezelés, stroke) lett volna elkerülhető, ha ACE-gátló helyett thiazid diuretikummal kezdték volna a magas vérnyomásos betegek kezelését, a hatékonysági elemzés szerint ugyanis az ACE-gátlókkal összehasonlítva, thiazid-kezelés mellett 15%-kal kevesebb kardiovaszkuláris esemény jelentkezett (szívinfarktus HR: 0,84; szívelégtelenség miatti kórházi kezelés HR: 0,83; stroke HR: 0,83). Az ACE-gátlóval indított kezelés esetén 19 féle mellékhatás is gyakrabban fordult elő, mint thiazidterápia mellett. A vérnyomáscsökkentő kezelés megkezdésére a jelenlegi irányelvek öt különböző gyógyszerosztályba tartozó antihipertenzív szer egyikét ajánlják (thiazid diuretikum, ACE-gátló, angiotenzin II receptorgátló, dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló, nem-dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló), azonban eddig kevés bizonyíték segítette a klinikusokat annak eldöntésében, az öt gyógyszerosztály közül valójában melyikkel érdemes kezdeni. A szakirodalomban ugyanis csak olyan betegek esetében érhető el randomizált, kontrollált klinikai vizsgálati eredmény, akik esetében a vizsgált szer nem az első alkalmazott terápia volt (ráadásul az így vizsgált betegek száma is csak összesen 31.000), emellett az eddigi való életbeli, megfigyeléses vizsgálatok is csak kis betegszámmal dolgoztak. Ezért, állapítják meg a The Lancet-cikk szerzői, a legtöbb irányelv nem is adatokon, hanem pusztán a szakértők véleményén alapul. E hiányosság pótlása érdekében indult a Yale és a Columbia Egyetem kutatóinak big data alapú vizsgálata, ami négy ország kilenc intézeti adatbázisának és biztosítói adatbázisok adatainak felhasználásával összesen 4,9 millió vérnyomáscsökkentő monoterápiát kezdő beteg esetén hasonlította össze a kezelések hatékonyságát és biztonságosságát (milyen relatív hatékonysággal előzik meg a hipertónia három fő szövődményét, a szívinfarktust, a szívelégtelenséget és a stroke-ot, illetve 46 különböző mellékhatás relatív gyakorisága). A kutatók számítása szerint big data elemzésük révén olyan mintázatokat lehetett feltárni, amihez egyébként 22.000 tipikus obszervációs vizsgálatra lett volna szükség. A vizsgálat nemcsak a részt vevő betegek nagy száma és a rengeteg változó (kb. 60.000) elemzése miatt ad jelentős eredményt, de egy újfajta módszert is bevezet, aminek segítségével az adatok standardizálhatók és a torzítások minimalizálhatók: a Large-Scale Evidence Generation and Evaluation across a Network of Databases (LEGEND) elnevezésű metodológia révén összeköthetők a különálló adatbázisok és reprodukálható módon nyerhetők a bizonyítékok. Az elemzés további lényeges megállapítása: az első vonalban használható öt gyógyszerosztály közül a nem-dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkolók az összes többi gyógyszerosztály tagjainál kevésbé hatékonynak bizonyultak. Eredeti tanulmány Suchard, Marc A., Martijn J. Schuemie, Harlan M. Krumholz, Seng Chan You, RuiJun Chen, Nicole Pratt, Christian G. Reich et al. "Comprehensive comparative effectiveness and safety of first-line antihypertensive drug classes: a systematic, multinational, large-scale analysis." The Lancet (2019). Kovács Bence dr. 2019.november