Halottak emléke, ünnepei
2012. OKTÓBER 28.
2012. OKTÓBER 28.
Szöveg nagyítása:
A régi magyarok úgy tekintettek a halálra, mint olyan történésre, mely egyszerre elmúlás és születés. A szellemhitben élő régiek számára a túlvilági lét valóság volt, erősen átélték, hogy a halál csak egy állomás, s a létezés életek láncolata. Ennek legfontosabb jelképét a Világfa jelentette, mely egyszerre volt kapocs ég és föld, összekötő út élet és halál, a lelkek útja élők és ősök között. Az elhunytak tisztelete régi keletű, már az ókori Rómában is létezett Feralia néven, s máig élő szokás keresztény hagyományainkban is. A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával, s november első napja egyben az év kezdetét is jelentette. Később feltehetően ezek a pogány gyökerek vezettek az ünnep keresztény áthelyzéséhez. Az V. században ugyanis a mindenszentek ünnepét még a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, és az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. Nyugaton 609-ben jelent meg először, amikor május 13-án IV. Bonifác pápa a római Pantheont Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Az ünnep a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, III. Gergely pápa (731–745), a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanú, hanem "a földkerekségen elhalt minden tökéletes, igaz ember" tiszteletére szentelte föl. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, attól kezdve a Mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett. Ma azonban november 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2. pedig Halottak napja a keresztény világban. A Mindenszentek (festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy a tisztítótűzben hamarabb megtisztuljanak és így megláthassák Istent a mennyben. A történetírás szerint november másodikát 1030 környékén a Cluny-i bencés monostor apátja, Odilo vezette be, és megszabta, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával és alamizsnával a lelkekért történő megemlékezést azokról, akik keresztségben hunytak el bocsánatos bűnökkel lelkükön, s ezért még mielőtt Isten színe elé járulnának meg kell járniuk a purgatóriumot. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy a tisztítótűzben hamarabb megtisztuljanak és így megláthassák Istent a mennyben. A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. A korai középkorban mindszentkor és halottak napján a templomok bejáratánál egy kivágott zöld fát állítottak fel, melyen a díszek az elhunytak lelkeit szimbolizálták. (Feltételezhető, hogy a gömbdíszek alkalmazása innen került át a karácsonyfára, mely az évszázadok során az életfa, a fényfa és a túlvilágfa egyfajta kombinációjává vált.) A néphit szerint ezeken a napokon a halottak hazalátogatnak, ezért sokféle tevékenység tiltott, például a mosás, meszelés, a munka a földeken, mert ezek bajt hozhatnak a háznépre. Megterítettek az elhunytaknak is, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak, a tűz ugyanis a megtisztulás jelképe volt. Egyik sírról azonban nem volt szabad a másikra áttenni a gyertyát, mert ezzel átvihetők a halott bűnei a másikra is. Halottak napja közelít, s vele lassan a tél. NZS
Gondolat
Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.
A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.
Gondolat
A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.
Gondolat
VIII. Henrik betegségei
Gondolat
Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.
Fiume és a magyar tengerészeti egészségügy – történelmi háttérrel
Szemfedő festővászonból – Halott testek a képzőművészetben
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás