Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 1639

Hivatásunk

2021. JÚLIUS 05.

Fejben komponált monumentális remekművek

H. A.

Tavaly december végén ünnepelte volna a világ a zeneirodalom egyik legjelentősebb komponistájának, Ludwig van Beethovennek a 250. születésnapját. Úgy tűnik, a zseniális zeneszerző nemcsak rövid élete során, de még halálában is balszerencsés volt, hiszen ennek a kerek évfordulónak a méltó megünneplését is megtagadta tőle a sors. A Covid-világjárvány miatt elmaradtak a rá emlékező rendezvények, a fertőzésveszély, a szigorú karanténszabályok miatt nem tartották meg a korábban eltervezett emlékkoncerteket, kiállításokat és előadásokat sem.

Klinikai Onkológia

2021. JÚNIUS 30.

EMDR-terápia az onkológiai páciensek kezelésében

HAVELKA Judit

Egy olyan, életet veszélyeztető betegség diagnózisa és kezelése, mint a rák, nagymértékű fizikai és pszichológiai stressznek teszi ki a betegeket, és a legtöbb ember számára traumatikus élményt jelenthet, amelynek következtében kialakuló tünetegyüttes a poszttraumás stressz zavar (PTSD). Az életveszélyes betegségnek való kitettség traumatikus élményt jelenthet, amely onkológiai PTSD kialakulásához vezethet. A megélt traumatikus élmény okozta stressz hatására a neurobiológiai rendszerek abnormális adaptációja következik be, ezenkívül gyakran olyan speciális egyéni faktorok is szerepet játszanak a PTSD-tünetek kialakulásában, mint a korábbi traumák, illetve negatív életesemények. Az onkológia olyan szakterülete a gyógyításnak, ahol nagy szükség van pszichológiai eszközökre, amelyekkel a rákkal kapcsolatos stresszorokat kezelni lehet. A szemmozgásokkal való deszenzitizálás és újrafeldolgozás (EMDR-) terápia ebben nagy segítséget jelenthet, mivel az adaptív információ újrafeldolgozása elősegítheti a veleszületett öngyógyító képesség kiváltását és az immunrendszer természetes gyógyulási folyamatát. Az onkológiai betegekkel végzett EMDR-terápiás beavatkozás célja a pszichés egyensúly helyreállítása, a rezilienciatényezők megerősítése és a betegséggel kapcsolatos traumatikus élmények feldolgozásának lehetővé tétele.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 25.

Ötödször nyerte el az MSD Magyarországon az „Év Gyógyszere” díjat

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság rangos szakmai elismerését idén az allogén őssejtátültetésen átesett felnőtteknél gyakran kialakuló veszélyes vírusfertőzés megelőzésére kifejlesztett gyógyszer érdemelte ki. Magyarországon egyedi méltányossági kérelemmel már elérhető a díjazott készítmény, amely az érintettek körében végzett klinikai vizsgálatok szerint jelentősen csökkenti a CMV-fertőzés kiújulásának, a súlyos, gyakran halálos kimenetelű szövődmények kialakulásának veszélyét, és javítja a betegek túlélési esélyeit.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 17.

Újabb hat SMA-beteg gyermek kap állami finanszírozással génterápiás kezelést

Ezzel világelsők lettünk a génterápiás kezelés állami finanszírozásában Idén áprilistól, egyedi méltányosság alapján vált elérhetővé hazánkban az SMA betegség kezelésére a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszer – jelentette be prof. dr. Kásler Miklós miniszter. A Spinraza- és Evrysdi-kezelések mellett, a Zolgensma-kezelés a személyre szabott orvoslás legmodernebb kezelési módjai közé tartozik.

Klinikum

2021. JÚNIUS 09.

A vérplazma összetevői, azok élettani szerepe, és gyógyászati felhasználása

CSERNUS Zita

A vér folyékony kötőszövetünk komplex bonyolult és összetett funkcióval. Alkotórészei a sejtes elemek (vörösvérsejtek, fehérvérsejtek, vérlemezkék), és az in vivo működésükhöz szükséges közeg a vér 55%-át kitevő plazma. Ebben a sejtek szabadon áramlanak, lehetővé teszi, hogy azok minden szervhez eljuthassanak az érpályán keresztül és kifejthessék élettani hatásukat.

Hírvilág

2021. JÚNIUS 08.

Meteorológus: egyre gyakoribbak és pusztítóbbak az óceáni hőhullámok

A globális klímaváltozás miatt nemcsak a szárazföldeken gyarapodnak a rekord magas hőmérsékletek és szokatlanul meleg időszakok, de ugyanez megfigyelhető az óceánokban is. A nagy intenzitású tengeri hőhullámok gyakorisága 20-szorosára nőtt az iparosodás előtti időkhöz képest, amihez az ember okozta éghajlatváltozás jelentős mértékben hozzájárult – összegezte Lehoczky Annamária meteorológus, éghajlatkutató a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon kedden közzétett cikkében.

Lege Artis Medicinae

2021. JÚNIUS 07.

Lipidcsökkentés Covid-19-járvány alatt

MÁRK László

A Covid-19-világjárvány mindenütt nagy kihívás elé állította az egészségügyet. En­nek fő oka a fertőzöttek nagy száma mellett az is, hogy olyan új helyzetet teremtett, amelynek megoldására nem voltak korábbi tapasztalatok. Különösen azoknak az orvosoknak hiányozhattak ezek a tapasztalatok, akik megszokták, hogy az általuk alkalmazott terápia mögött klinikai vizsgálati bizonyítékok sorakoznak, azaz a napi munkájukat a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint végzik. A fertőzöttek kezelésére vonatkozóan folyamatosan gyarapodnak azok az új megfigyelések és javaslatok, amelyek a sürgősség miatt nem mindig voltak kellően megalapozottak. Ebben a helyzetben a kezelőorvosokban gyakran felmerülhet, hogy mi legyen a beteg korábbi gyógyszerezésével, amikor egy potenciálisan életveszélyes fertőzés kezelésére kellene fókuszálni. Ilyenkor még gyakrabban maradhat el olyan, eleve mostohán és gyakran félvállról végzett terápia, mint a lipidcsökkentés. A magas koleszterinszint csökkentésének alapgyógyszerei a statinok. Ezeket a ko­lesz­terinszint és a cardiovascularis események gyakoriságának csökkentésére alkalmazzuk, de emellett a vírusfertőzésre is kedvező hatással vannak. Ebben a statinok jól ismert gyulladáscsökkentő hatá­sán és az angiotenzinkonvertáló-enzim-2 expressziójának fokozásán túl egyéb me­chanizmusok is szerepet játszanak. Ilyen lehet – egyebek mellett – az a hatás, amely elősegíti a lipidraftok lebontását, direkt módon gátolva az S-proteinen át a vírus sejtbe kerülését azzal, hogy a folyamathoz szükséges koleszterin mennyiségét csökkenti. Több mint 1200 SARS-CoV-2-fertőzött, statinnal kezelt betegen a 28-ik napnál 48%-kal alacsonyabb volt az összhalálozás, mint statint nem szedőkön. Egy közel kilenc­ezer fő adatait feldolgozó metaanalízis szerint Covid-19-fertőzöttek körében a statint szedőknél 30%-kal kisebb volt a halálozás vagy a súlyos szövődmények aránya. Az eddigi megfigyeléses vizsgálatok azt tá­masztják alá, hogy a statinterápiát és a töb­bi lipidcsökkentő szer adását Covid-19 be­tegség alatt is az irányelveknek megfelelően kell folytatni vagy elkezdeni.

Lege Artis Medicinae

2021. JÚNIUS 07.

Epilepszia koronavírus-járvány idején

SZŰCS Anna, HALÁSZ Péter, NARULA Lalit

A koronavírusnak nincs speciális hatása az epilepsziára; az epilepszia önmagában nem növeli a megfertőződés veszélyét, és nem rontja a kimenetelét. A vírus azonban közvetlenül támadhatja az idegrendszert, így roham vagy status epilepticus is lehet első „tünet”, és a fertőzéssel járó láz és hypoxia epilepsziás rohamokhoz vezethet. A Covid-19 okozta fokozott thrombosishajlam stroke-ot; ezen keresztül tüneti rohamokat okozhat. A fertőzés megjelenhet nem epilepsziás eredetű tudatzavar formájában is. Az epilepsziások kezelésében figyelmet érdemelnek az antiepileptikus-antivirális szerek kölcsönhatásai. A járvány és bezártság szorongást, alvászavart okozhat, és veszélyeztetheti a gyógyszerutánpótlást, ami rohamszaporulathoz vezethet. Ilyen szempontból a legsérülé­kenyebbek a tanulási nehézségekkel vagy pszichiátriai zavarokkal élő fiatal epilep­sziás betegek, ezért kiemelt védelmet igényelnek. A veszélyhelyzet előtérbe helyezte a távorvoslást. A telefon is hasznos segítség, de az internet és a videoeszközök teljesebb ellátást tesznek lehetővé. Ezek a módszerek a képzettebb és jobb társadalmi-gazdasági helyzetű, interneteléréssel is rendelkező csoportoknak kedveznek. Az epilepszia közvetlenül nem növeli a fertőződés kockázatát, de kísérőbetegségei ronthatják a kimenetelt. Az agyi károsodások és a fertőzéssel szövődő oxigénhiány, stressz, álmatlanság és láz fokozza az epilepsziás görcskészséget. A távorvoslás szerepe megnőtt, ezért a számítógép-ellátás és képzés erősítése e tekintetben is fontos.

Gondolat

2021. MÁJUS 28.

„Mindenki tudja, hogy megy ez”(?)

BÁNFALVI Attila

A film az amerikai ún. ópiát vagy opioid krízisről szól, amelyben 2000 óta 500 ezer amerikai halt meg túladagolásban, 25 percenként születik egy olyan baba, akinek elvonási tünetei vannak. A film fő narratívája azt elemzi, hogy gyógyszeripari cégek milyen szerepet játszottak ennek a tragikus helyzetnek az előállításában. Aki csak kicsit is követte a gyógyszeripar Janus arcú szerepét az utóbbi évtizedekben a fogyasztók és az orvosok magatartásának befolyásolásában, az igazán mélyen nem lepődik meg „Nahát, ezt nem gondoltam volna!” felkiáltással az opiátokkal (Oxycontin, fentanil stb.) kapcsolatos történéseken.