Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 89

Hírvilág

2014. AUGUSZTUS 16.

Nem az OPNI megnyitása a cél

Nem halogatható tovább a pszichiátriai betegek ellátását szabályozó törvények megalkotása

Idegtudományok

2014. MÁRCIUS 28.

A Parkinson – betegek világnapjára

TAKÁTS Annamária

A Parkinon - kór az Alzheimer - kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. Hosszú ideig mozgászavarnak tartották mozgáslassulással, izommerevséggel, remegéssel, testtartás zavarral és esésekkel, a beszéd és az arckifejezés megváltozásával. Az utóbbi 10 - 15 évben ismert lett, hogy a tüneti kép sokkal gazdagabb, a betegség érinti a fizikai, szellemi és lelki működéseket is.

Hírvilág

2014. JANUÁR 31.

Mire felnő a magyar, öngyilkos lesz?

Minél kevesebb a depressziós, annál kevesebb az öngyilkos

Klinikum

2013. JÚLIUS 30.

Mentális betegség mint legitim emberi tapasztalat

A szerzők szerint a mentális betegségből való felépülés klinikai tünetek redukciója köré épült koncepciója mára meghaladott. Számos tapasztalati szakértőtől származó értelmezési kísérlet felveti, hogy a felépülés folyamata - figyelembe véve a mentális betegség limitáló tényezőit is - lehet teljes, kielégítő, reményteli, sőt hasznos...

Gondolat

2013. ÁPRILIS 18.

Fiacskáim, szeressétek egymást!

Nagy Zsuzsanna, az eLitMed újságírója nyerte a Nyitnikék Magyar Antistigma Kezdeményezés által meghirdetett „Antistigma-díj a mentális problémával élőkért küzdő újságíróknak díjat” - ahogy a díj indoklásában áll -, mert évek óta pozitív módon alakítja interjúival, írásaival a közvéleményt. Dr. Kapócs Gábor főszerkesztő kérdezte a díjazottat.

Gondolat

2012. DECEMBER 04.

Pénelopé szertefoszló vászna

Gondolatok Gyimesi Júlia Pszichoanalízis és Spiritizmus című kötete kapcsán. A pszichológiatörténet viszonylag keveset foglalkozott a spiritizmus a lélektan kialakulásában betöltött szerepével. A kötetből kitűnik, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.

Egészségpolitika

2012. SZEPTEMBER 19.

Politikai pszichiátria és tébolyító politika

Magyarországon is voltak pszichiátriai visszaélések, de arról nincs adat, hogy ezek mennyire voltak elterjedtek. Most utólag is úgy látszik, hogy ezek ritkán fordultak elő. A magyar gyakorlat inkább az úgynevezett pszichiatrializáció tünete lehetett, az elmekórtan történetében a bűnnek nyilvánított viselkedés gyakran vált betegséggé, ez egyfajta humanizációt jelentett, mert a börtönnél emberségesebb volt a gyógyintézet, vagy később – még inkább – a gyógykezelés...

LAM Extra Háziorvosoknak

2012. JÚNIUS 20.

Borderline és stigmatizáció Interjú dr. Ratkóczi Évával

NAGY Zsuzsanna

Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú és kognitív viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.

Lege Artis Medicinae

2012. JÚNIUS 15.

Borderline és stigmatizáció Interjú dr. Ratkóczi Évával

NAGY Zsuzsanna

Egy eset kapcsán nemrégiben tiltakozó közleményt adott ki az Antistigma Egyesület, mely a hazai médiamegjelenésekben figyeli a mentális és pszichiátriai betegségekről közvetített képet. Dr. Ratkóczi Éva személyközpontú és kognitív viselkedésterápiás kiképző pszichoterapeutát kérdeztük a borderline személyiségzavar megjelenítésének jellemzőiről.