Részletes keresés

Ideggyógyászati Szemle

1981. ÁPRILIS 01.

„Ocular bobbing” (Egy ritka agytörzsi szemmozgászavar)

RÉVÉSZ Tamás, LEEL-ŐSSY Lóránt

Az „ocular bobbing”, a vertikális csapkodás típusos formájának két esetét tárgyalják a szerzők. Mindkét esetben pontin lézióra utaló klinikai képet észleltek, a neuropatológiai vizsgálat az artéria basilaris trombózisa okozta infarktust mutatott. A vertikális csapkodás típusos formája a bulbusok intermittáló, gyors, konjugált, lefelé való mozgásából, a középhelyzethez való lassú visszatérésből áll, melyhez teljes horizontális tekintési bénulás társul. Mindig pontin tegmentális sérülésre utal, amit ritkán extrapontin folyamatok is kiválthatnak.

HUN 1981;34(04)

Ideggyógyászati Szemle

1981. MÁRCIUS 01.

Adatok a Werdnig-Hoffmann féle betegségnek, különösen kisagy-hipopláziával járó alakjának ismeretéhez

GARZUJ Ferenc, SZABÓ László, KÁDAS László

Vas megyében az elmúlt 17 év alatt 11 beteget találtunk, aki Werdnig— Hoffmann-kór miatt halt meg. A beteg gyermekek öt családhoz tartoztak. Egy gyermek sem élte meg a féléves kort. Valamennyinél történt boncolás. A tünetek arra utaltak, hogy a betegség már az intrauterin életben kezdődött, így a motoros sejtek degeneratív elváltozása mellett egyidejű hipopláziájuk lehetősége is felmerült. Egyik esetben a ganglionok elsőrendű érzősejtjei is degeneratív folyamatot szenvedtek. Két testvérnél feltűnő volt a kisagy fejletlensége a Werdnig—Hoffmann-kór szokványos patológiai képével együtt. Hasonló, neuropatológiailag is feldolgozott esetet eddig négyet közöltek. Ebből a hat esetből, valamint a többi testvér klinikai tüneteiből vonnak le a szerzők következtetéseket a kórképre. Klinikailag jellemző, hogy a hipotónia, mozgásszegénység, cianózis már megszületéskor igen kifejezett, a patológiai képben olivopontocerebelláris hipoplázia (és atrófia) társul a gerincvelő, illetve agyidegeknek a Werdnig—Hoffmann-kórban megszokott elváltozásaihoz. E betegség nem tekinthető a Werdnig—Hoffmann-kór variánsának, más génkárosodásával magyarázható csak, ezért javasolják a szerzők az első leíró után a Norman-féle betegség elnevezést.

HUN 1981;34(03)

Ideggyógyászati Szemle

1980. OKTÓBER 01.

Hírek a Neuropatológiai Szekció munkájáról

A Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társaságán belül minden szervezeti felépítés nélkül megalakult a Neuropatológiai Szekció. Ennek fő célja az, hogy az igen csekély létszámú neuropatológiai munkát végző orvosokat összefogja, az érdeklődőket megismertesse a neuropatológiai munka szépségével, hasznosságával. Későbbiekben ideg- és elmegyógyászok, patológusok számára alapfokú továbbképzés szervezésére is sor kerülhet.

HUN 1980;33(10)

Ideggyógyászati Szemle

1980. MÁJUS 01.

Beszámoló Első Európai Neuropatológiai Kongresszus

DR LEEL-ŐSSY Lóránt

A Nemzetközi Neuropatológiai Társaság keretein belül megalakult az Európai Neuropatológiai Szövetség, amely főleg tudományos összejövetelek európai szervezését kívánja szolgálni. A tudományos találkozók szervezői, K. Jeliinger (Ausztria), F. Gullotta (NSZK), M. Mossakowski(Lengyelország) egyben a vezetőséget is jelentik. Tagdíjat ez a Szövetség nem állapított meg.

HUN 1980;33(05)

Ideggyógyászati Szemle

1976. NOVEMBER 01.

A friss agysérülések neuropatológiája

DR LEEL-ŐSSY Lóránt

A neuropatológiai vizsgálatok amellett szólnak, hogy a contusiós sérülések száma jóval nagyobb, mint azt eddig gondoltuk, ezért óvatosan kell bánni az ún. ,,tiszta" commotiós esetekkel. Lényeges továbbá a primaer sérülések észlelése mellett a várható, vagy kialakuló secundaer változások ismerete, mert ezek gyors elhárítása gyakran életmentő lehet. A morfológiai vizsgálatok éppúgy, mint a klinikai és idegsebészeti tapasztalatok ismételten hangsúlyozzák az egységes, korszerű, gyors ellátást lehetővé tevő neurotraumatológiai részletek kialakításának szükségességét.

HUN 1976;29(11-12)

Ideggyógyászati Szemle

1968. JANUÁR 01.

[A polineuritisz modern koncepciója]

MILLER Henry

[A polineuritisz számos formájának kóros szövettani ismereteinek hiánya azt mutatja, hogy ez egy olyan terület, ahol a klasszikus neuropatológia még mindig jelentősen hozzájárulhat a megértéshez. A toxikus polineuropathiák esetében a kísérleti állat tűnik a legjobb reménynek a további tisztázásra. A probléma lehetséges megközelítései közül azonban minden bizonnyal a biokémia megközelítése a legígéretesebb: a Refsum-kórban egy specifikus rendellenesség kimutatása, valamint a gyógyszer-kiválasztás egyéni mintáinak genetikailag meghatározott eltérései (Evans és mtsi., 1960) izgalmas fejlemények lehetőségét sugallják azon a területen, amelyet a neurológia a belgyógyászattal, a klinikai biokémiával és a kísérleti farmakológiával osztozik. ]

ENG 1968;21(01)