Részletes keresés

Ca&Csont

2004. MÁJUS 20.

A csont ásványianyag-tartalmának vizsgálata diabetes mellitusban - Elsõ eredményeink

TÕKE Judit, TAMÁS GYULA, STELLA Péter, NAGY Erzsébet, NÁDASDI Ágnes, VARGA Piroska, KERÉNYI ZSUZSA

Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet.

HUN 2004;7(02)

Lege Artis Medicinae

2000. FEBRUÁR 01.

Minőségbiztosítás diabetes mellitusban; Standardizálás mint lehetőség a Diabcare Hungary eredményeinek összehasonlítására

TABÁK Gy. Ádám, TAMÁS Gyula, KERÉNYI Zsuzsa

BEVEZETÉS – A DiabCare rendszer a cukorbetegség gondozásának folyamatos minőség-ellenőrzését és minőségjavítását szolgálja, alapját az európai konszenzus alapján létrehozott egységes diabetes-adatbázis alkotja. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK – Jelen elemzésben a szerzők a DiabCare Hungary programban 1995–97 között összegyűlt 2403 adatlapot dolgozták fel. A demográfiai jellemzők alapján öt, egymástól eltérő betegcsoportot gondozó központ eredményeit standardizálták, majd összehasonlították egymással és az országos átlagokkal. EREDMÉNYEK – A vizsgált betegek több mint fele 56 évnél idősebb (az egyes centrumokban 20–83%), egyharmaduk 36-55 éves (17–52%); 45% férfi (27-63%). Az 1-es típusú cukorbetegség gyakorisága 29% (0–80%) volt. A betegek közel 1/3-ának diabetestartama meghaladta a 15 évet (14–58%). A szem vizsgáltsága országosan 79% (28-98%), retinopathiás volt a betegek 29%-a (28–81%, standardizálás után alig változott). A rizikótényezők vizsgáltsága 80% feletti (kivéve a 3. központot, ahol 16–94%). A rizikótartományba került betegek aránya: a HbA1c (>8%) alapján 43%, a triglicerid (>2 mmol/l) alapján 33% (az 5. centrumban alacsonyabb, 17%, standardizálás után 37%), a vérnyomás (>160/95 Hgmm), dohányzás és rendszeres alkoholfogyasztás alapján 15%. Az albuminuria vizsgáltsága szélsőséges (25-89%), microalbuminuriája a betegek 24%-ának (0–38%) volt. Az önellenőrzés és a súlyos hypoglykaemiák gyakorisága (49, illetve 5%) a standardizálás során az 1-es típusú diabeteses betegek arányával párhuzamosan mozgott. KÖVETKEZTETÉS - A centrumok anonim centrális összehasonlítása az eredeti és a standardizált adatok felhasználásával elősegítheti a diabetesgondozás minőség-ellenőrzését, minőségének folyamatos javítását.

HUN 2000;10(02)

Lege Artis Medicinae

1993. ÁPRILIS 28.

A mikroalbuminuria gyakorisága hypertoniás inzulin-dependens cukorbetegekben

BIBOK György, TAMÁS Gyula, KERÉNYI Zsuzsa, BALÁZS Ottó, TÓTH Jenő

Szerzők 60 év alatti, hypertoniás, inzulin-dependens cukorbetegekben vizsgálták az albuminuria előfordulását. 469 rendszeres gondozás alatt álló beteg közül 76 volt hypertoniás (16,2%). Közülük 62 beteg vizelet albumin ürítését vizsgálva (3x24 órás vizelet, immunoturbidimetriás módszer) 15 betegnél (24%) találtak mikroalbuminuriát (albumin exkréciós ráta (AER) 30–300 mg/die), 11 betegnél (18%) makroalbuminuriát (AER>300 mg/die); 36 beteg esetében (58%) nem találtak kóros albumin ürítést (AER<30 mg/die). Nem volt szignifikáns különbség az egyes csoportok között a betegek korában, a betegség időtartamában, valamint szénhidrát-anyagcseréjük beállításában (HbA1c). A hypertonia-tartam a normoalbuminuriás csoportban volt – nem szignifikáns módon – a leghosszabb. A hypertonia miatt kezeltek/nem kezeltek aránya a normoalbuminuriás csoportban 23/13, a mikroal buminuriásban 12/3, a makroalbuminuriásban 11/ O volt. A makroalbuminuriás csoportban mért maximális systolés és diastolés vérnyomásérték mégis szignifikánsan meghaladta a normoalbuminuriás csoportét (p<0,01). A normoalbuminuriás hypertoniás betegek egyharmadának nem volt szemfenéki eltérése. A proliferatív retinopathia és a vakság előfordulási gyakorisága és súlyossága az albuminuria fokával arányosan nőtt. Eredményeik arra utalnak, hogy az inzulin-dependens diabetes mellitusban kialakuló hypertonia patogenetikailag heterogén. Az betegek jelentős részében a hypertonia nem követi, hanem megelőzi a nephropathia kialakulását. A mikroalbuminuria nélküli hypertonia inzulin-dependens diabetes mellitusban valószínűleg jobb prognózisú, esszenciális hypertonia forma.

HUN 1993;3(04)