A csont ásványianyag-tartalmának vizsgálata diabetes mellitusban - Elsõ eredményeink
TÕKE Judit1, TAMÁS GYULA2, STELLA Péter1, NAGY Erzsébet1, NÁDASDI Ágnes1, VARGA Piroska3, KERÉNYI ZSUZSA1
2004. MÁJUS 20.
Ca&Csont - 2004;7(02)
TÕKE Judit1, TAMÁS GYULA2, STELLA Péter1, NAGY Erzsébet1, NÁDASDI Ágnes1, VARGA Piroska3, KERÉNYI ZSUZSA1
2004. MÁJUS 20.
Ca&Csont - 2004;7(02)
BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.
BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.
BEVEZETÉS - A csontritkulás kialakulásában - számos egyéb ok mellett - alkati tényezõk is szerepet játszanak. Azt vizsgáltuk, hogy milyen csontanyagcsere-folyamatok vesznek részt az alacsony és magas testtömegindexű nõknél mért csontdenzitás-különbség létrejöttében. BETEGEK ÉS MÓDSZER - A vizsgálatba 192, postmenopausalis korú nõbeteget vontunk be. A csontdenzitást alkar-denzitométerrel mértük. A csontépítésre a szérumoszteokalcin-szint mérésébõl, a csontbontásra a vizeletbõl és a vérbõl az 1-es típusú kollagén C-terminális telopeptidszintjének meghatározásából következtettünk. EREDMÉNYEK - Az alacsony testtömegindexű nõk körében a csontritkulás gyakoribb volt, mint a normális vagy a normálist meghaladó testtömegindexűek körében. Mindkét csoportban nõtt a csontanyagcsere - úgy az építés, mint a bontás -, azonban az alacsony testtömegindexű nõknél - ellentétben a normális vagy a normális értéket meghaladó testtömegindexűeknél észleltekkel - ez a folyamat nagyobb mértékű volt és inkább a bontás irányába tolódott. KÖVETKEZTETÉS - A sovány, menopauza után lévõ asszonyokban nagyobb mértékű a gyorsult csontanyagcsere, mint a túlsúlyosoknál. Nagy valószínűséggel ez - valamint sovány nõkben a bontás irányába létrejövõ imbalance (egyensúlyfelbontás) - a legfõbb oka annak, hogy denzitometriás vizsgálattal az alacsony testtömegindexű asszonyok körében nagyobb arányban mutatható ki osteoporosis, mint azoknál, akiknek testtömegindexe a normális értéket meghaladja.
A posztmenopauzában fellépõ hormonhiány következményeinek adekvát kezelése az ösztrogénterápia. Azonban azoknál az asszonyoknál, akiknek uterusa intakt, az ösztrogén-monoterápia mellett jelentõsen fokozott az endometriumhyperplasia és -carcinoma kockázata. Emiatt az ösztradiolkezelést - az endometriumcarcinoma kialakulásának kockázatát minimalizálandó - kell kiegészíteni progesztogénnel. A kombinált terápia progesztogénkomponense ronthatja az ösztrogén cardiovascularis hatásait, a csonthatásokat nem befolyásolja szignifikánsan. Úgy tűnik, hogy az emlõrák kialakulásának menopauzális hormonterápia mellett észlelt fokozott kockázata elsõsorban a progeszteronszármazékok alkalmazásának következménye. Jelentõs különbségek észlelhetõk a különbözõ progesztinek hatás-mellékhatás profiljában, ezért a jövõben alkalmazott terápiás protokolloknak mindenképpen egyénre szabottaknak kell lenniük. A különbözõ progesztogének eltérõ hatásprofiljainak vizsgálata rendkívül izgalmas kérdés, a terápia különbözõ klinikai következményekkel járhat, és szerteágazó, messzire mutató kutatási lehetõségeket nyújt.
BEVEZETÉS - A prospektív tanulmány célja a kalcium- és az alfakalcidolkezelés kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának hosszú távú vizsgálata vesetranszplantált betegek körében. MÓDSZEREK - A vizsgálatokat két betegcsoportban végeztük: az 1. csoport betegei (n=159) kalciumpótlást kaptak, a 2. csoportban pedig (n=89) alfakalcidolkezelést. A transzplantáció elõtt, majd azt követõen három évig rendszeresen vizsgáltuk a szérumban a kalcium, a foszfor, a magnézium, az alkalikus foszfatáz (AP) és a parathormon (PTH) koncentrációját. A csontdenzitometriai vizsgálatokat a lumbalis gerincen és a femurnyakrégióban végeztük, a veseátültetés után ugyanazon idõpontokban. EREDMÉNYEK - A transzplantációt követõen a szérumkalciumszint mindkét csoportban szignifikánsan nõtt, a foszforszint pedig szignifikánsan csökkent.A műtétet követõen a PTH-koncentráció mindkét csoportban csökkent, s ezt a csökkenést az alfakalcidollal kezelt csoportban sokkal kifejezettebbnek találtuk. A betegek jelentõs része a veseátültetést követõen osteopeniás volt. A lumbalis gerincen a csontok ásványianyag-tartalma (BMD) a transzplantációt követõen három évvel (a három hónapos értékekhez viszonyítva) az 1. csoportban 9,4%-kal nõtt, a 2. csoportban 4%-kal csökkent. A femurnyakrégióban az átültetés után három évvel (a három hónapos szinthez képes) a BMD az 1. csoportban 6,5%-kal, a 2. csoportban 6,7%-kal növekedett. A BMD változása csak az 1. csoportban, a lumbalis gerincen bizonyult szignifikánsnak (p=0,019). A veseátültetést követõen az 1. csoportban hat esetben, a 2. csoportban kilenc betegnél jelentkezett csontnekrózis. KÖVETKEZTETÉS - Az alfakalcidolkezelés gyorsabban és hatásosabban csökkenti a szekunder hyperparathyreosist, mint ezt a PTH-szint kifejezettebb csökkenése is mutatta. A hároméves utánkövetés során a 2. csoportban a lumbalis gerincszakasz kivételével a BMD növekedését figyeltük meg, bár a betegek jelentõs része továbbra is osteopeniás. A vizsgálat nem igazolta, hogy vesetranszplantációt követõen az osteopenia megelõzésében az alfakalcidolkezelés eredményesebb lenne, mint a kalciumpótlás.
Ca&Csont
Váratlanul ért minket Krasznai István halálának híre. Három éve kezdõdött betegsége; nagy erõfeszítéssel, szép eredménnyel gyógyulóban volt, életének 71. évében mégis váratlanul hagyott itt bennünket. Fizikusként még a Semmelweis Egyetem Orvosfizikai Intézetében kezdte pályafutását, Nagy János tanár úr egyik legjobb, legígéretesebb tanítványaként; ezt követõen a hazai nukleáris medicina egyik megalapítójává vált.
Hypertonia és Nephrologia
2019 végén a kínai Vuhanból induló új koronavírus-betegség (Covid-19) epidémiája nagy kihívások elé állította még a legfejlettebb országok egészségügyi rendszerét is. A betegség magas mortalitását főleg idősebbekben és a különböző cardiovascularis és metabolikus társbetegséggel élőkben tapasztalták. Jelen összefoglalóban a diabetes mellitus és a Covid-19-betegség kapcsolata kerül terítékre, a legfrissebb nemzetközi adatok alapján.
Lege Artis Medicinae
A diabetes mellitus krónikus, progrediáló betegség, amit a vércukor kóros szintje jellemez, a szervi szövődményei miatt pedig az idő előtti rokkanttá válásnak és halálozásnak az egyik fő kockázati tényezője. A diabetes mellitusban szenvedő személy ellátásának legújabb irányelvei részletesen tárgyalják a diagnosztikai kritériumokat, a megelőzést, az életmódi és gyógyszeres kezelést, a szövődményeket, az életkori sajátosságokat. Ugyanakkor a cukorbajban szenvedő személy mindennapos ellátása során alig fordítanak kellő figyelmet a betegséggel kapcsolatos anatómiai és funkcionális károsodások súlyosságára, azok hogyan és milyen mértékben korlátozzák az ember mindennapi megszokott tevékenységét, akadályozzák a társadalmi szerep betöltését, milyen jelentősége van az ember és a környezete kölcsönhatásának és a személyes tulajdonságoknak. A közlemény célja annak a bemutatása, hogyan változik meg diabetes mellitusban az ember teljessége, „egész”-sége, milyen eszközei vannak a károsodások és a funkcióképesség objektív felmérésének, mekkora jelentősége van a megmaradt képességek fejlesztésének, a támogató környezet kialakításának, a szükségletek értékelésének, a személyes tulajdonságok pozitív befolyásolásának, mindezek hogyan hatnak az ember életminőségére, együttműködési készségére. Az ember „egész”-ségének az átfogó szemlélete hozzájárulhat a megelőző, gyógyító és a rehabilitációs tevékenység nagyobb sikerességéhez a diabetes mellitusban szenvedő betegekben.
Lege Artis Medicinae
BEVEZETÉS - A cukorbetegség jelentős betegségterhet jelent világszerte és hazánkban is. Vizsgálatunk célja az volt, hogy megbecsüljük a cukorbetegek ellátására fordított direkt egészségügyi kiadások mértékét annak érdekében, hogy jellemezni tudjuk a betegségterhet ebből a szempontból, illetve, hogy az eredmények hasznosíthatók legyenek további elemzések számára. MÓDSZEREK - Az elemzéshez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatait használtuk. Cukorbetegként definiáltuk azokat, akik 2007 második fél évében orális antidiabetikum- (OAD) vagy inzulinreceptet váltottak ki. Az így kialakított vizsgálati populációt felosztottuk két csoportra, aszerint, hogy 2007-2008-ban részesültek-e aktív fekvőbeteg-ellátásban a cukorbetegség legfontosabb szövődményei miatt. A vizsgált szövődmények miatt fekvőbeteg-ellátásban nem részesülő csoportot tovább osztottuk háromfelé a gyógyszerhasználat jellege szerint (csak OAD, csak inzulin, OAD és inzulin). A csoportokban költségelemenként és korcsoportonként megbecsültük a 2008. évi egészségügyi kiadások átlagát, szórását és mediánját az egész csoportra, illetve az adott szolgáltatást igénybe vevőkre vonatkozóan. Ezenkívül a szövődményes csoporton belül mintákat vettünk az egyes konkrét szövődményekben szenvedők köréből, és megbecsültük a szövődményt követő első és második év kiadásait. EREDMÉNYEK - A vizsgálatba bevont 521 545 cukorbetegre jutó éves átlagos egészségügyi kiadás 335 ezer forint volt, a szövődményes betegeké 633 ezer, a szövődménymentes OAD-használóké 242 ezer, a szövődménymentes inzulinhasználóké 449 ezer Ft. A költségek 53%-át a gyógyszerek, 27%-át a fekvőbeteg-ellátás költsége tette ki. Az összes gyógyszerköltség 26%-a esett az orális antidiabetikumokra és az inzulinokra. A szövődményeket követő első évben többszörösére növekedett az aktív fekvőbeteg-ellátás és a gyógyszerek költsége. Ez utóbbi a legtöbb vizsgált szövődmény esetén az ezt követő évben is nagyjából azonos szinten maradt vagy növekedett. KÖVETKEZTETÉS - A cukorbetegek ellátása napjainkban is igen jelentős egészségügyi kiadást jelent Magyarországon, különösen a betegség szövődményeinek a kezelése. A korai halálozásban, az életminőség romlásában, a jelentős kiadásokban jelentkező betegségterhet, valamint az epidemiológiai trendeket figyelembe véve a cukorbetegség megelőzése, hatékonyabb gondozása népegészségügyi prioritás kell legyen hazánkban.
BEVEZETÉS - Számos nemzetközi vizsgálat foglalkozott a csontanyagcsere és a 2-es típusú diabetes mellitus kapcsolatával. Az eredmények ellentmondóak, többségük szerint a diabetes a csontsűrűséget növeli ugyan, de a törési kockázatot fokozza. Célunk az volt, hogy hazai, nagy betegcsoporton elemezzük a csontsűrűség, az elhízás és a szénhidrát- anyagcsere kapcsolatát. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Tanulmányunkban 2003-2006 között a Balaton-felvidéken végzett szűrések során vizsgált 6287 felnőtt (átlagéletkor: 56±13 év, férfi: n=1561, nő: n=4726) adatait (antropometria, vércukorszint, összkoleszterinszint, vérnyomásértékek és ultrahanggal mért sarokcsont-T-score) dolgoztuk fel. EREDMÉNYEK - A szénhidrát-anyagcsere, valamint a csontritkulás/osteopenia közötti kapcsolatot elemezve azt találtuk, hogy az 50-60 éves korcsoportba tartozó diabeteses nőkön az osteopenia prevalenciája szignifikánsan magasabb, mint a normális glükóztoleranciájú populációban [50 vs. 36,34%, esélyhányados (odds ratio, OR): 1,711, 95%-os megbízhatósági tartomány (konfidenciaintervallum, CI): 1,076-2,722], más korcsoportban és férfiaknál azonban nem volt szignifikáns különbség. A metabolikus szindróma nem befolyásolta a csontritkulás/ osteopenia prevalenciáját. A 60 év fölötti összesített (férfi és női) normális súlyú diabeteses populációban a csontritkulás nagyobb gyakoriságú, mint a normális súlyú, normális glükóztoleranciájú csoportban; a különbség a csontritkulás esetén határszignifikáns volt (63,63 vs. 26,2%, OR: 2,71, 95% CI: 0,969-7,6, p=0,054), osteopenia esetén ezt a szintet nem érte el (53,38 vs. 43,31%, p=0,359). Ugyanebben a korcsoportban az „összes glükózintoleráns” és „összes normális glükóztoleranciájú” csoportokban viszont lényegében azonos volt a csontritkulás/osteopenia prevalenciája. Tanulmányunkban csak nőkön találtunk kapcsolatot a testtömegindex és a T-score között, ez 70 év fölött volt a legerősebb (r=+0,23, p<0,001). KÖVETKEZTETÉS - Véleményünk szerint a 2-es típusú cukorbetegségben gyakran tapasztalt fokozott csontdenzitás elsősorban a társuló obesitas következménye, a diabetes mellitus önmagában a csontritkulás szempontjából inkább rizikónövelő, mint protektív tényezőnek tekinthető.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás