Klinikai Onkológia - 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

A veserákok gyógyszeres kezelése

MARÁZ Anikó, SZŰCS Miklós

A célzott daganatellenes szerek jelentik az előrehaladott vagy áttétes, világossejtes veserákok standard gyógyszeres kezelését. A gazdagon erezett daganatok progressziójában központi szerepet játszik az érújdonképződés, ennek kulcsmolekulája a vascularis endothel növekedési faktor (VEGF). A törzskönyvezett szerek többsége az angiogenezist gátolja a VEGF jelátvivő út blokkolásával. Az egyik lehetőség a VEGF kötődésének megakadályozása a receptorához (VEGFR) monoklonális antitesttel (pl. bevacizumab), a másik a VEGFR tirozinkináz részének gátlása (pl. sorafenib, sunitinib, pazopanib, axitinib). További lehetőség az mTORC1 gátlása (pl. temsirolimus és everolimus). A nemzetközi ajánlások első vonalban jó és közepes prognózis esetén sunitinib, pazopanib vagy IFNα-bevacizumab adását javasolják. Rossz prognózisú betegeknél ma a temsirolimus a standard. Második vonalban citokin hatástalansága után sorafenib, pazopanib, axitinib alkalmazható. Tirozinkináz-gátlók (TKI) hatástalansága esetén everolimus vagy axitinib adható, újabb ajánlásokban a sorafenib is opció (off label). Harmadik vonalban két TKI után az everolimus rendelkezik regisztrált javallattal. A betegek életkilátásai tovább javulhatnak a célzott készítmények spektrumának bővülésével, egyre hatékonyabb szerek megjelenésével és azok kedvező hatásaival.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

Az epithelialis petefészekrákok gyógyszeres kezelése az első vonalban

RÉVÉSZ János, SZÁNTHÓ András

A magyarországi onkológiai ellátás és gyógyszer-fi nanszírozás újrastrukturálódása a klinikai onkológusok intenzívebb részvételét vonta maga után a petefészekrákos betegek gyógyszeres terápiájában. A cikk célja nem csupán terápiás ajánlás megfogalmazása, hanem a terápia fejlődési ívének áttekintése, a mérlegelési szempontok, terápiás alternatívák bemutatása. Míg a méhnyakrák esetében a primer és szekunder prevenció eszközei magukban hordozzák az eradikáció lehetőségét, addig a petefészekrákok területén a műtéti technika és a gyógyszeres kezelések fejlődése eredményezheti a halálozás csökkenését. A szolid tumorok között sehol olyan részletesen nem vizsgálták a műtéti ellátás és a gyógyszeres terápia hatékonyságának összefüggését, mint ebben a témakörben, éppen ezért fontos kiemelnünk: csak a két terápiás entitás megfelelően összehangolt alkalmazása vezethet el a kívánt terápiás eredményhez. A gyógyszeres terápiában a 90-es évek végére kristályosodott ki: a standard kezelés a paclitaxel-carboplatin kombináció. Az alternatív citosztatikus kezelések - intraperitonealis kezelés, tripletek - nem hoztak átütő sikert. A dózisintenzív kezelés jó tolerálhatóság mellett javította a túlélési paramétereket, azonban a vizsgálati adatok további megerősítést igényelnek. Az előrehaladott és metasztatikus betegségben szenvedők számára válogatott esetekben mérlegelendő a neoadjuváns kezelés. Napjainkban markáns előrelépést az angiogenesisgátlás terápiás alkalmazása hozhat. A bevacizumab az első a célzott terápiák sorában, melyek mögött már újabb, angiogenezist befolyásoló hatóanyagok és prediktív biomarkerrel rendelkező terápiás eszközök állnak klinikai kutatási stádiumban.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

A hasnyálmirigyrák korszerű gyógyszeres kezelése

BODOKY György, LAKATOS Gábor

A hasnyálmirigyrák jelentős egészségügyi probléma. A betegségben szenvedők száma világszerte növekszik, a daganat prognózisa ugyanakkor rendkívül kedvezőtlen. Hatékony szűrőmódszer nem áll rendelkezésre, a diagnózis pillanatában csupán a betegek kis hányada alkalmas sebészi kezelésre. A betegség ellátása továbbra is nagy kihívást jelent. Potenciálisan reszekábilis daganat esetén a neoadjuváns kezelés alkalmas lehet a tumor megkisebbítésére. Az adjuváns kemoterápia alkalmazása meghosszabbítja a betegek túlélését, ezzel szemben a radiokemoterápia értéke vitatott. Előrehaladott betegség esetén a gemcitabin jelenti a kezelés alapját. Számos hagyományos és újabb célzott szert próbáltak gemcitabinnel kombinációban, egyelőre csupán az erlotinib hozzáadása jelentett kisfokú előnyt a standard kezeléshez képest. A betegséggel összefüggő molekuláris genetikai eltérések és jelentőségük megismerése intenzív kutatás tárgya. A közelmúltban igazolták azt, hogy a FOLFIRINOX kezelés szelektált betegcsoportban hatékonyabb lehet a gemcitabin kemoterápiánál. A betegek életminősége igen fontos szempont az előrehaladott stádiumú betegség ellátása során. A CA 19-9 prognosztikai és prediktív értéke egyaránt jelentős, emellett hasznos segítséget nyújthat a kezelésre adott válasz értékelésében. A betegek megfelelő szelekciójához nagy segítséget nyújthatnak olyan további biomarkerek, amelyek előre jelzik, hogy melyik betegnek származhat előnye az alkalmazott kezelésből.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

Mennyi ideig kezeljük a metasztatikus vastagbélrákot?

HANS-JOACHIM Schmoll

A metasztatikus vastagbélrák kezelésének optimális időtartama függ az egyedi kezelési céltól, melyről az onkoteamnek és a betegnek együttesen kell döntenie. Figyelembe kell venni a másodlagos műthetőség elérését, a válaszadás jellegét, a kezelés intenzitásának hozzáigazítását az adott betegségi állapothoz, a halmozódó toxicitást és az életminőséget. Áttekintjük az ezekkel kapcsolatos adatokat, a nyitott kérdéseket, a klinikai adatok értelmezésében rejlő nehézségeket, valamint a rendelkezésre álló információkra épülő kezelési algoritmust.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

Rezisztencia és/vagy progresszió – csőd vagy csak megtorpanás?

KOPPER László, SEBESTYÉN Anna

Napjainkban, az egyre bővülő célzott diag nosz tika és terápia korában, még inkább közel ke rü lünk ah hoz az ideális állapothoz, amikor az adott beteg daganatához a leg hatékonyabbnak vélt te rápiát ki tud juk választani. Néhány alap probléma azonban még meg ol dásra vár. Az egyik a daganatok heterogenitása, kisebb-nagyobb jelentőségű kló nok kialakulása a progresszió so rán. Ennek fontosságát aláhúzza az, hogy a molekuláris hibák elleni szerek alkalmazását lényegében csak a da ganatok előrehaladt állapotában engedélyezik. Ezért sem csodálható, hogy a klinikai siker rend szerint átmeneti, a be teg ség a kezelés ellenére progrediál, az alkalmazott szerrel szemben re zisztencia alakul ki, melynek okai igen sokfélék (pl. újabb mutációk megjelenése, át kap csolás különböző jelátviteli utak között, visszajelző mechanizmusok hibái stb.). Az okoknak a megismerése még hatékonyabbnak tartott szerek fejlesztését vonja ma ga után. Ezekkel, vagyis a szerzett rezisztencia okaival és néhány megoldási javaslattal foglalkozunk, fontosnak tartott, kiragadott példákkal. Nyitott kérdés még bőven akad, mint például a rezisztencia okai kombinált kezelés esetén, vagy a rezisztencia és a progresszió kapcsolata, beleértve az azonos szerrel/szerekkel történő újrakezelés lehetőségét is.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

A lázas neutropenia ellátása az onkológiai gyakorlatban

SINKÓ János

A lázas neutropenia az onkológiai terápia egyik súlyos szövődménye. Kezdetben fatális kimenetelű infekció előjele lehet, később pedig a daganatgátló kezelés dózisintenzitásának csökkenését eredményezheti. Az érintett betegek optimális ellátása multidiszciplináris feladat, melynek számos feltétele van. Az adott intézmény epidemiológiai adatainak ismerete, az előre meghatározott ellátási stratégiák követése kedvezően befolyásolja a kezelés minőségét és kimenetelét. A kórokozók rezisztenciájának fokozódása, az antibiotikum-fegyvertár eróziója kapcsán ugyanakkor mind nagyobb felelősség hárul az onkológiai beteget kezelő klinikusokra. Ez az áttekintés azokat a gyakorlati kérdéseket veszi sorra, melyek a kezelés és a megelőzés szempontjából legnagyobb jelentőségűek.

HUN 2014;1(01)

Klinikai Onkológia

2014. FEBRUÁR 20.

Aspirációs citológia a daganatok diagnosztikájában

JÁRAY Balázs

Az aspirációs citológia (vékonytűvel végzett aspiráció, FNA) egyre nagyobb szerepet játszik a daganatok diagnosztikájában. A közleményben röviden ismertetem a követendő metodikákat, ezek helyét a daganatos betegek kivizsgálásának protokolljában, külön hangsúlyozva a módszer előnyeit és hátrányait. Képet kaphatunk az aspirációs citológia helyzetéről a világban, illetve saját eredmények alapján a hazai elfogadottságáról is. Néhány szerv esetében ismertetem a vizsgálattal felismerhető elváltozásokat, valamint azt is, hogy mikor nem elegendő a vékonytűbiopszia. Az értékelésben kitérek az elvárható eredményekre, és arra, hogy a jobb eredmények érdekében hogyan lehet optimalizálni a beavatkozást.

HUN 2014;1(01)