Klinikai Onkológia

Az epithelialis petefészekrákok gyógyszeres kezelése az első vonalban

RÉVÉSZ János, SZÁNTHÓ András

2014. FEBRUÁR 20.

Klinikai Onkológia - 2014;1(01)

A magyarországi onkológiai ellátás és gyógyszer-fi nanszírozás újrastrukturálódása a klinikai onkológusok intenzívebb részvételét vonta maga után a petefészekrákos betegek gyógyszeres terápiájában. A cikk célja nem csupán terápiás ajánlás megfogalmazása, hanem a terápia fejlődési ívének áttekintése, a mérlegelési szempontok, terápiás alternatívák bemutatása. Míg a méhnyakrák esetében a primer és szekunder prevenció eszközei magukban hordozzák az eradikáció lehetőségét, addig a petefészekrákok területén a műtéti technika és a gyógyszeres kezelések fejlődése eredményezheti a halálozás csökkenését. A szolid tumorok között sehol olyan részletesen nem vizsgálták a műtéti ellátás és a gyógyszeres terápia hatékonyságának összefüggését, mint ebben a témakörben, éppen ezért fontos kiemelnünk: csak a két terápiás entitás megfelelően összehangolt alkalmazása vezethet el a kívánt terápiás eredményhez. A gyógyszeres terápiában a 90-es évek végére kristályosodott ki: a standard kezelés a paclitaxel-carboplatin kombináció. Az alternatív citosztatikus kezelések - intraperitonealis kezelés, tripletek - nem hoztak átütő sikert. A dózisintenzív kezelés jó tolerálhatóság mellett javította a túlélési paramétereket, azonban a vizsgálati adatok további megerősítést igényelnek. Az előrehaladott és metasztatikus betegségben szenvedők számára válogatott esetekben mérlegelendő a neoadjuváns kezelés. Napjainkban markáns előrelépést az angiogenesisgátlás terápiás alkalmazása hozhat. A bevacizumab az első a célzott terápiák sorában, melyek mögött már újabb, angiogenezist befolyásoló hatóanyagok és prediktív biomarkerrel rendelkező terápiás eszközök állnak klinikai kutatási stádiumban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Klinikai Onkológia

A hasnyálmirigyrák korszerű gyógyszeres kezelése

BODOKY György, LAKATOS Gábor

A hasnyálmirigyrák jelentős egészségügyi probléma. A betegségben szenvedők száma világszerte növekszik, a daganat prognózisa ugyanakkor rendkívül kedvezőtlen. Hatékony szűrőmódszer nem áll rendelkezésre, a diagnózis pillanatában csupán a betegek kis hányada alkalmas sebészi kezelésre. A betegség ellátása továbbra is nagy kihívást jelent. Potenciálisan reszekábilis daganat esetén a neoadjuváns kezelés alkalmas lehet a tumor megkisebbítésére. Az adjuváns kemoterápia alkalmazása meghosszabbítja a betegek túlélését, ezzel szemben a radiokemoterápia értéke vitatott. Előrehaladott betegség esetén a gemcitabin jelenti a kezelés alapját. Számos hagyományos és újabb célzott szert próbáltak gemcitabinnel kombinációban, egyelőre csupán az erlotinib hozzáadása jelentett kisfokú előnyt a standard kezeléshez képest. A betegséggel összefüggő molekuláris genetikai eltérések és jelentőségük megismerése intenzív kutatás tárgya. A közelmúltban igazolták azt, hogy a FOLFIRINOX kezelés szelektált betegcsoportban hatékonyabb lehet a gemcitabin kemoterápiánál. A betegek életminősége igen fontos szempont az előrehaladott stádiumú betegség ellátása során. A CA 19-9 prognosztikai és prediktív értéke egyaránt jelentős, emellett hasznos segítséget nyújthat a kezelésre adott válasz értékelésében. A betegek megfelelő szelekciójához nagy segítséget nyújthatnak olyan további biomarkerek, amelyek előre jelzik, hogy melyik betegnek származhat előnye az alkalmazott kezelésből.

Klinikai Onkológia

A veserákok gyógyszeres kezelése

MARÁZ Anikó, SZŰCS Miklós

A célzott daganatellenes szerek jelentik az előrehaladott vagy áttétes, világossejtes veserákok standard gyógyszeres kezelését. A gazdagon erezett daganatok progressziójában központi szerepet játszik az érújdonképződés, ennek kulcsmolekulája a vascularis endothel növekedési faktor (VEGF). A törzskönyvezett szerek többsége az angiogenezist gátolja a VEGF jelátvivő út blokkolásával. Az egyik lehetőség a VEGF kötődésének megakadályozása a receptorához (VEGFR) monoklonális antitesttel (pl. bevacizumab), a másik a VEGFR tirozinkináz részének gátlása (pl. sorafenib, sunitinib, pazopanib, axitinib). További lehetőség az mTORC1 gátlása (pl. temsirolimus és everolimus). A nemzetközi ajánlások első vonalban jó és közepes prognózis esetén sunitinib, pazopanib vagy IFNα-bevacizumab adását javasolják. Rossz prognózisú betegeknél ma a temsirolimus a standard. Második vonalban citokin hatástalansága után sorafenib, pazopanib, axitinib alkalmazható. Tirozinkináz-gátlók (TKI) hatástalansága esetén everolimus vagy axitinib adható, újabb ajánlásokban a sorafenib is opció (off label). Harmadik vonalban két TKI után az everolimus rendelkezik regisztrált javallattal. A betegek életkilátásai tovább javulhatnak a célzott készítmények spektrumának bővülésével, egyre hatékonyabb szerek megjelenésével és azok kedvező hatásaival.

Klinikai Onkológia

Mennyi ideig kezeljük a metasztatikus vastagbélrákot?

HANS-JOACHIM Schmoll

A metasztatikus vastagbélrák kezelésének optimális időtartama függ az egyedi kezelési céltól, melyről az onkoteamnek és a betegnek együttesen kell döntenie. Figyelembe kell venni a másodlagos műthetőség elérését, a válaszadás jellegét, a kezelés intenzitásának hozzáigazítását az adott betegségi állapothoz, a halmozódó toxicitást és az életminőséget. Áttekintjük az ezekkel kapcsolatos adatokat, a nyitott kérdéseket, a klinikai adatok értelmezésében rejlő nehézségeket, valamint a rendelkezésre álló információkra épülő kezelési algoritmust.

Klinikai Onkológia

Rezisztencia és/vagy progresszió – csőd vagy csak megtorpanás?

KOPPER László, SEBESTYÉN Anna

Napjainkban, az egyre bővülő célzott diag nosz tika és terápia korában, még inkább közel ke rü lünk ah hoz az ideális állapothoz, amikor az adott beteg daganatához a leg hatékonyabbnak vélt te rápiát ki tud juk választani. Néhány alap probléma azonban még meg ol dásra vár. Az egyik a daganatok heterogenitása, kisebb-nagyobb jelentőségű kló nok kialakulása a progresszió so rán. Ennek fontosságát aláhúzza az, hogy a molekuláris hibák elleni szerek alkalmazását lényegében csak a da ganatok előrehaladt állapotában engedélyezik. Ezért sem csodálható, hogy a klinikai siker rend szerint átmeneti, a be teg ség a kezelés ellenére progrediál, az alkalmazott szerrel szemben re zisztencia alakul ki, melynek okai igen sokfélék (pl. újabb mutációk megjelenése, át kap csolás különböző jelátviteli utak között, visszajelző mechanizmusok hibái stb.). Az okoknak a megismerése még hatékonyabbnak tartott szerek fejlesztését vonja ma ga után. Ezekkel, vagyis a szerzett rezisztencia okaival és néhány megoldási javaslattal foglalkozunk, fontosnak tartott, kiragadott példákkal. Nyitott kérdés még bőven akad, mint például a rezisztencia okai kombinált kezelés esetén, vagy a rezisztencia és a progresszió kapcsolata, beleértve az azonos szerrel/szerekkel történő újrakezelés lehetőségét is.

Klinikai Onkológia

A lázas neutropenia ellátása az onkológiai gyakorlatban

SINKÓ János

A lázas neutropenia az onkológiai terápia egyik súlyos szövődménye. Kezdetben fatális kimenetelű infekció előjele lehet, később pedig a daganatgátló kezelés dózisintenzitásának csökkenését eredményezheti. Az érintett betegek optimális ellátása multidiszciplináris feladat, melynek számos feltétele van. Az adott intézmény epidemiológiai adatainak ismerete, az előre meghatározott ellátási stratégiák követése kedvezően befolyásolja a kezelés minőségét és kimenetelét. A kórokozók rezisztenciájának fokozódása, az antibiotikum-fegyvertár eróziója kapcsán ugyanakkor mind nagyobb felelősség hárul az onkológiai beteget kezelő klinikusokra. Ez az áttekintés azokat a gyakorlati kérdéseket veszi sorra, melyek a kezelés és a megelőzés szempontjából legnagyobb jelentőségűek.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Fémek és daganatok

VETLÉNYI Enikő, RÁCZ Gergely

A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.

Ideggyógyászati Szemle

Kiújult malignus gliomás betegek kezelése temozolomiddal

SIPOS László, VITANOVICS Dusan, ÁFRA Dénes

Bevezetés - A malignus felnõttkori gliomák kezelése a diagnosztikai és terápiás eljárások rohamos fejlõdése ellenére sem megoldott. A gliomák döntõ többsége teljes eltávolítás és a posztoperatív radioterápia ellenére is kiújul. Recidívák esetében reoperáció csak ritkán jön szóba, így ilyenkor a kemoterápia az egyetlen lehetõség. Betegek és módszer - A szerzõk egymást követõ 75, kiújult malignus gliomás beteget kezeltek per os temozolomiddal. A betegek havi öt-öt napig kaptak kemoterápiás kezelést 2-16 hónapon keresztül. A szerzõk tanulmányozták a szer toxicitását, a betegek életminõségében bekövetkezõ változást, a terápiás választ és a túlélést. Eredmények - A kezelést mellékhatások miatt négy esetben kellett megszakítani. Teljes remisszió hét, részleges remisszió 17, progresszív betegség 14, míg stabil állapot 33 esetben volt megfigyelhetõ a CT- vagy MR-képeken. Ezen utóbbi csoport betegei között 27%-ban jelentõs klinikai javulás volt észlelhetõ. A progresszióig eltelt idõ átlag 6,8 hónap, az átlagos túlélés 8,75 hónap volt a primer glioblastoma multiforme, míg 9,45, illetve 11,15 hónap a primer malignus astrocytoma és az oligoastrocytoma esetében. A teljes túlélés 17,43 hónap volt a glioblastoma multiforme és 70,32 hónap az eredetileg alacsonyabb fokozatú glioma esetében. Következtetés - A temozolomid kiújult malignus astrocytomás és glioblastoma multiformás betegek kezelésében hasznosnak bizonyult, és hasonló jó eredményeket lehetett elérni, mint nitrosourea alapú kombinált kezeléssel. A temozolomid még olyan esetekben is jól alkalmazható volt, amikor egy további kemoterápia hatástalannak bizonyult. Néhány esetben még akkor is el lehetett érni stabil állapotot, ha a megelõzõ BCNU-kezelés hatástalan volt. A temozolomid csekély toxikus mellékhatása és a recidívát követõ viszonylag hosszú átlagos túlélés alapján ígéretes szernek bizonyult a recidív malignus gliomában szenvedõ betegek kezelésében.

Ideggyógyászati Szemle

A recidív supratentorialis malignus gliomák kemoterápiás kezelése (II. fázisú tanulmány)

ÁFRA Dénes, SIPOS László, VITANOVICS Dusan

A szerzők az utolsó 10 évben 73 recidív supratentoralis malignus glioma kemoterápiás kezelését végezték. Minden beteg műtét után sugárkezelést kapott, több esetben reoperációt is követő daganatkiújulás miatt részesültek citosztatikus kezelésben. BCNU-DBD kezelést 43 beteg (23 anaplasztikus astrocytoma és 20 glioblastoma miatt) kapott, az első nap 150 mg/m2 BCNU-t infúzióban, a következő nap 1000 mg/m2 DBD-t tablettában. A kúrát hathetenként ismételték meg, 2-8 alkalommal. A kezelésre 16 beteg reagált teljes vagy részleges gyógyulással azok közül, akiknek malignus astrocytomája volt, de csak hatnál tapasztaltak hasonló javulást a glioblastomás csoportból. A medián túlélés 14, illetve hét hónap volt, a különbség szignifikánsnak bizonyult (p=0,0091). PCV kombinációban anaplasztikus astrocytomában szenvedő 16 beteg részesült és 14, akiknek recidív malignus oligodendrogliomája volt: az első napon 1,5 mg/m2, de legfeljebb 2,0 mg vincristin iv. infúzió, amit másnap 100 mg/m2 per os CCNU-kapszula követett, majd a 8-22. nap naponta 60 mg/m2 procarbazinkapszula után a kúrát az első napi vincristindózissal fejezték be a 30. napon. A kúrát egy hónap szünet után ismételték meg, általában hat alkalommal. Az anaplasztikus astrocytomában szenvedő betegek közül hat nem vagy alig reagált a kezelésre, míg oligodendroglioma esetén csak egy állapota volt változatlan, a többinél részleges vagy teljes javulás után gyakran jelentős volt a túlélés. Ugyanakkor a BCNU-val vagy PCVvel kezelt anaplasztikus astrocytomában szenvedők túlélése között nem volt szignifikáns különbség. A recidív supratentoralis malignus gliomák kemoterápiás kezelésében a nitrozourea-származékok és az ezekre alapuló kombinációk értékelhető aktivitást mutatnak. Figyelemre méltó, hogy a szövettanilag differenciáltabb gliomarecidívák is kedvezőbben reagálnak a kezelésre.

Klinikai Onkológia

Gastrointestinalis szövődmények a daganatok kezelésekor

AL-FARHAT Yousuf, AUTH Péter

A szisztémás kezelés (SZK), beleértve a kemoterápiát (KT), a célzott terápiát és immunterápiát, valamint a radioterápia (RT) okozta gastrointestinalis (GI) szövődményeket, jelentősen befolyásolják a beteg életminőségét és időnként akadályozhatják a daganatos kezelés megfelelő alkalmazását. A GI szövődmények előfordulását és fokozatát számos tényező befolyásolhatja: maga a kezelés (gyógyszer, dózis, alkalmazás módja), valamint a beteg adottságai (nem, életkor, előző kezelés, társbetegségek, a beteg általános állapota). Standard dózisú KT esetén 20-40%-ban, magas dózisú KT esetén 80%-ban, és majdnem az összes fej-nyak daganat miatt RT-ben részesülő betegnél alakulhat ki mucositis. mTOR-gátlók okozta mucositis miatt fordul elő leggyakrabban a dózis csökkentése vagy a kezelés felfüggesztése (52,5%). A magas emetogén potenciállal rendelkező kemoterápia alkalmazása esetén 90%-ban fordul elő hányás, mely megelőzési céllal alkalmazott hányáscsillapító kezeléssel 30%-ra csökkenthető.

Klinikai Onkológia

A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok onkológiai kezelési lehetőségei

PETRÁNYI Ágota, UHLYARIK Andrea, RÁCZ Károly, BODOKY György

A gastro-entero-pancreaticus neuroendokrin daganatok (GEP-NETs) viszonylag ritkák. Jellemzőjük, hogy számos peptid és neuroamin szintézisére, tárolására és szekréciójára képesek, melyek különböző szindrómák megjelenését eredményezhetik. Klinikai megjelenésük és prognózisuk a folyamat kiindulási helyétől és a daganat hormonális aktivitásától is függ. A neuroendokrin daganat szövettani diagnózisa az általános neuroendokrin markerek, mint a kromogranin A (CgA) és a szinaptofi zin immunhisztokémiai kimutatásán alapul. Az WHO új osztályba sorolási rendszere a neuroendokrin tumorokat G1 (Ki67 index ≤2%) és G2 (Ki67 index 3-20%) neuroendokrin tumorokra és G3 (Ki67 index > 20%) neuroendokrin carcinomákra osztotta. Ebben az összefoglalóban az emésztőszervi neuroendokrin daganatok különböző kezelési lehetőségeit tekintjük át, a sebészeti beavatkozásokat, a máj ablatív kezeléseit, a peptidreceptor-radioterápiát, a szisztémás hormon, citosztatikus és molekulárisan célzott kezeléseket.