A metasztatikus vastagbélrák kezelésének optimális időtartama függ az egyedi kezelési céltól, melyről az onkoteamnek és a betegnek együttesen kell döntenie. Figyelembe kell venni a másodlagos műthetőség elérését, a válaszadás jellegét, a kezelés intenzitásának hozzáigazítását az adott betegségi állapothoz, a halmozódó toxicitást és az életminőséget. Áttekintjük az ezekkel kapcsolatos adatokat, a nyitott kérdéseket, a klinikai adatok értelmezésében rejlő nehézségeket, valamint a rendelkezésre álló információkra épülő kezelési algoritmust.

A lázas neutropenia az onkológiai terápia egyik súlyos szövődménye. Kezdetben fatális kimenetelű infekció előjele lehet, később pedig a daganatgátló kezelés dózisintenzitásának csökkenését eredményezheti. Az érintett betegek optimális ellátása multidiszciplináris feladat, melynek számos feltétele van. Az adott intézmény epidemiológiai adatainak ismerete, az előre meghatározott ellátási stratégiák követése kedvezően befolyásolja a kezelés minőségét és kimenetelét. A kórokozók rezisztenciájának fokozódása, az antibiotikum-fegyvertár eróziója kapcsán ugyanakkor mind nagyobb felelősség hárul az onkológiai beteget kezelő klinikusokra. Ez az áttekintés azokat a gyakorlati kérdéseket veszi sorra, melyek a kezelés és a megelőzés szempontjából legnagyobb jelentőségűek.

A magyarországi onkológiai ellátás és gyógyszer-fi nanszírozás újrastrukturálódása a klinikai onkológusok intenzívebb részvételét vonta maga után a petefészekrákos betegek gyógyszeres terápiájában. A cikk célja nem csupán terápiás ajánlás megfogalmazása, hanem a terápia fejlődési ívének áttekintése, a mérlegelési szempontok, terápiás alternatívák bemutatása. Míg a méhnyakrák esetében a primer és szekunder prevenció eszközei magukban hordozzák az eradikáció lehetőségét, addig a petefészekrákok területén a műtéti technika és a gyógyszeres kezelések fejlődése eredményezheti a halálozás csökkenését. A szolid tumorok között sehol olyan részletesen nem vizsgálták a műtéti ellátás és a gyógyszeres terápia hatékonyságának összefüggését, mint ebben a témakörben, éppen ezért fontos kiemelnünk: csak a két terápiás entitás megfelelően összehangolt alkalmazása vezethet el a kívánt terápiás eredményhez. A gyógyszeres terápiában a 90-es évek végére kristályosodott ki: a standard kezelés a paclitaxel-carboplatin kombináció. Az alternatív citosztatikus kezelések - intraperitonealis kezelés, tripletek - nem hoztak átütő sikert. A dózisintenzív kezelés jó tolerálhatóság mellett javította a túlélési paramétereket, azonban a vizsgálati adatok további megerősítést igényelnek. Az előrehaladott és metasztatikus betegségben szenvedők számára válogatott esetekben mérlegelendő a neoadjuváns kezelés. Napjainkban markáns előrelépést az angiogenesisgátlás terápiás alkalmazása hozhat. A bevacizumab az első a célzott terápiák sorában, melyek mögött már újabb, angiogenezist befolyásoló hatóanyagok és prediktív biomarkerrel rendelkező terápiás eszközök állnak klinikai kutatási stádiumban.

Napjainkban, az egyre bővülő célzott diag nosz tika és terápia korában, még inkább közel ke rü lünk ah hoz az ideális állapothoz, amikor az adott beteg daganatához a leg hatékonyabbnak vélt te rápiát ki tud juk választani. Néhány alap probléma azonban még meg ol dásra vár. Az egyik a daganatok heterogenitása, kisebb-nagyobb jelentőségű kló nok kialakulása a progresszió so rán. Ennek fontosságát aláhúzza az, hogy a molekuláris hibák elleni szerek alkalmazását lényegében csak a da ganatok előrehaladt állapotában engedélyezik. Ezért sem csodálható, hogy a klinikai siker rend szerint átmeneti, a be teg ség a kezelés ellenére progrediál, az alkalmazott szerrel szemben re zisztencia alakul ki, melynek okai igen sokfélék (pl. újabb mutációk megjelenése, át kap csolás különböző jelátviteli utak között, visszajelző mechanizmusok hibái stb.). Az okoknak a megismerése még hatékonyabbnak tartott szerek fejlesztését vonja ma ga után. Ezekkel, vagyis a szerzett rezisztencia okaival és néhány megoldási javaslattal foglalkozunk, fontosnak tartott, kiragadott példákkal. Nyitott kérdés még bőven akad, mint például a rezisztencia okai kombinált kezelés esetén, vagy a rezisztencia és a progresszió kapcsolata, beleértve az azonos szerrel/szerekkel történő újrakezelés lehetőségét is.

Az aspirációs citológia (vékonytűvel végzett aspiráció, FNA) egyre nagyobb szerepet játszik a daganatok diagnosztikájában. A közleményben röviden ismertetem a követendő metodikákat, ezek helyét a daganatos betegek kivizsgálásának protokolljában, külön hangsúlyozva a módszer előnyeit és hátrányait. Képet kaphatunk az aspirációs citológia helyzetéről a világban, illetve saját eredmények alapján a hazai elfogadottságáról is. Néhány szerv esetében ismertetem a vizsgálattal felismerhető elváltozásokat, valamint azt is, hogy mikor nem elegendő a vékonytűbiopszia. Az értékelésben kitérek az elvárható eredményekre, és arra, hogy a jobb eredmények érdekében hogyan lehet optimalizálni a beavatkozást.