ISZ DÍJ A Szemle díját 2000-ben közösen alapította a szerkesztőbizottság és a kiadó, azzal a céllal, hogy minőségi cikkírásra ösztönözze a szerzőket. Eddigi díjazottaink, de a többi cikk szerzője is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ne csak megmaradjon a Szemle évtizedeken keresztül, hanem egyre elismertebb lappá válhasson. Köszönjük nekik, hogy megtiszteltek minket bizalmukkal! Ebben az évben egy különleges díjat adunk át. Ezúttal nem egy mű, hanem egy életmű képezi a díj megítélésének alapát, amelyet annak szeretnénk átadni, aki 1990-től 2018-ig fáradhatatlanul dolgozott a Szemle fenntartásáért, a magyar nyelvű szakfolyóiratként való megőrzéséért és fejlesztéséért. Kedves Rajna Péter professzor úr! Az Ideggyógyászati Szemléért szóló életmű díj 2022-ben Önt illeti! Cserni Tímea az ISZ kiadója Az ISZ Díjról A díj törékeny, porcelánból készült, Simon Zsolt József szobrász- és porcelánművész alkotása, akit azért kértem meg e szobor megalkotására, mert tárgyai, szobrai sok esetben az emberi agyat és annak törékenységét idézik, amelynek megismerése és gyógyítása az Önök szakterülete és közös lapunk legfőbb témája. A művész az ünnepi alkalomra írt üzenete: „Mikor felkérést kaptam Cserni Tímeától a díj elkészítésére, megkérdeztem - mivel ismeri jó pár tárgyamat - miért az én munkáimra gondolt, melyik láttán gondolta azt, hogy tőlem szeretné azt a bizonyos tárgyat, amellyel egy kiemelt személy munkáját ismerik el? Kiderült, hogy a gomolygó szobraim eleven, áramló formái, amelyek egyfajta egyenes forradásvonalak szelíd bandázsában kavarognak, keltették fel leginkább a figyelmét. Valamiért hasonló formaelv uralkodik az Ideggyógyászati Szemle logójában is és természetes, hogy olyasvalami fogta meg a figyelmét, ami már ismerős, ami saját, ami tudja képviselni ezt a "sajátot". Mi művészek hozzászoktunk, hogy az őszinte művészet-szemlélők, művészet-átélők is egyből kapcsolatot keresnek az ismeretlen tárgyak és az ismert világ létező elemei között. Egyből elindulnak az asszociációk, mire hasonlít, mihez van a legtöbb köze, és továbbmenve, azzal milyen viszonyban áll. Olyan a formája, mint egy izom, vagy egy kicsit, mint egy agy, de azért mégsem? A merészebbek felteszik a kérdést hogy miben másabb, pontosabban miben kevesebb, miben több, mint az, amivel a legtöbb hasonlóságot mutatja? Többnyire dolgot dologgal hasonlítunk, de a kifinomultabbak, részletezőbb megközelítéssel próbálkoznak: a formája evvel, a színe avval, a felülete megint mással mutat hasonlóságot. Ilyenkor lehet megsejteni, hogy a művészek, mint én is milyen sok helyről csenjük el a világtól formáinkat, színeinket, anyagainkat, hogy azokból többé-kevésbé tudatos, vagy megsejtett tárgyat, atmoszférát, hangulatot hozzunk létre. Kimazsolázzuk magunknak a világ részeit és azokból újakat rakunk össze hol szerencsésebb, hol kevésbé szerencsés módon. Nem mindig találunk nevet a végeredményhez, bár minden tárgyunk néven nevezhető lenne. Nehezebb dolgunk van a festészet, vagy szobrászat területén, mint a használati tárgyak világában, hiszen a székről tudjuk, hogy szék, az asztalról hogy asztal. Milyen fura is, hogy egy szokatlan formájú eszkábálványról is felismerjük, hogy az egy asztal, csak utána jön, hogy milyen asztal is az. Kész csoda, ha valaki már gondolkodott ezen, hogy készen álló ideát, mármint, hogy "asztal" annyi mindennel össze tudjuk kötni. egyszer csak összeáll egy fogalom egy fizikai tárggyal az emberben, talán főként a gondolataiban. Mi mindenre képes az ember, hogy egy ilyen magas, általános, tiszta gondolati fogalmat és egy kupac összekötözött görcságat is egybe tud hozni, össze tud kapcsolni! Mi művészek azért meg kell valljam ennél még nagyobb rejtvényekkel látjuk el a nagyérdeműt. Szeretjük elrejteni, hogy mi is az, amit láthatnának, ha nem burkolnánk be mindenféle titokzatosság-köntösbe. A rögtön felismerés minket egyenesen bosszant. Azt gondoljuk ilyenkor, hogy hát, kár volt ennyit bíbelődni vele. Szeretnénk, ha a kicsomagolás ugyanolyan hosszú legyen, mint a becsomagolás, és csak reméljük, hogy közben az ajándék maga nem pottyant ki, mint oly sok félresikerült próbálkozásunknál. Mi a sejtetésben élünk, abban dolgozunk, abban szeretjük tartani a szemlélőt. A kíváncsivá tévő, érdeklődésbe csalogató világot kínáljuk, mert az érdeklődés a kapcsolódás letéteményese. Talán az idegsejtek máshogy kapcsolódnak, nem tudom, nem az én szakterületem, de mi művészek ebben a folyton szétszedő-összerakó világban élünk, alkotunk, reméljük néhány eredménnyel a világ javát is van lehetőségünk szolgálni! Gratulálok a díjazottnak!”