Az elmúlt 50 évben a gyógyszerészi szakma jelentős változáson ment át: a gyógyszerek előkészítésének és átadásának gyakorlata mellett kialakult egy klinikai megalapozottságú kapcsolat is a gyógyszerészek és a páciensek között, azzal a céllal, hogy a gyógyszerész figyelemmel kísérje a páciens állapotát és gyógyszerhasználatát. Ennek formája a gyógyszerészi gondozás: irányított beszélgetés a páciens és a gyógyszerész között egy külön erre a célra kijelölt helyiségben. Ennek során a gyógyszerész meggyőződik arról, hogy a páciensnek szüksége van-e az aktuális terápiájának minden elemére, biztonságos és hatékony-e a kezelés. Felméri a mellékhatásokat és más, gyógyszerekkel összefüggő problémákat, illetve hogy vannak-e a páciensnek kezeletlen egészségügyi gondjai. Eközben egészségügyi teszteket, szűrővizsgálatokat is elvégezhet. A felmérések azt mutatták, hogy a gondoskodásnak ebben a formájában részesülő páciensek életminősége egészségügyi szempontból magasabb, elégedettebbek, és jobban kezelik a krónikus betegségeiket. Rendszeresebben járnak orvoshoz, viszont egészségesebbek. Más felmérések viszont nem számoltak be ilyen pozitív fejlődésről. Ezért felvetődött az a kérdés, hogy a gyógyszerészek szakmai tudásán kívül mekkora a kommunikációs képességeik, emberi hozzáállásuk jelentősége a gyógyszerészi kezelés hatékonysága szempontjából. Azonban keveset tudunk arról, hogy hogyan zajlik a páciens és gyógyszerész közötti interakció, pontosan mi történik konzultáció során. Leginkább arról nincsenek adataink, hogy a páciensek mennyire aktívan vesznek részt a beszélgetésben, mennyire érzik magukat érintettnek benne. A jelen cikkben összefoglalt kutatás ezért azt tűzte ki célul, hogy megvizsgálja a gyógyszerészek kommunikációját és attitűdjét a gyógyszerhasználattal kapcsolatos tanácsadás során. Mivel az eddigi felmérések azt mutatták, hogy a gyógyszerészi gondozásnak a legnagyobb relevanciája olyan pácienseknél van, akik krónikus betegségben szenvednek, és hosszú távú gyógyszeres kezelésben részesülnek, a vizsgálat készítői idős (65 év fölötti) emberek gyógyszerészi kezelésére fókuszáltak. Az ő esetükben a többféle gyógyszer egyidejű használata miatt a kezelés gyakori ellenőrzése, újratervezése szükséges. 2008-ban indult el a portugál SeniorMed projekt a Lisszaboni Egyetem Gyógyszerészeti Karának, Odivelas önkormányzatának és a területen élő gyógyszerészek egy csoportjának részvételével. A gyógyszerészek speciális felkészítést kaptak, majd hetente kétszer idősek otthonában végeztek gyógyszerészi kezelést. A vizsgálat alapját a hangszalagon rögzített gyógyszerészi konzultációk képezték, illetve a páciensek szociológiai és orvosi adatai. Keresztmetszeti vizsgálat történt. A Roter interakcióelemzési rendszer (RIAS) segítségével kódolták a beszélgetéseket, és két elméleti megközelítés, a konverzációelemzés és az interakciófolyamat-elemzés keretében végezték a kiértékelést. (A cikk hasznos támpontokat ad a kommunikációelméletek kutatásokhoz való felhasználásához.) A beszélgetések egyes mozzanatainak azonosítása és statisztikai kiértékelése mellett a páciensközpontúságot is osztályozták, azaz hogy a páciens személyes élményei, aggályai, hozzáfűznivalója mennyire volt fontos az interjú során, a gyógyszerész mennyire próbálta megismerni ezeket. A gyógyszerészek megnyilatkozásainak kb. 15 %-a célozta a páciensek aktív részvételét. Azonban ez a 15% is alapvetően a kommunikáció fenntartásához és a kölcsönös megértés biztosításához szükséges visszajelzésekből állt (pl. visszakérdezés vagy magyarázat, ha a gyógyszerész vagy a páciens nem értett valamit). A gyógyszerészek ezekkel az érdeklődésüket is kifejezték, de meglepően kevés megnyilatkozásukban kérdezték meg a páciens véleményét (1,3%), kértek tőle engedélyt (0,3%) vagy adtak megerősítést a páciensnek (2,6%). A gyógyszerészek által feltett kérdések jelentős része zárt kérdés volt (nyitott és zárt kérdések aránya: 1:6). A leggyakoribb megnyilatkozásuk orvosbiológiai információ volt (33,3%), azaz a diagnózis, a prognózis és a terápiás terv. A páciensek életmódja (pl. dohányzás és táplálkozás), ill. a pszichoszociális információk (pl. hangulat, társas kapcsolatok) viszont a megnyilatkozásoknak csak 5,8%-át tették ki. Ez az arány a gyógyszerészek által feltett kérdések tartalmára is jellemző volt. A beszélgetés során kifejezett egyetértést vagy egyet nem értést illetően a gyógyszerészek pozitív megközelítésűek voltak, 9,8%-a a megnyilatkozásaiknak pozitív megerősítés volt, míg a kritikus vagy egyet nem értő hangvétel csak 0,5%-ban volt jellemző. A betegek nemigen kezdeményeztek aktívan a beszélgetésben, a megnyilatkozásaik 3,6%-a volt csak ilyen, azokban is főleg a maguk szavaival ismételtek el valamit, amiben bizonytalanok voltak. Kérdéseket ritkán tettek fel (3,0%), akkor is orvosbiológiai témában. Az életmódjukról való közléseik a megnyilatkozásaik 13,5%-át tették ki, azonban a szokásaik és az érzéseik ebben sem kaptak hangot. Az eredményeket a szociológiai változók mentén is megvizsgálták. A 35 évnél fiatalabb gyógyszerészek nagyobb hangsúlyt fektettek a páciensek aktivizálására, mint az idősebbek. (Ebben feltehetően az tükröződik, hogy a fiatalabbak képzése során a kommunikációs képességek már nagyobb szerepet kaptak.) A páciens aktivitása szempontjából nem jelentett különbséget a páciensek iskolázottsága vagy orvosi állapota. Az egyedül élő páciensek aktívabban vettek részt a beszélgetésben, a velük való beszélgetések így hosszabbak is lettek. Életmódról és szociális élményekről legtöbbet gyógyszerésznő-férfi páciens felállásban beszéltek, és a gyógyszerésznő-páciensnő párosokban hangzott el a legtöbb pozitív megerősítés. A páciensek aktivitása és az életmód tematizálása szempontjából előnyös volt, ha a kezelés során volt egy elkülönített tanácsadási szakasz. Az interjúk jelentős része azonban nem tartalmazott külön tanácsadási fázist. A szerzők számos javaslatot tesznek az előnytelen kutatási eredmények javítására. Felhívják a figyelmet arra, hogy a konzultáció kezdetének komoly szerepe van a közös kommunikáció kialakításában. A gyógyszerészeknek össze kéne foglalniuk a páciens számára a konzultáció céljait, így készítve fel a pácienst és kialakítva a vele való kapcsolatot. Hasznos lenne, ha a gyógyszerészi képzés során valós helyzetek minél pontosabb imitálásával gyakorolnák ezt a helyzetet (szimulált páciensek, videón rögzített szerepjátékok), amit önreflexiónak, csoporton belüli visszajelzésnek és megbeszélésnek kellene követnie. Az orvosi kommunikáció elméleti modelljei nagy segítséget adhatnak, pl. a konzultáció egyes elemeinek tudatosításában, de az általános emberi kommunikáció oktatását és tudatosítását is tartalmaznia kellene a képzésnek. Emellett a gyógyszerészeknek elő kéne segíteniük a páciensek részvételét a konzultációk során, hogy a kételyeiknek, aggályaiknak is hangot adhassanak. Zárt kérdésekkel a gyógyszerészek a saját feltételezéseik alapján irányítják a beszélgetést, míg a nyitott kérdések több teret hagynának annak, amit a páciens közölni szeretne. A gyógyszerészek paternalisztikus szerepe csökkenti a páciensek aktív felelősségvállalását önmaguk iránt. A szükségleteik és motivációik mélyebb megismerése viszont segítené a gyógyszeres terápiák helyes véghezvitelét. Eredeti közlemény: Pelicano-Romano, J., Neves, M. R., Amado, A. és Cavaco, A. M. (2015), Do community pharmacists actively engage elderly patients in the dialogue? Results from pharmaceutical care consultations. Health Expect, 18: 1721–1734. doi:10.1111/hex.12165 Szemlézte: Cziglényi Boglárka eLitMed.hu