A zoonózisok olyan fertőző betegségek, amelyeket más állatokról emberre átkerülő patogének okoznak. Az utóbbi évtizedek néhány zoonotikus fertőzése az AIDS, az Ebola, a SARS, a MERS és a SARS-CoV-2. Mi a szerepe a biodiverzitásnak a súlyos problémákat okozó humán fertőző betegségek kialakulásában? Hogyan függhet össze a biodiverzitás-csökkenés, az emberi élőhely-átalakítás ezen betegségekkel? A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban megjelent cikk, az Impacts of biodiversity and biodiversity loss on zoonotic diseases szerzői erre keresik a választ tanulmányukban. Kifejtik, hogy korábban az érintetlen természeti területeket gyakran az új zoonózisok fontos forrásának tekintették, feltételezve, hogy a magasabb diverzitás több potenciálisan embereket is fertőző patogénnel jár együtt. Egy másik elmélet szerint a magasabb biodiverzitás csökkenti a már egyébként az emberi népességben is megjelent betegségek átadásának kockázatát. Újabb kutatások rámutattak, hogy nem önmagában a magasabb biodiverzitás eredményez több potenciális humán fertőzést: a zoonózisos patogének hordozására hajlamos élőlénycsoportok diverzitása és abundanciája számít leginkább. Fontos eredményeket jelentenek a zoonózisokra hajlamosabb élőlénycsoportok tulajdonságaira vonatkozó megállapítások: a zoonózisra hajlamos vadon élő állatfajok diverzitása és abundanciája magasabb az ember által átalakított élőhelyeken a kevésbé zavartakhoz képest, míg az ilyen betegségekre kevésbé hajlamos vad fajok diverzitása és abundanciája csökkent ezeken az erősebben módosított élőhelyeken. Nem elég pusztán a gazda-patogén kapcsolatra összpontosítani, kiemelkedő az úgynevezett „rezervoárfajok” jelentősége. Ennek a megkülönböztetésnek a lényege az átadás megvalósulásának a hangsúlyozása. Rezervoárfajok leggyakrabban a Rodentia (rágcsálók), Carnivora (például kutyák, macskák), Artiodactyla (párosujjú patások) rendjeiből kerülnek ki; a denevérek mindössze a vizsgált betegségek 3%-ára voltak rezervoárok, bár e 8 betegségrendszer közül 5 különösen jelentős zoonotikus patogén volt. Úgy tűnik, hogy a rezervoárfajokra jellemző a gyorsabb életmenet, azaz például rövidebb ideig vemhesek, hamarabb válnak ivaréretté. Ez valószínűleg a veleszületett és az adaptív immunválasz különbségén keresztül válik jelentős tényezővé a fertőzések szempontjából: a gyorsabb életmenetű fajok adaptív immunválasza gyengébb, és ez valószínűleg hozzájárul a fertőzőképességükhöz. Egyébként a biodiverzitás csökkenése során jellemző, hogy nagy testű, hosszabb életciklusú fajok tűnnek el inkább, a kisebb testű, rövidebb életciklusúak abundanciája pedig nő – ez segít megérteni, hogy miért jellemző a rezervoárfajok nagyobb arányú jelenléte az ember által átalakított tájakban. A vadvilág, a haszonállatok és növények fertőző betegségeivel kapcsolatos szakirodalom arra utal, hogy a patogének átadása megnő, amikor csökken egyes ökológiai közösségek biodiverzitása, tehát az előbbiekben leírt jelenség valószínűleg a zoonózisokon kívül is létezik. A biodiverzitás helyreállítása fontos szerepet tölthet be az állatról emberre terjedő betegségek megelőzésében. A további kutatásokban fontos lenne elválasztani a gazdaállatok tulajdonságait (például élőhely-preferencia, zavarástűrés) az emberi cselekvések hatásaitól (mint például a haszonállatok tartási gyakorlatai), amelyek az átadás fontos tényezőit befolyásolják. Szintén lényeges különbséget tenni a biodiverzitás természetes szintjének jelentősége és a biodiverzitás-csökkenésből adódó következmények között. A zoonózisok kialakulásához, átadásához vezető tényezők pontosabb megértése még soha nem volt ennyire sürgető, és ennek elmulasztásának ára soha nem volt még ilyen nyilvánvaló. Szemlézte: Pribéli Levente Eredeti közlemény: Keesing, Felicia, and Richard S. Ostfeld. Impacts of biodiversity and biodiversity loss on zoonotic diseases. Proceedings of the National Academy of Sciences 118.17 (2021).