Klinikum

Fiatalító plasztika

2013. DECEMBER 17.

A betegek fiatalabbnak néznek ki a kozmetikai műtétek után.
Az értékelők szerint a kozmetikai műtéten átesett páciensek fiatalabbnak néznek ki, de nem lesznek feltétlenül vonzóbbak.

Az emberek azért végeztetnek kozmetikai műtétet az arcukon, hogy fiatalabbnak és vonzóbbnak nézzenek ki. Eddig nem sok adat állt rendelkezésünkre arról, mennyire sikerült ezt elérni. A szerzők mérni kívánták az érzékelhető fiatalodást és a vonzóbb küllemet esztétikai célú arcműtét után. Az értékelést végzők 49 személy fényképét értékelték a műtét előtt és után vak körülmények között, azaz nem tudták, melyik kép mikor készült. A műtéteket egyetlen centrumban végezték.

Minden betegről négy képet néztek meg, köztük a műtét előtti és utáni felvételeket frontális és jobb oldali nézetből. Az értékelést 50 személy végezte. Mindegyik képet tízpontos skálán értékeltek a vonzó küllem szempontjából (1 pont a legkevésbé vonzó, 10 pont a legvonzóbb), és megbecsülték a képen látható személy életkorát is. Átlagosan a műtét után készült képeket 3,1 évvel fiatalabbnak becsülték a betegeket, ez a különbség szignifikáns. A vonzó küllemre adott pontszám azonban nem különbözött szignifikánsan a műtét előtt és után készült képek értékelésekor.

Ennek a kis, kreatív vizsgálatnak az eredményei szerint a kozmetikai beavatkozásokkal néhány évvel fiatalabbnak nézhetünk ki, de nem leszünk vonzóbbak. Ez az információ hasznos lehet akkor, ha a műtét előtt a páciens tanácsot kér tőlünk, hogyan fog utána kinézni. A tanácsadásnak beteg- és beavatkozás-specifikusnak kell lenni.
Forrás: Zimm AJ et al. JAMA Facial Plast Surg 2013 Aug 1.

Szemlézte:
dr. Lipták Judit
eLitMed.hu
2013. december 17.


KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Gondolat

Halhatatlan ikerpár

Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas szobrász és ikertestvére, Ferenczy Noémi Kossuth-díjas gobelinművész 125 éve, 1890. június 18-án született.

Gondolat

Korunk hősei

2012. október 8-án elhunyt Pauer Gyula