Klinikum

A magyarok az elsők: az 1. D-vitamin nap

2012. FEBRUÁR 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

2012. február 23-án a laikus és az orvosi szaksajtó egy tudományos tájékoztató keretében értesült az első D-vitamin nap megrendezéséről. A szervezők és résztvevők szándéka, hogy a következőkben ezt a télvégi napot a D-vitamin – vagy az újabb felfogás és elnevezés szerint D-hormon – propagálásának szentelik. Február végén már hiányzik a napfény, a lakosság 70-80%-a D-vitamin-hiányos, és tudjuk, hogy a D-vitamin bőrünkben főképp az UVB-sugarak hatására keletkezik. Angliában már az iparosodás hőskorában felismerték, hogy a sötét pincékben dolgoztatott gyermekek rachitise összefügg a napfény hiányával, a D-vitaminról összegyűjtött ismeretek sokasága azonban már jócskán túlmutat ezen. Kiderült, hogy a D-vitamin sejtfelszíni receptorai minden szövetünkben jelen vannak, hogy több mint ezer gén működésére hat az anyag, így nem csoda – vagy épp maga a csoda – hogy a D-vitamin-ellátottság a lehető legszélesebben befolyásolja egészségünket, sőt, születendő gyermekeink egészségét is. Szekeres László a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke bevezetőjében elmondta: a D-vitamin nap megrendezésének legfontosabb célja és értéke, hogy hírül adja a tényt: tizenkét hazai tudományos társaság fogott össze, hogy mind a lakosság, mind a gyógyítás hivatásos résztvevői számára a figyelem előterébe hozza az egészség-betegség, valamint a D-vitamin-ellátottság összefüggéseit. Ez a kivételesen széleskörű együttműködés, amelyet Takács István vezetésével a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület kezdeményezett a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság bevonásával, már önmagában is számottevő eredmény. A résztvevők túlzásoktól mentes publicitásra törekszenek, nem kampányt, nem egyszeri hírverést szeretnének elérni, hanem azt, hogy az odafigyelés beépüljön az orvosok szemléletébe és a lakosság életmódjába. Takács István azt hangsúlyozta, hogy sajnálatos módon még az orvosi köztudatban sem kapnak kellő figyelmet a D-vitamin-hiányállapot következményei. Ennek a tapasztalatnak a nyomán indította el a szervezőmunkát, amelynek eredményként a különböző szakterületek képviselői megalkották saját ajánlásukat, majd ezeket összhangba hozva konszenzust alakítottak ki. A konszenzus létrehozásában a következő szakmai tudományos társaságok, illetve képviselőik vettek részt: Magyar Dermatológiai Társaság, dr. Ottó Iringó Ágnes Magyar Endokrin Társaság, prof. dr. Lakatos Péter Magyar Gyermekorvosok Társasága, prof. dr. Szabó András Magyar Ideg- és ElmeorvosokTársasága, dr. Kovács Tibor Magyar Kardiológusok Társasága, dr. Jambrik Zoltán Magyar Klinikai Immunológiai és Allergológiai Társaság, prof. dr. Bodolay Margit Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, dr. Toldy Erzsébet Magyar Menopauza Társaság, dr. Várbíró Szabolcs Magyar Nefrológiai Társaság, prof. dr. Szabó András Magyar Onkológusok Társasága, dr. Bittner Nóra Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság, dr. Szekeres László Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület, dr. Benkő Ilona, dr. Kiss Emese, prof. dr. Marton István, dr. Takács István A közösen elfogadott ajánlásban helyett kapott a D-vitamin-szint fontosságának megfogalmazása, a mérés metodikája, a normálérték és a hiányállapot definiálása, továbbá a szinten tartáshoz és a hiányállapot kezeléséhez szükséges dózisok megállapítása, ezenkívül a D-vitamin, illetve hiányának hatása a különböző szervrendszerekre: a csontokra, az immunrendszerre, a cardiovascularis rendszerre, az idegrendszerre, a vesére, az endokrin rendszerre és a metabolizmusra. A női egészségnek kiváltképp fontos feltétele minden életszakaszban a megfelelő D-vitamin-ellátottság. Hiánya a fogamzást is hátrányosan befolyásolja, és megdöbbentő felismerés, hogy a magzati életben és kisgyermekkorban elszenvedett D-vitamin-hiány több felnőttkori betegség, például 1-es és 2-es típusú diabetes vagy daganatok okozója is lehet. Fokozott érdeklődés kíséri a tumorgenezisre gyakorolt gátló hatást, amely főképp az emlő- és colondaganatok esetében figyelhető meg. Már kialakult daganatban a D-vitamin gátolja a sejtproliferációt, csökkenti az invazivitást és elősegíti az apoptózist. A fenti, tudományosan igazolt hatásokról a társaságot képviselő meghívott előadók számoltak be a jelenlévőknek.A hazai éghajlati viszonyokat, az életmódot és a táplálkozási szokásokat ismerve nem meglepő, hogy mind az egészséges, maximum napi 10-30 perces napozással keletkező, mind az élelmiszerrel bevihető napi D-vitamin-mennyiség messze elmarad a kívánatostól. Több országban – felismerve jelentőségét – az egészséges élelmiszereket, alapvetően a tejtermékeket D-vitaminnal dúsítják. A D-vitamin-hiány minden életkorban világszerte gyakori, de sokszor nem kerül felismerésre. A D-vitamin-hiány elsődleges következménye a csontritkulás, és annak legrettegettebb szövődménye a csonttörés. Ma egy, az Európai Unióban élő, 50 év feletti nő esélye arra, hogy csontritkulás okozta törést szenvedhet el valaha az életében, 40-50%, míg egy férfinál 10-25%! Riasztó számok, de csökkenthetők és elkerülhetők. Ebben is alapvető jelentőségű a megfelelő D-vitamin-bevitel. Lakatos Péter professzor számokkal illusztrálta a problémát: ha a magyar lakosság körében sikerülne elérni, hogy a D-vitamin-szint legalább a normáltartománynak – 30-60 ng/ml – az alsó értékéig növekedjen, akkor egynegyedével csökkenne a csípőtáji törések száma, 80%-kal csökkenne az 1-es típusú diabetes mellitus kialakulása, egyharmaddal a daganatok előfordulása és 50-90%-kal az influenzás megbetegedések száma. Összességében ezek 7-10%-os csökkenést jelentenének a halálozásban. Mindez mintegy 15 milliárd forintnyi befektetést igényelne, azonban hozzávetőleg 200 milliárd megtakarítást eredményezne a professzor becslése szerint. Az első D-vitamin napon közösségi akció is zajlott, Budapest belvárosában a járókelőket egy rövid beszélgetésre egyenruhás hostessek állították meg, és D-vitamin- és kalciumgazdag gyümölcsjoghurtot ajándékoztak nekik. A D-vitamin napot a Roche (Magyarország) Kft., a Danone Kft., a Pharma Nord Kft., a MOOT és az MPPOE támogatta. Németh Éva dr. eLitMed.hu, LAM

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Klinikum

A szérum D-vitamin-koncentrációja és a dementiakockázat közötti összefüggés 2-es típusú cukorbetegeknél

Néhány év óta csökken a cukorbetegek vascularis mortalitása és nő körükben a dementia miatti halálozás. Az általános populációban a jó D-vitamin-státusz csökkenti a dementia kockázatát, de igaz-e ez a diabetesesek körében is?

Egészségpolitika

A D- és K2-vitamin az immunrendszer létfontosságú támogatói

KUN J. Viktória

Az elmúlt másfél évünk a Covid-járványról szólt, és tudósok a világ minden táján kutatják a betegség súlyosságának hátterében álló okokat és a megoldási lehetőségeket. Idén ősszel hozták nyilvánosságra azokat a legfrissebb kutatási eredményeket, amelyek már a világjárvánnyal összefüggésben készültek és kiderült: a K2-vitamin a D-vitaminnal együtt nélkülözhetetlen az egészséges immunrendszerhez, és hiánya egyértelmű összefüggést mutat a Covid-19 megbetegedések kimenetelének súlyosságával. Tudjuk, hogy az oltás a Covid-19 elleni leghatékonyabb fegyverünk, ahogy azt is, hogy a krónikus betegségek a legnagyobb rizikófaktorai a súlyos, akár végzetes kimenetelének. De a szervezet természetes védekezőképessége még soha eddig nem került ennyire előtérbe, mint a mostani pandémiás időszakban. Balaicza Erika belgyógyász főorvos friss kutatás kapcsán hívja fel a figyelmet a vitaminpótlás fontosságára.

Hírvilág

A problémás D-vitamin Napozás, pótlás, melanoma

Tényleg, előfordul-e a hiánya, és ez milyen következményekkel jár? Mennyi az optimális vérszint? Hogyan vigyünk be többet? Mi a helyzet a napozással és a vitaminpótlással? És a bőrrák? …

Hírvilág

A D-vitamin véd az emlőráktól

A D-vitamin-pótlás védőhatásúnak bizonyult az emlőrákkal szemben, függetlenül az ösztrogén- és a progeszteronreceptor-statustól.