Zsír- és koleszterintermelés leállítása
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Az SIRT1 nevű a szirtuinok csoportjába tartozó enzim a SREBP fehérjecsalád aktivitásának elnyomásáért felelős. Ezek a fehérjék felelősek a szervezet zsír- és koleszterol-szintéziséért. Az eredmények lehetővé teszik egy, a magas zsír- és koleszterolszint kezelésére irányuló, újfajta módszer kidolgozását.
A SIRT1 enzimet korábban energiaérzékelő enzimként tartották számon, ami az ínséges időkben (ételhiány, kevés tápanyagbevitel esetén) a raktározott zsír felhasználását segíti elő. Tehát a zsír-és koleszterol-csökkentő funkciója idáig ismeretlen volt a kutatók előtt."- mondta Amy Walker, az MGH Rákközpontjának PhD hallgatója, a tanulmány vezetője. Úgy tűnik, az enzim egy igen fontos tulajdonságára bukkantak rá a kutatók.
Normális körülmények között a szervezet elegendő mennyiségű zsírt és koleszterolt állít elő, hiszen mindkettő esszenciális az élethez. A magas zsírtartalmú étrendek abnormálisan megemelhetik az említett két tápanyag szintjét a vérben, az pedig szív-és érrendszeri károsodáshoz, II. típusú diabéteszhez (cukorbetegséghez) és egyéb súlyos rendellenességekhez vezethet.
Ha a szervezet rövid ideig nem jut táplálékhoz, leáll a zsír- és koleszterol-termelődés és -raktározás, így a raktárak válnak az elsődleges energiaforrássá. Böjtölésnél ugyanez történik: csökken a SREBP fehérjék aktivitása. A kutatók azt is megállapították, hogy ezen fehérjéknke a SIRT1 enzim által történő elnyomása vezetett a metabolizmus felborulásához.
Gyümölcslegyeken, férgeken és egereken végzett kísérletekkel ugyanilyen eredményeket kaptak. Emberi és egérsejteken végzett kísérletekkel kimutatták. hogy a SIRT1 elmozdít egy védőmolekulát a SREBP fehérjékben, degradációra jelöli a proteint, és ez a gátló SIRT1 aktivitás okozza a SREBP-szint növekedését is.
A zsírdús ételekkel táplált, felhizlalt egerek genetikailag lettek kezelve: a megnövelt szirtuinaktivitás elnyomta a SREBP által szabályozott zsírszintézisért felelős géneket és csökkentette az állatok májában elraktározott zsír mennyiségét.
"Ezek nagyon jelentős eredmények, mert ezzel megmagyarázható a jelenség, amit a test mutat koplalás vagy fogyókúra alatt."- magyarázza David Sinclair, a Harvard Orvosi Egyetem patológiai karának professzora, PhD hallgató, aki részt vett a szirtuinenzim felfedezésében.-"Ennek megértése segíthet kezelni és megelőzni az anyagcsere-problémákat, mint pl. az ateroszklerózis és a II. típusú diabétesz."- tette hozzá David.
A szirtuin szintén összefügg a megnövekedett élettartammal, amely válasz a csökkentett kalóriabevitelre, mely több állatfajt is érint. Jelenleg is folynak a gyógyszerészipari kutatások: megtalálják-e azt a gyógyszert, amelyek a szirtuin-aktivitást stimulálják? Ezzel ugyanis kezelhető lenne a cukorbetegség, és annak mellékhatásai is. "A szirtuin-aktivátorok erősíthetik a SIRT1 funkcióit, amelyek olykor kardiometabolikus okok miatt károsodnak."- mondja Anders Näär, az MGH Rákkutató Intézetében dolgozó PhD hallgató, egyben a tanulmány felső vezetője és a Sejtbiológiai kar docense.
"Ezzel a hatóanyaggal trükkösen arra késztetjük a testet, hogy olyan reakciókat váltsunk ki belőle, amilyeneket koplaláskor tapasztalunk, annak az anyagcserére gyakorolt hasznos következményeivel együtt. Ám ez még csak feltételezés, természetesen további tesztekre van szükség."
Forrás: Medipress
Kapcsolódó link: With fasting, enzyme turns off bodys production of fats, cholesterol - Harvard Science
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.
Ember és környezet
Az éghajlatváltozás és más súlyos környezeti problémák mérsékléséhez – sok egyéb mellett – az élelmezésünknek is változnia kell. A termelési módszereken túl az étrend átalakulásának is jelentős szerep jut: a magas jövedelmű országokra általában jellemző nagyarányú állatitermék-fogyasztást csökkenteni kellene; a növényeknek kellene nagyobb teret kapniuk.
Ember és környezet
A zsírok és olajok fogyasztását számos ellentmondás övezi. Viták vannak arról, hogy mely zsírok egészséges(ebb)ek, és kulcskérdés, mely zsírok előállítása mennyire fenntartható.
A helyes táplálás, táplálkozás megközelítésére két speciális aspektusból kerül sor jelen írásban. Az időskor és a daganatos megbetegedés egyaránt olyan egyedi körülmény, amely a tápanyagszükségletre, annak összetételére, a bevitel módjára hatással van. Áttekintésre kerül a tápláltsági állapot szubjektív és objektív leírása.
Diabeteses nők cardiovascularis kockázata
A nők biológiai életkorának hatását immunrendszerük közvetíti
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás