Hírvilág

Visszamenőleg módosítják a törvényt

2011. SZEPTEMBER 07.

Drasztikus, csaknem 60-70 százalékos leépítést hajtanak végre heteken belül a világ egyik vezető gyógyszergyártójának hazai leányvállalatánál – tudta meg az elitmed.hu. Értesüléseink szerint ha ekkora elbocsátást nem is, de hasonló lépéseket tervez több olyan, a nemzetközi piac meghatározó szereplője, amely Magyarországon akarta kiépíteni kutatásfejlesztési, avagy logisztikai központját.

Úgy tudni, az intézkedések hátterében olyan kormányzati intézkedések állnak, amelyek jelentős, akár milliárdos nagyságrendű veszteséget, illetve pluszkiadást okozott a gyártóknak.

A gyógyszercégeket igen érzékenyen érintette a különadó, illetve egy olyan, Rogán Antal fideszes képviselő nevéhez köthető törvénymódosítás, amely lényegében visszamenőleges hatályú pénzelvonást jelent a gyógyszeripari szereplőknek.

Rékasi Balázs, a Pfizer Magyarország kommunikációs igazgatója a törvénymódosítás kapcsán korábban elmondta: az eredeti koncepció lényege az volt, hogy a gyógyszeripar érvényesítheti az iparági különadókban a tavalyi kutatásfejlesztési kiadásokat, ezen kiadásoknak az ötven százalékát levonhatja az iparági különadókból. Az erről szóló jogszabályt vonták nemrégiben vissza.

A Pfizer közlése szerint a kormányzati együttműködési szándéknak köszönhetően az elmúlt évben (szemben a 2009-es nyolcszáz millióval) már két és fél milliárd forintnyi gyógyszerkutatást tudtak „Magyarországra hozni”. Kutatóintézetekkel, egyetemekkel, tudományos akadémiával együttműködve tizenhárom új projektet indítottak el.

A cég korábbi közleményében úgy fogalmaz: a Rogán Antal által jegyzett képviselői indítvány nem számol azzal, hogy a törvények, és beruházási feltételek utólagos módosítása még rosszabb képet fest Magyarországról, amely így kerülendő befektetési célponttá válhat az egész iparág számára.

A javaslat megvalósulása esetére kilátásba helyezik, hogy a Pfizer beszünteti az alapkutatások támogatását Magyarországon, valamint megfontolja a klinikai kutatások megszüntetését. Ez éves szinten 2,5–3 milliárd forint kivonását jelenti a magyarországi egyetemekről, kórházakból és a kutató intézetektől csak a Pfizer részéről, figyelembe véve a társaság által kutatás-fejlesztésre Magyarországon tavaly elköltött, illetve 2011-re szánt összegeket.

A gyógyszergyártókat az utólagos törvénymódosítás mellett a 12 százalékos különadó, illetve az orvoslátogatók után fizetendő regisztrációs díj is sújtja. Az európai szinten is szokatlan megszorítások következményeként nem zárható ki, hogy a piac a közeljövőben minimálisra zsugorodik majd, és a cégek kutatási-, és logisztikai központjaik áthelyezése után termékeik magyarországi forgalmazását is újragondolják majd. A mind aktívabb árlicit miatt ugyanis számolni kell azzal, hogy a támogatotti körből kieső orvosságok iránt jelentősen csökken a kereslet, így a gyártónak aligha éri meg a hazai piacon maradás.

Szigeti Ildikó

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Egészségpolitika

Folyamatosan csökken klinikai vizsgálatok száma Magyarországon

Annak ellenére, hogy Magyarország mindig is az egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb klinikai vizsgálati hely volt mind a régióban, mind az Európai Unióban, az elmúlt négy évben ötödével csökkent hazánkban a gyógyszervizsgálatok száma. Ezt csak fokozhatja a 2020-tól életbe lépő egységes uniós szabályozás, amely a mi eddigi gyakorlatunkat vette alapul. A tendencia nemcsak a betegek számára, de nemzetgazdasági szempontból is komoly veszteséget jelent. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) széleskörű kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget a tendencia megfordításáért.

Agykutatás

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.