Hírvilág

Vihar a rezidensrendelet körül

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A jogszabály ellen a Magyar Rezidens Szövetség engedetlenségi mozgalmat hirdetett, mert értelmezésük szerint a jogszabály kilenc évre röghöz köti és határon belüli munkavállalásra kényszeríti a fiatal szakembereket.

A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívta Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok ütköztethetők legyenek. Papp Magor a szövetség elnöke bejelentette, hogy a Magyar Rezidens Szövetség szerint az új rendelet jelen formájában nem elfogadható, nem végrehajtható, hiszen súlyos orvoshiány alakulhat ki miatta az egészségügyi ellátásban.

Papp Magor elmondta, azt kérik a minisztertől, függessze fel a rendelet kifogásolt pontjait. Székely Tamás egészségügyi miniszter és Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az Egészségügyi Minisztériumban vitatta meg a kérdést.

A hírek szerint a szakorvosjelöltekről szóló kormányrendelettel kapcsolatban az álláspontok a szaktárca és a fiatal orvosokat képviselő rezidens szövetség álláspontja a vita alatt nem közelített egymáshoz.

A szövetség szerint a rendelet bizonyos pontjai hátrányosan érintik a kezdő orvosokat: többek között kaotikus a pályázati rendszer – három hónappal az államvizsga előtt sem jelent meg, milyen pontrendszerben lehet jelentkezni a vizsgára, és továbbra is úgy látják, a jogszabály kilenc évig egy kórházhoz köti a rezidenseket, továbbá nem készült hatástanulmány a rendelet jövőbeni hatásairól.

Korábbi nyilatkozataiban Székely Tamás miniszter leszögezte, hogy véleménye szerint az orvostanhallgatók félreértelmezik a rezidensképzésről szóló új rendeletet, az abban szereplő "röghöz kötés" nem egy kórházat jelent, a szabályozás csak annyit mond ki, hogy Magyarországon kell a képzési idejüket letölteniük.

Székely Tamás korábban utalt arra, hogy a jogszabályt megtárgyalták minden érintettel. A cél az, hogy azok, akik közpénzből szakvizsgát tettek, legalább annyi ideig dolgozzanak Magyarországon, mint amennyi időre a szakvizsga megszerzéséhez szükség volt. "Nem mondjuk, hogy abban a kórházban (kell dolgoznia), ahol először szerződést kötött, hanem azt, hogy Magyarországon kell érvényes munkaviszonnyal rendelkeznie" – mondta a szaktárca vezetője. A nyilvános vitán hangsúlyozta: a mostani rendelet bírja a szakmai szervezetek, köztük a Magyar Kórházszövetség pozitív véleményét is.

Székely Tamás felsorolása szerint az új, most hatályos rendeletben a munkáltató már az első évtől kezdve az adott kórház (és nem az egyetem), így a törzsképzés után a fiatal orvos ugyanabban a kórházban folytathatja a munkát. A képzési díjat pedig a teljes képzés idejére fizeti a költségvetés, szemben a korábbi első kétéves büdzséfedezettel.
A szakvizsga utáni munkaviszonyra vonatkozó kötelezettségként pedig bekerült, hogy négy évig egy közfinanszírozott intézményben kell dolgozni.

Olyan vélemények is vannak azonban, melyek szerint komoly probléma adódhat ezzel a rendelettel, ha valaki például 2006-2007-2008-ban végzett, és utána elment PhD-zni, vagy netán gyermeket vállalt. Az ilyen személy egyáltalán nem kezdheti el a rezidensképzést.

A rezidensszövetség elnöke szerint „nem szabad kísérletezni 1500 fiatal orvossal, a rendeletet vissza kell vonni.” Kijelentette, hogy a fiatal orvosok is Magyarországon szeretnének gyógyítani, és minden rendelkezésre álló eszközzel azon lesznek, hogy ez sikerüljön is. Papp Magor felvetette, hogy a fiatal orvosok heti 50-60 órában nagyon kevés bérért dolgoznak. Hozzátette: ha a rendelet marad, a betegek járnak rosszul, és továbbra is azon az állásponton van, hogy komoly korlátozásokat tartalmaz a jogszabály, melyeket nem lehet szó nélkül hagyni.

Papp Magor szerint továbbra is az az álláspontjuk, hogy a rendelet elűzi a rezidenseket Magyarországról, ám "mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a rendeletet felfüggesszék"

elitmed

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

COVID-19

COVID-19: Gondoljunk a citokinvihar-szindrómára és az immunszupresszióra

A 2020 március 12.-i adatok alapján a COVID-19 által okozott betegségnek 3,7 % a mortalitása, míg az influenzáé az előző évek adatai alapján kevesebb, mint 1 %. A rendelkezésre álló, gyarapodó adatok azt mutatják, hogy a súlyos betegek egy részében citokinvihar-szindróma jelentkezhet.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.