Hírvilág

Új típusú tűzijátékok, több balesetre számítanak

2011. DECEMBER 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Németországban az utóbbi évekhez képest több szilveszteri balesetre számítanak orvosok az idén, mert egy új jogszabály alapján minden korábbinál nagyobbra, 500 grammra emelkedett a szilveszterkor használható tűzijátékok engedélyezett robbanóanyag-tartalma. Az úgynevezett második pirotechnikai osztályba tartozó eszközök, vagyis szilveszteri tűzijátékok maximálisan engedélyezett robbanóanyag-tartalmát egy uniós irányelv alapján emelték 200 grammról 500 grammra. Szakértők szerint a nagyobb erejű robbanás több és súlyosabb sérülést okozhat, ezért az év utolsó éjszakáján várhatóan a kórházakban is nagyobb lesz a forgalom. Berlinben például a sürgősségi osztályokon elővigyázatosságból megnövelték a szilveszteri ügyeleti létszámot. A tűzoltóság pedig attól tart, hogy az új típusú tűzijátékok nemcsak az amatőr pirotechnikusokban tehetnek kárt, hanem a környezetben is, ezért azt tanácsolják a fővárosiaknak: az ablakokat tartsák zárva és az erkélyekről távolítsák el a gyúlékony anyagokat - írta a Der Tagesspiegel szerdán. A tűzijátékokat december 29. és 31. között szabad árusítani; a szezon így csak évente 72 óráig tart, a tűzijáték mégis "bomba üzlet", tavaly például összesen 113 millió euró értékű minirakétát lőttek a szilveszteri égbe Németországban - írta egy másik lap, a Süddeutsche Zeitung, megjegyezve, hogy komoly konkurencia az olcsó kínai és kelet-európai csempészáru. A német-lengyel határon az idén eddig 16 ezer darab pirotechnikai eszközt foglaltak le. Robbantgatni szilveszterkor este 18 órától másnap reggel 7 óráig szabad. Ez idő alatt a fővárosban az utóbbi években átlagosan 500 baleset történt. Tíz sérültből átlagosan nyolc férfi, a többség ittasan kerül kórházba. A berlini kórházakban az utóbbi években szilveszter éjszakáján legtöbbször kézfejen keletkezett, szem- vagy fülsérüléseket kellett ellátni. A balesetek nagy száma és súlyossága ellenére azonban a tiltás nem járható út - mondta Andreas Eisenschenk, a Marzahn kerületi klinika kézsebészeti osztályának vezetője a Berliner Zeitung című lapnak. Hozzátette: "a szilveszteri tűzijáték mélyen gyökerező hagyomány, amelyet biztosan nem lehet hatósági tiltással eltörölni. Sokkal fontosabb a robbanószerkezetek szakszerű kezelése. Csak engedélyezett tűzijátékokat lenne szabad használni, és tilos a tűzijátékot kézben tartva működésbe hozni vagy eldobni. Ezeket a szabályokat betartva akár gyerekek is rendezhetnek tűzijátékot szilveszterkor, szülői felügyelet mellett." MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Kórházi vezércserék – katonás rendben

KUN J Viktória

A kórházigazgatók „tisztogatása” jelenthet megoldást az egészségügy kritikussá vált helyzetére – legalábbis a Belügyminisztérium szerint. A vezetőváltások azonban egyelőre több kérdést generálnak, mint választ.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Klinikum

Kezelhető az intracerebralis vérzés

A 2023-as év végén a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban a stroke-kal kapcsolatos eredményeket mutatjuk be. A fő üzenet, hogy az intracerebralis vérzés kezelhető állapot, melyet három fontos klinikai vizsgálat igazol.

Hírvilág

Tíz felnőttből kilenc próbált meg lefogyni az elmúlt öt évben

Egy friss amerikai kutatás szerint az elmúlt öt évben tíz felnőttből kilenc próbált lefogyni valamilyen módon. A megkérdezettek több mint fele jelenleg is szeretne karcsúsodni, ugyanakkor a válaszadók csak alig több mint negyede volt biztos abban, hogy meg is tudja ezt tenni.