Hírvilág

Új lebegtetési technika a tökéletes keverékekért

2013. JÚLIUS 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Új módszerrel keltett hanghullámokkal emeltek fel, majd mozgattak tárgyakat a levegőben svájci tudósok, akik úgy vélik, hogy eljárásuk nemcsak elméletileg tekinthető előrelépésnek, hanem a gyakorlati életben is széles körűen alkalmazható lesz. Bár kutatók már évtizedek óta ismerik annak módját, miként tartsanak tárgyakat a levegőben hanghullámok segítségével, az amerikai tudományos akadémia kiadványában (PNAS) közzétett tanulmányban most először írták le, hogyan lehet mozgatni azokat anélkül, hogy hozzájuk érnének. A tudósok szerint az új lebegtetési technikával egyebek között olyan tökéletes tisztaságú, fertőzésmentes kémiai keverékek hozhatók majd létre, amelyek hasznosak lehetnek őssejtek vagy más biológiai anyagok előállításánál. A hanghullám terjedés közben változásokat idéz elő a légnyomásban úgy, hogy bizonyos levegőmolekulákat összeprésel, másokat szétnyit. Az általa kifejtett erő képes ellensúlyozni a gravitációs erőt, aminek eredményeként ha a hanghullám egy meghatározott pontjára tárgyat helyeznek, akkor lehetségessé válik az objektum egy helyben való lebegtetése. Korábban elektroakusztikus átalakítókat alkalmaztak hanghullámok keltésére, amelyek visszaverődve állandósultak: segítségükkel a tudósok egereket és folyadékcseppeket is fel tudtak emelni. A kutatások azonban ezen a ponton megfeneklettek. Az eljárás csupán arra volt alkalmas, hogy kisebb és könnyebb tárgyakat függőleges helyzetben tartsanak, de azokat mozgatni már nem tudták, ráadásul a folyadékcseppek szét is porladtak. A zürichi Szövetségi Technológiai Intézet (ETH Zürich) tudósai most olyan jelátalakítókat használtak, amelyek elég erősek ahhoz, hogy tárgyakat felemeljenek velük, egyszersmind kellőképpen kisméretűek ahhoz, hogy szorosan összekössék őket. Miközben az egyik szerkezetet fokozatosan \"lehalkították\", a szomszédját \"felerősítették\", így folyamatosan mozgó lebegtetési pontot hoztak létre, amely lehetővé tette számukra, hogy a kísérleti tárgyakat ide-oda húzzák-tolják a levegőben. A LiveScience.com tudományos hírportál idézte Daniele Forestit, az ETH mérnökét, aki elmondta, hogy az új eljárással képesek nehéz - de akár vékony, hosszú - tárgyakat is felemelni, sőt különböző folyadékokat is össze lehet vegyíteni anélkül, hogy apró cseppekre hullnának szét. Minden folyamatot automatikusan kontrollálnak. A rendszerben keletkező hanghullámok 160 decibel erősségűek, vagyis elméletileg akkora zajt csapnak, mint egy felszálló sugárhajtású repülőgép. Ám mivel a 24 kilohertzes tartományban terjednek, az emberi fül számára nem hallhatók. Foresti közlése szerint egyelőre még csak egy \"síkban\" tudják mozgatni a tárgyakat, de remélik, hogy hamarosan kifejlesztik azt az eljárást, amelynek segítségével lehetővé válik a kétdimenziós áthelyezés is. (https://www.livescience.com/38181-soundwaves-levitate-objects.html) MTI 2013. július 16., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Gondolat

Imagináció és kínai orvoslás

Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.

Hírvilág

Szeptember 29. – A szív világnapja

A szív világnapja tökéletes alkalom arra, hogy elkezdjünk törődni a szívünkkel, és megóvása érdekében néhány fogadalmat tegyünk magunknak. A szívünknek is szüksége van a törődésre. Ezért ugyanúgy, ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés. Hogy járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?

Hírvilág

Új magyar módszer segítheti a fehérjekutatást

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének számítógépes összehasonlítását teszi lehetővé.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: a hőség növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket

LAPSZEMLE eLitMed

Hőhullámok okozta társadalmi egyenlőtlenségek, gyógyfűvekkel gyógyító csimpánzok, új eredmények az Alzheimer kutatásában; elszegényedő magyar társadalom és egy katartikus színdarab Karsai Dánielről. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.