Hírvilág

Tájfestés új médiumok által

2013. JÚLIUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

A természeti és a városi táj képzőművészeti megjelenítését dolgozza fel a debreceni Déri Múzeum csütörtökön megnyíló, Magányos táj című tárlata, amelyen mások mellett Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar, Ország Lili és Bukta Imre munkáit is kiállítják. A hazai közgyűjteményekből és magánszemélyektől válogatott klasszikus és kortárs képzőművészeti anyag a táj sokszínű művészi feldolgozását mutatja be. A táj fogalmát - például a klasszikus tájfestészetet vagy a városi tájábrázolást - a képzőművészeti műfajok széles skálája öleli fel a szobrászattól az installációművészeten keresztül a különböző új médiumok használatáig. A kiállításon egyaránt megjelenik a klasszikus 19. századi tájfestészet, mint a 21. századi metropoliszi lét videón történő ábrázolása. A tárlat végigkalauzolja a látogatót az 1800-as évek színpompás plein air festményei, a 20. századi drámai, borongós hangulatú tájképei és a modernista törekvések, valamint a 21. századi urbanista, olykor utópista alkotások között. A szeptember 29-ig látogatható Magányos táj című tárlaton jelen lesznek Barcsay Jenő, Bálint Endre, Bukta Imre, Czene Márta, Csontváry Kosztka Tivadar, Egry József, Fehér László, Ferenczy Károly, Ferenczy Zsolt, Gellér B. István, Gyenis Tibor, Hollósy Simon, Kondor Attila, Kondor Béla, Konkoly Gyula, László Dániel, Lengyel András, Lóránt János Demeter, id. Markó Károly, Nagy Gabriella, Nagy Gábor György, Németh Marcell, Ország Lili, Süli-Zakar Szabolcs, Szabó Ábel, Szinyei Merse Pál, Tihanyi Lajos, Tóth Angelika, Vajda Lajos, Vaszary János és Vásárhelyi Zsolt munkái. 2013. július 9., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Közegészségügyi figyelemfelhívó kampány hatása a páciensek gyógyszerészi szolgáltatással kapcsolatos tudására

Még egy mérsékelt intenzitású kampány is elősegíti, hogy a cukorbetegek igénybe akarják venni a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek által nyújtott terápiamenedzsment-szolgáltatást.

Helyünk a világban

Keringési betegségek és rák az EU haláloki listája élén

STATISZTIKA eLitMed

2021-ben az európai lakosság kétharmada keringési zavarokban, rákbetegségben vagy koronavírus által hunyt el. Ez utóbbiban Magyarország az éllovasok között állt.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.

Ember és környezet

Mitől függ a fertőzéseket terjesztő kullancsok jelenléte? – egy franciaországi kutatás tanulságai

SZEMLE eLitMed

A kullancsok által terjesztett betegségek egyre több embert érintenek Európában. Milyen tényezők befolyásolják a kullancs, illetve a rajta keresztül embereket megfertőző kórokozók jelenlétét?

Hírvilág

Október közepén ünnepeltük a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapját

Az Európa Tanács által kezdeményezett Európai Donációs Nap első alkalommal 1996-ban, Genfben került megrendezésre. 2005-ben a WHO világnappá nyilvánította október második szombatját.